Gyors elérés

Dock inventory.png
Dock quests.png
Dock sets.png
Dock duels.png
Dock towns.png
Dock jobs.png
Dock crafting.png
Dock fort battles.png
Dock adventures.png
Dock events.png
Dock achievements.png


Még több játék


Kövess minket!

Innen: The-West wiki HU
The West Times logo.png


Augusztusban elérhető kalandok

Maria.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 07.29. 10:00
Eddig: 08.09. 23:59
Maria.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 07.29. 10:00
Eddig: 08.09. 23:59
Maria.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 08.08. 10:00
Eddig: 08.14. 23:59
Maria.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 08.08. 10:00
Eddig: 08.14. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 8
Ettől: 08.11. 11:00
Eddig: 09.30. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 51
Ettől: 08.15. 10:00
Eddig: 08.31. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 08.27. 10:00
Eddig: 09.02. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 08.27. 10:00
Eddig: 09.02. 23:59


Hirdetések


Plakátok felragasztása.png
Achilleus1999 hirdetése
V1-en vennék aranykereszteket korlátlan mennyiségben, ártól függetlenül.
Krisztoph Snow hirdetése
Lincoln cilindereket és Aranykereszteket vásárolnék az eladó hangulatától függő árban további megegyezés alapján El Dorado szerveren, ha van kalap és nyakék keressen mindenki privát üzenet formájában!
Plakátok felragasztása.png


Vadnyugati interjú - Enzo di Rosetti
Monó: A fórumban közlésre került általad egy interjú régebben. Azokra a kérdésekre most nem térnék vissza, csak annyiban utalnék rá, hogy megkérdezzem, még mindig Eldorádót tartod e fővilágodnak, avagy időközben netán megszerettél e másik világot is?
Enzo di Rosetti: El Dorado a fő világom ,ha még mondhatom ezt. Persze időközönként volt, hogy átmentem Floridára aljaskodni, akkor inkább csak a kocsmát használtam. El Dorado előtt V3-on játszottam régebben, ott párbajoztam és erődharcoltam. Amikor Hawaii még új világ volt megpróbálkoztam vele, igazából nem volt rossz élmény ameddig tartott. A lényeg, hogy El Dorado számomra leválthatatlan volt, mert nagyon vicces drámákat lehetett itt alkotni.


Monó: Az interjú pillanatában város nélkül vagy. Ez átmeneti,vagy oka van? Netán már nem vonz a párbaj úgy, mint azelőtt?
Enzo di Rosetti: Eventezek, csak így tudok munkás ruhában 24 órát dolgozni, mert vannak olyan túlképzett játékostársaim akik egész nap azt nézik mikor veszem le a párbajos ruhámat. Ilyenkor ők megtámadnak, még így is zéró sikerrel tudnak legyőzni, viszont egy idő után kiütnének éjjel, ha nem töltenék épet. Én meg nem akarom arra pazarolni a szabadidőm, hogy feljárkálok westre ezt ellenőrizni. A párbaj sem vonzó már annyira számomra, El Dorado legerősebb párbajosai a barátaim, az erősebb ellenfeleink is feladták már, ezért számunkra itt nincs kihívás már.


Monó: A játék más területei is elkezdtek érdekelni,(termékezés, szakma, kalandok), vagy ezek pótcselekvések, hogy legyen mi okból belépni a westre?
Enzo di Rosetti: Más területek nem igazán érdekelnek engem, maximum kötvényt szoktam gyűjtögetni karácsonyra, ha van hozzá kedvem. Talán még az ismételhető kalandokat csinálom meg, hogy kapjak pontokat. De van, hogy hetekig hotelbe rakom a karakterem.


Monó: Olvastam tőled olyasmit, hogy már nem játszol, mégis úgy látom, aktív vagy, fórumon is. Mi az, ami itt tart mégis?
Enzo di Rosetti: Az év elején eléggé sokat vakáción voltam és mostanában is csak hotelben tartottam a karakterem. Néha amikor jönnek párbajhoz új szettek vagy tárgyak, akkor visszatérek a játékhoz picit ezeket tesztelni. Ha valamit kiírok fórumra az pedig azért van, hogy magamat szórakoztassam pár percig.


Monó: Tudom, hogy a fórumbeli troll, akit ott mutatsz, csak egy álarc, egy szerep. Mindig viselted, vagy elárulod nekünk, mi volt az a pont, ahol úgy érezted, innentől mást mutatsz, mint aki valójában vagy?
Enzo di Rosetti: Nem viseltem mindig. 2017 környékén kezdődött, amikor a Koalíció szövetségben, nem vezetői, de mondjuk úgy eléggé fontos szerepet töltöttem be. Toborzás, diplomácia a rivális szövetséggel stb. Én jóba lettem a rivális szövetség egyik vezetőjével. Ekkoriban a Windstorm feketekalaposa voltam CptMarci és S.Cruz mellett. Eléggé rossz volt a kapcsolat Windstorm és a Thunder között, de ugye én jóba lettem a Thunder vezetőjével, már-már baráti kapcsolat alakult ki az ellenségeskedés ellenére. Nos a baráti kapcsolatom addig tartott ezzel az emberrel ameddig meg nem kért arra, hogy egy gyenge pillanatban rúgjam ki Marciékat és a Koalicíóhoz lojális embereket a városból. Csináljak egy Thunderhez lojális várost a Windstormból. Nem tettem meg, elmondtam Marciéknak ezt a dolgot és nevettünk ezen. Ezután megromlott a kapcsolatom a Thunder vezetőjével, aki engem elkezdett szidni és kizárattam. Nem sokkal késöbb érkezett Floridáról a Koalícióba egy segítséget ígérő irányító, aki sajátos módszereivel akarta vezetni a szövetséget (Nem nevezem meg a személyt). Úgy gondoltam egyre inkább rombolni kezdte a közösséget a rossz döntéseivel. Mi CptMarcival nagy nehezen elintéztük, hogy El Doradon kb. 2017-től újra közepes erődharcok legyenek. Nos ő akkor egy eléggé fellendült szerveren vissza akarta vezetni a kiserődöket, így egy csomó erődharcosunk és munkánk ment volna a levesbe. Közben ez a floris irányító hozta magával Ronikát és én nagyon gonosz és kegyetlen módszereket kezdtem el használni, hogy megszabaduljak tőlük. A történelemből már tudni, hogy sikerrel jártam. Sokáig még közepes harcok maradtak El Doradon. Viszont ehhez drasztikus módszereket kellett alkalmaznom, a játékbeli személyiségem akkor változott meg. Rájöttem, hogy néha ez egy fertő és a rosszat csak úgy tudom legyőzni, ha sokkal rosszabb leszek nála.


Monó: Fantasztikus ötleteknek találom egyes fórumbeli témáidat, mint pl. a Kormányzói Művészterem, és a Nagy Jósterem. Biztos vagyok benne, hogy tetszettek a fórumozóknak is, és jót tettek a közösségi életnek. Na de hogy jutottak eszedbe? Gondolkodtál azon, mivel szerezhetnél egy kis plusz játékbeli jövedelmet, avagy csak beugrottak, mint ötlet?
Enzo di Rosetti: Igen szoktam azon gondolkodni mivel szerezhetek egy kis pénzt a játékban, mivel én nem igazán szeretek 15 másodpercezni és hasonlók. Ezért szeretem összekötni ilyen vicces vagy kreatív dolgokkal. Sokkal élvezetesebb így számomra pénzt farmolni. Szeretek olyanokat csinálni amit más még nem csinált meg.


Monó: Szerinted létezik e olyan dolog, fejlesztés, ami segítene visszahozni a játékosokat, a szórakozást és a vidámságot a westbe?
Enzo di Rosetti: Én azon az állásponton vagyok, hogy nincs olyan fejlesztés ami visszahozná az életet a westbe. Sajnos el kell fogadnunk, hogy napról napra egyre kevesebben leszünk és egyszer csak elmúlik ez. Ha kocsmában éneklünk az mindig visszafogja hozni a jókedvet kicsit. Mindig lesz olyan ember aki ezt kommentelni fogja..:D


Monó: Vannak játékosok, akik szerint az erődharcok tartanak életbe egy világot, mi erről a véleményed?
Enzo di Rosetti: Sokáig én is ezen az állásponton voltam, ha vannak erődharcosok, akkor van aki eventezik, ilyenkor több új tárgy kerül a piacra és van választék. Sajnos El Doradon is megcsappant a létszám, néha úgy kell összekínlódni egy-egy ruhadarabot. A nagyszabású párbajozásnak is van egy ilyen közösség építő ereje egyébként, de korántsem akkora mint a harcoknak. Erődharc megszűnik akkor utána kihal a piac is. A piac kihalt akkor pedig vége a világnak. Ezért kellenek kitartó vezetők a szövetségek élére, akik jó diplomáciai kapcsolatot ápolnak a rivális csapattal. De az is egy megoldás, ha életre-halálra utálja egymást a két rivális szövetség, ez is összekovácsolja a létszámot, mert beindul a durva versengés. Én alkalmaztam ezt a pszichológiai módszert, mindenki eldöntheti mennyire voltam etikus. De sokszor a lényeg az volt, hogy életben maradjon a világ (El Dorado) bármi áron, akkor is ha én vagyok a legutáltabb játékos. Persze már régóta nem érzem feladatomnak életben tartani itt bármit is.


Monó: Végezetül mond el, mi az, amire a kérdések nem tértek ki, de fontosnak tartod megosztani velünk?
Enzo di Rosetti: Szeretnék az igazi Enzo di Rosettiként válaszolni erre a kérdésre:
Köszönöm CptMarcinak a sátánnak, T.p.p.-nek minden párbajos élményt, Cruznak, Lold Shanksnak, Awnak, Labellonak, Isának, Lákinak. Minden volt Krokinak és Windesnek, egykori Koalíciós szövetségeseimnek, Krisztophnak. Az ellenfeleimnek is köszönök mindent, mert marha jó élményéket adott ez a játék így. Örülök, hogy a Farkasokkal félre tettük az egykori nézeteltéréseket is, szintúgy a Majdosokkal. A Florisokat továbbra is utálom, ez nem kérdés. Amúgy Syntex és Klar szeret engem, én meg Kennethet és Senki600-at, mert a szerelemvonat sosem várt. Ha valakit kihagytam az azért van ,mert Azt sem tudtuk hogyan szeressünk, csak fogtuk egymást, amíg dühöngött a szerelmünk, nem láttunk mást, te sem bírtad már a kalitkát, miért maradnál, hiszen minden szívnek szárnya van, s néha elszáll. A vonat nem vár, a sorompó áll
és a szerelem, ha beindul, nincs megállás, a vonat nem vár, elindult már
és a szerelemvonatból, nincs kiszállás. Köszönöm minden szavazómnak, El Dorado gazdasága továbbra is dübörögni fog, csak előre! Qicknek és tesójának üzenem, hogy megjött a metil. Belzének és Metálnak pedig, hogy szokjanak le a káros függőséket okozó bulikról. Köszönöm szépen. - Tisztelettel El Dorado Kormányzója.
Szerző: Monó



Jó, ha tudod - Kalandkönyv használata

Az utóbbi időben megszaporodott azon levelek száma a Support rendszeren belül, amelyek során segítséget kértek tőlünk, hogy miért nem tudtok több kalandot elvállalni, ha a képernyő jobb oldalán található kaland előnézet ablakban láthatóan kevesebb szerepel, mint harminc. Emiatt arra gondoltam, hogy az augusztusi rovatot ennek a témának szentelem, egy kis rövid áttekintőnek mely megmutatja azt a trükköt, hogy mit lehet ez ellen tenni.

Ahogyan az előszóban is említettem, egyszerre összesen harminc kalandot tudsz elvállalni, ha ezt eléred, akkor kalandosztótól függetlenül nem fogsz tudni újat elfogadni. Ez általánosságban egy közismert tény. A probléma ott szokott kibontakozni, amikor a kaland nyomkövetőben egyáltalán nincs, vagy csak pár kaland látható vizuálisan. Ahogyan a képen is látszódik, a nyomkövetőben csupán egyetlen tétel szerepel és ennek ellenére is azt írja ki a játék, hogy nem tudok több kalandot elvállalni. Miért van ez?

Jó,ha tudod 2022 aug 01.png

Ahhoz, hogy megnyissuk a kalandkönyvet, a profilunk mellett lévő menüsornál találjuk meg egy könyv ikonként ábrázolva a képességek és az eredmények gombok között. Innen bármikor meg tudjuk nyitni ezt a menüpontot.

Jó,ha tudod 2022 aug 02.png

Habár biztos vagyok benne, hogy a legtöbb olvasó ismeri a titok nyitját, a tapasztalatom az az, hogy hetente egy-két játékos segítséget kér tőlünk ezzel kapcsolatban. Eddig direkt kihangsúlyoztam a vizuális szót, mely azért fontos, mivel a nyomkövetőben csak egy kaland szerepel, de a valóságban a kalandkönyv megmutatja, hogy harminc van elfogadva, viszont a megjelenítésüknél a pipa ki van véve a jelölőnégyzetből, így a játék nem mutatja a küldetéseket.

Jó,ha tudod 2022 aug 03.png

Ha eddig sikerült elnavigálni, akkor már révbe értünk, pár kattintás és fel fogjuk tudni szabadítani a helyet az elfogadni kívánt kalandunknak. Csupán kattintsunk egy kalandra, majd használjuk a kaland feladása opciót.

Jó,ha tudod 2022 aug 04.png

A további bonyodalmat még az szokta okozni, ha a kalandok ideiglenesen voltak elérhetőek vagy a kalandosztó nem a kocsmában tartózkodik, így nem találunk elfogadott kalandot az említett helyiségben. Ennek ellenére a kalandkönyvben bármikor kezelhetjük az összes aktuális kalandunkat.

Remélem, hogy sikerült pár játékosnak megoldani a problémáját, ha nem akkor sem fogok búslakodni, mivel én egészen biztosan használni fogom referenciaként ezen rövid útmutatómat. Innen is üdvözlök minden jövőbeli olvasót!

Szerző: Klar



Filmkritika - Megtisztulás éjjel-nappal


18 éven aluliak számára nem ajánlott! Korhatáros film-klasszikus!

Részletek ikon.png Tartalom megnyitása/bezárása

Véresen könyörtelen film. Puszta egyszerűséggel mutatja be az alternatív Amerikát, ami egy párhuzamos világban játszódik, hol mindent engedélyezett a kormányzat, legalábbis 1 éjszakára biztosan. Hűen tükrözi szerintem a valós terrort is, amit manapság megengednek maguknak az usában, mint legutóbb az egyik diák, aki nem is olyan régen egy iskolában ragadott fegyvert. No, de nem kanyarodhatunk el ennek a filmnek a témájától, mert miután bárki is megtekinti ezt a filmet utána ki kell beszélnie magából... értitek?! Már csak azért is, nehogy rémálmai legyenek az adott illetőnek. Valójában egy franchise része ez a film, de nem igazán érezhető benne a sorozatjelleg, mivel érteni lehetett minden jelenetét, legalábbis nekem, épp ezért, úgy vélem önmagában is megállná a helyét ez a történet. Jó mondjuk én hiányoltam belőle több vadnyugati elemet is, de betudtam inkább, annak, hogy ez sokkal inkább az új korok vadnyugati filmjei közé sorolandó vagyis ezt, úgy értem, hogy az emberi faj visszafejlődött a régi korok banditáinak szintjére és, így, már megváltozott formában, de kialakultak valami sokkal másabb banditák, mert hát mind tudjuk, hogy is szól a mondás ilyenkor jobb esetben: Nincs új a Nap alatt... és milyen igaz is ez! Szóval én azt ajánlom nektek kedveseim, hogy ezt a filmet nyugodtan nézzétek meg, úgy is, ha netán a sorozat további részeit nem állt módotokban megtalálni, viszont kizárólag nappal élvezzétek a film adta lehetőséget hasznosítani. Persze erősebb idegzetűek bátran nézhetik, ha, már éjfélt ütött is az óra mutatója, de csak saját felelősségre nézessétek meg gyerekkel. Amit tudok ajánlani mellé az egy jó féle hideg sör, roppanós pattogatott kukoricával elfogyasztva.


Szerző: Krisztoph Snow



Vadnyugati novella


Ezt a novellámat kizárólag 18 éven felüli játékostársaim részére ajánlom!

Részletek ikon.png Tartalom megnyitása/bezárása

Fény a sötétben


Kovács Jenő egy magányos ember hírében állt. Nem beszélt sokat, nem beszélt többet, mint amennyit kellett és mégis, úgy élt, mint egy normális ember. Egy sötét és viharos napon Jenő szomorú hangulatra ébredt reggel. A talizmánját sem találta, amit általában mindig fel szokott venni reggeli előtt. Még a ballagására kapta a szüleitől ezért érthető tehát, hogy kicsit ideges volt miatta. Aztán eljött az idő, amikor nem halogathatta tovább az étkezést, így annyiban hagyta a keresgélést, különben elkésik a munkából. Kiment szóval a konyhába, ami most is mint mindig sárga tapétával volt letakarva a vérnyomokat eltüntetvén és töltött a konyhapult előtt magának egy csésze tejet, majd mézet csöpögtetett abba és miután elhelyezte a mikrohullámú sütőbe másfél percre, neki látott kenyeret szelni magának jó öreg késével, amit a keresztapjától kapott nem is olyan régen, de épp elég ideje, hogy olyan sok élmény legyen hozzá köthető. Ahogy a kenyeret szelte ő neki is az emlékeken járt a gondolkodása, mint mindenki másnak, ha reggel rátekint egy megszokott tárgyra. Eszébe jutott az például, ahogy ezzel a késsel kötött vérszerződést jó barátjával, Miklós Rudolffal, de még jobb gondolatként nem hagyta figyelmen kívül azt se, mikor haverjaival betörtek egy kisebb falusi üzletbe és terrortámadást ordítottak a boltos fülébe poénból miközben meg egy zsákba pakolták a dohányárut, na meg a vodkát. Mindezt persze erről a kenyérszeletelő késről hívta elő az emlékei közül, hiszen nem csak ott volt vele, hanem ahogy aznap a kezében tartotta a kését, úgy forgatta is jobbra-balra az akció vége szakadtával a rémült arcot vágó halott eladóban, mielőtt elszaladtak a tett színhelyéről. Nem nagy meglepetés az sem, hogy ezek az emlékképek látszólag örömmel járták át Jenő elméjét, de mimikáját is, mivel széles vigyorral és tágra nyílt szemmel fogadta az épp gőzölgő tejet, amit időközben a nagymamától örökölt kis lóhere formájú faasztalra helyezett a mikróból a vajas kenyere mellé, amit gondolatok sorai készítettek azzá, ami lett. Finommá, táplálóvá. Mert valóban az volt, napjában többször is, így falatozott. A munkahelyén se ment a társaival a büfébe, sokkal inkább evett nyugodtan magában. Az evést ő mindig egy belső, nyugodt folyamatként élte meg és olykor még békés gondolatok is járták el testét. Nem gondolt arra, mint sok esetben a kocsiban ülve, hogy milyen fárasztó lesz a mai nap vagy éppenséggel arra, hogy vajon ma is rájár a rúd-e, mert a főnöke szigorú, borús hangulatban van, mint mikor régebben becsmérelte az órákig készített levelet, amit ő teljes erőbedobással alakított, de csak nem nyerte el vele a revizor tetszését. Amikor befejezte a reggeli étkezést Jenő, nem volt más hátra, mint előre. Azaz felhúzta a kabátját sietve, aktatáskáját kezébe vette és kilépett az ajtón kulcsával a kézben, majd ezután kattant a zár. Szedte a lépcsőket lefelé, mivel a hatodikon lakott, de nem látszott meg rajta, mint akit fárasztana ez a dolog, főleg nem a földszint irányába, bár használhatna minden nap liftet, csak ő inkább ódzkodott mindenféle elektromos gépezettől. Nem bízott a világ mesterséges alkotásaiban, ki tudja miért, egyszerűen jobban szerette a természetes mozgást, ám mikor az autójához ért, már más véleményen volt. Sokak szerint természetes az, ha valaki autót vezet szóval, így gondolta ezt Jenő is. Jobban szeret Jenő beolvadni a közösségbe, mint hogy észrevetesse magát a tömeggel, ugyanakkor nem volt ez mindig így. Régen, talán gyermek volt, nem emlékszik erre, annyira, de dereng neki egy kép, mikor édesapjával felült a körhintára a vurstliban. Nagyon élvezte az eseményt és egészen addig földöntúli öröm is fogta el, míg az állítólagos barátai meglátták és kinevették, amiért iskolás módjára óvodás hintalóra ültette apja. Valamiért a mai napig is lehet ezért haragszik apjára, de abban a haragban azért benne van az is, hogy a vidámparki eset után rá fél évre anyja kirakta apja holmiját a családi otthonból az utcára ezért az apa új kapcsolatba lépve kilométerekre távol költözött tőle. Ki a megmondója meglehet ez is közre játszott Jenő hatalmas változásában. Mert a gyermekként álmodozó, életvidám kisfiúból, úgy lett az évek előrehaladásával visszahúzódó, narkós kamasz, majd az élet pofonjaiból csak az gimnázium elvégzését követően tanult. Mindent figyelembe véve egyébként átlagember volt a szó szoros értelmében, mindenben a nyugalmat kereste és ezért is nyúlt a múltban drogokhoz, mikor először mutatták neki haverjai az anyagot. Talán még ma is, miközben a forgalommal halad dudálva, igyekszik titkon megtartani magában egy rég eltemetett részét, amit a múlt gyökerei közül tépett ki elméjének birtokából, ám lehet, ez a kicsi rész kapcsolódik ahhoz, hogy lift helyett inkább az eredetiségre törekedett ma reggel is, ahogy sietett az emeletről. Emberünk, míg hangosan dörmögött magában a felelőtlen sofőrök ellene elkövetett kihágásai miatt, addig lassacskán kezdett megérkezni a munkahelyének parkolójához, ami ez alkalommal, élőlánccal volt körülhatárolva. Nézte Jenő a fiatal arcokat, ahogy visszanéztek rá és elmélázott egy darabig, mert nem haladt a sor a munkába igyekvő emberek között. Egy fiatal szőke lányon akadt meg a tekintete, aki a lufijával szórakozott. Feltette a kezét a társával fogva a lufit, ahogy a többiek, majd letette, fel, aztán megint le. Így csinált egy darabig kacagva, ameddig nem észlelte, hogy Jenő őt figyeli. Ekkor megállt a keze a levegőben és értetlen pillantást vetett a lány a férfira, mindeközben a mellette álló már folytatta volna a ritmust. Jenő észbe kapott, arra, hogy mögötte már vagy fél perce szól a duda és mit sem törődve a lány zavarával gázra lépett gyorsan. De nem kellett sokáig gázt adnia a motornak, hiszen sejtette is már és a papírjait készítette elő jobb kezével a kesztyűtartóból. Vannak reggelek, mikor, így jut be a munkahelyére. Csakhogy nem mindig lát Jenő élőláncot őrző kutyákat és kordonnal lezárt utcát a tüntető tömeg elől, de még kommandós rendőröket se lát minden nap, mikor a kocsi előtt elmasíroz egy osztag. Most ilyenkor Jenő nézett zavartan egy cseppet, de az igazoltató kapuőrnek volt annyi ideje miközben visszaadta az okmányokat, hogy megnyugtassa, hogy aggodalomra semmi ok, teljes a biztonság, csak egy tüntető blöffölt és már mennek is a fegyveresek tovább leverni a lázongást. Erre Jenő se húzta tovább az idejét, azaz a kommandósokkal ellenkező irányban megindult ő is tovább a kocsival a jól megszokott parkolóhelyre, ami minden nap örömmel fogadta őt, talán még ezen az esős napon is.

- Nagypapa és mond el, mi történt aznap Jenő bácsival? – kérdezte kíváncsian a szemembe meredve Luca.

- Nem mondom el azt már, legyen az a holnap meséje, tündérem. – nyugtattam meg.

- De a nagymama régen mindig mesélt nekem az esti mese után is egy ráadást! – érvelt és már látszott rajta, hogy ma kifejezetten érdekelte a főhős sorsa. Tudja az én kis angyalom, hogy, ha valamivel, hát akkor a nagyanyjával mindig meg tud fogni. Különös. A gyerekek olyan keveset tudnak az életből, de ha valamit akarnak, azt mindig tudják, milyen úton érjék el. Ő is érti a játékot, na meg a meséimet! Azokat különösképpen falja, ha lehet így mondani. Csodálkozom is sokszor a kis tekintetén, ahogy néz rám minden alkalommal, ahogyan Jenő történeteit beszélem el neki. Tágra nyitott szemmel rám néz esténként és várja, ahogy elkezdem és rendszerint addig meg sem szólal, míg be nem fejeztem a mai alkalmunkat. Ilyenkor nem tudom, mi jár csöpp eszében, de gyanítom a hallottakat kelti életre magában, mert olykor a szereplőkkel együtt érezvén ő is olyan arckifejezéseket vág, hogy én is beleélem magam a hatására a kis mesémbe. Aranyos kis lányka drága. A nagyanyja is büszke lenne rá. Nagyon okos és a ’mama’ volt a mindene, ezért is kell kicsit elterelnem a figyelmét a pszichológus tanácsára a fájdalmakról, amiket a hiány sebzett benne, ahogy nem érti hova lett egyik napról a másikra a nagyszülője és szó mi szó ezek a mesék nekem is jót tesznek. A lényeg ilyenkor, hogy elmerülünk a szavak varázsában és nem gondolunk a fájdalmas múltra. Olyan, mintha egyébként őt látnám magam előtt. Mármint a drága megboldogult hitvesemet, Lucyt. Mármint Luca nagyanyját. Olyan is tehát, mintha csak beszélgetnék. Mintha vele beszélgetnék. Egy másik világról. Sokszor azt is érzem, hogy ő ül előttem, csak a törökülésben pihenő gyermek képe felébreszt ez irányú képzelgésemből. Visszatérve most is a kislány enyhít rajtam, hogy módosítsam a korábbi döntésem, és ahogy nézem pár percig szótlanul, úgy kapok észbe gondolataimból visszatérve, mikor meglátok egy apró könnycseppet kiosonni a szeme sarkából.

- Jenő a hivatalban dolgozott. Egy óriási tér tárult minden nappal a szeme elé. Bár való igaz ez a tér mindenféle papírokkal volt telepakolva és cseppet sem volt barátságos látvány, ahogyan az emberek a papírdarabokat kutatták egymáson. – habozom. Kicsit felszáradni látszik a könny és halvány mosolyra húzódik a száj és látom azt is közben, hogy feszült figyelemmel fürkészi a tekintetem, míg szünetelek, de máris folytatom az enyhítéssel. – Ám főhősünk nem itt dolgozott valójában. Ez csak a hivatal előtere. Ahol a beérkező iratokat előkészítik, iktatják, szignálják, kiadmányozzák, minden jót. Jenő egy hátsó irodában dolgozott, ezen a nagy téren túl. Ahogyan átment minden reggel és minden este, a munka végeztével a hivatal előterén, úgy érezte magát mindig egyre csak feszültebbnek. Sajnos Jenőnek kevés igazi barátja volt, akivel járhatta volna a hivatali szobát napközben is, ezért többnyire bent kuksolt szabadidejében is az irodában, míg le nem telt az ebédszünet, mikor épp nem éhezett meg. Nem volt társasági ember. A jó barátját is csak azért tűrte meg, mert valamennyire egy hullámhosszon és hát egy szobában kellett dolgoznia vele.

- Ez így nem jó! Nagypapa! Jenő bácsi ne legyen ilyen ellenséges másokkal, mindenkivel, akivel útja összefonódik. Az emberek nem lehetnek ilyen szigorúak másokhoz, de magukhoz sem, hogy minden kapcsolatot kiirtanak az életükből. Ilyen nem létezik! - szól közbe először a meséim során a kicsi Lucy. Dehogy! Luca!

- Hát kicsim, vannak dolgok, amiket nem értesz még meg ilyen gyermekfejjel. Te, szerinted a világ, úgy tökéletes, ahogy elképzeled, egyszerű minden, de a felnőttek sok esetben máshogy gondolják. Érted, édesem? – próbálom megmagyarázni neki, de nem hinném, hogy ezt is megérti, de aztán válaszol.

- Értem, nagypapa, de kérlek, folytasd, hogy jobban megértsem! – feleli, de várok egy pillanatot, végül igyekszem egyszerűbben fogalmazni a folytatásban.

- Jenő naphosszat csak leveleket gépelt, szerkesztett. Ez volt az ő feladata. Az volt a dolga, hogy a főnök asztalán, már csak az aláírás legyen az egyetlen összetevő a napi kész küldetéséig. Jenő nem volt nagyigényű és szerette a rábízott feladatokat. Olyankor mélyedt el saját belső világában. Nem is figyelt az egymással kiáltozó, vitatkozó emberekre. Csak élvezte a csendet, amit elképzelt a belső szobájában. Az elméjében. Itt tudott igazán koncentrálni a munkájára, mert a külvilág nem hagyta dolgozni. Főleg a főnöke! Ő inkább csak hátráltatta a „csináld ezt – csináld azt! Ne így – inkább így!” kiáltásaival! Nem volt könnyű élete ez mellett a főnök mellett, bár volt régen egy másik is, de ha eszébe jut munka közben annak a főnöknek a végzete, még akkor is azonnal könnybe lábad Jenő szeme. – és ahogyan mesélem ezt az utolsó sort kacagásra leszek figyelmes a lánykától, mire menten el is mosolyodom és folytatva annál nagyobb odaadással mesélek neki, mint eddig. Látom élvezte a véletlen becsúszott rímet.  Megtörlöm véletlen becsúszott könnyemet, de folytatom közben, hogy ne várassam meg Lucyt. – Szóval, mint mondtam Jenő eléggé szívén viselte előző főnökének a sorsát, hiszen az történt Telkes Dezsővel (így hívták az urat) mikor életének hetvenhetedik évében elhunyt, hogy nem ülhetett fel unokájával a körhintára. Ti. Dezső bácsi időnként meghúzta ezüstflaskáját, amiben rumot tartott. Rumot, de nem közönséges pálinkát. Egy nemes szeszt, amit csak olyan gazdag réteg engedhetett meg magának, mint amilyen ő is volt. A nevét sem tudta annak a fajtának Jenő, de történetesen ott volt, mikor a vidámparkban elkobozták az öregúrtól életének szerelmetességét. Azon a napon vigyázott Dezső bácsi az unokájára, Jenőt pedig Rudolf mozdította ki egy kis sétára, mert nem bírta, már nézni, ahogy egész nap egy levegőt szív egymás után felégetve azzal a maradék energiáit is új levegő hiányában. A parkban Rudolf éppen a körhintára akarta felinvitálni Jenőt, de persze elég nehézkes eredménnyel, mikor meglátták a nagypapát és az unokáját. Kézen fogva közeledtek pont szembe Jenőék felé, amivel nem is volt semmi zűr addig. Ameddig Dezső nagypapa oda nem ért a két fiatalember mellé és el nem kezdett kortyolgatni néhány szóváltáshoz közbeiktatva. Természetesen ezt a gyermek látta is és mindezek hatására kiütötte a nagypapa kezéből a flaskát, mikor egyik pillanatban meglátta a lehajtott kezet tartva a „mérget”. Ekkor lett a nagypapija a gyerkőcnek olyan ideges, hogy ezt, hogy tehette ivadéka, hogy nem tudta türtőztetni magát és feldobta az első közelében lévő körhintaülésre és a sétapálcájával elverte, állítása szerint, ahogyan otthon is szokta, ha rosszul viselkedik. Igen, ezt a gyermek nem élte túl és a kórházba szállítás után pár napi szenvedés után meghalt. A nagypapa lánya megtagadta apját és a helyszínen történt kivizsgálás következtében az életveszélyes nagypapát őrizet alá vették. Mindezek után a bírósági tárgyaláson Jenő is ott volt tanúként, meg persze Rudolf is és Jenőék látták, hogy a nagypapa mélységesen megbánta, hogy ilyen hirtelen haragú volt az ital miatt, csakhogy a bűnbánat nem volt ennél az ügynél már elég. A nagypapát kiskorú veszélyeztetése és ellene elkövetett súlyos illetve halált okozó gondatlan testi sértés vádcímen találta a hatóság bűnösnek, amiért életfogytiglani börtönbüntetéssel ítélték el, mivel súlyosbította a vádat, azért, hogy megkapja a méltó büntetését. Például, amikor észbe kapott a helyszínen, mikor elkövette a tettét, elmenekült a köröző rendőrség elől és további áldozatokat ölt meg, hogy biztosan életfogytig ítéljék el, amiért ilyent mert tenni. Természetesen a büntetés-végrehajtási intézetben nem is volt hosszú életű, hiszen egy óvatlan pillanatban mikor az őrnek nem ott volt a tekintete felgyújtotta magára a dühöngő szobát, ahova azért zárták, mert nem bírtak a kezdeti kirohanásaival. Kezdett megtébolyodni. Jenőnek tehát, ne érts félre, nem örömében hullott a könnye a billentyűzetre, miközben gépelt, mert annyira szerette egykori főnökét, bár nyílván jóban volt vele, mielőtt ez az eset megtörtént. Mert egyébként meg kedvelte a fanyar, de mégis mindig poénosra kapcsolt stílusát, de mindig van, de és itt a, de azt takarja, hogy szomorúságban, csalódottságában surrant ki az a kis könnycsepp a szeméből, ami az előbb a tiédből is.

- De nagypapa! A kislány nagypapája miért lett hirtelen olyan mérges? – kérdezte zavartan a lány.

- Nyílván nem csak az ital volt a dologban, mivel az nem elég ok egy ilyenre, tehát tudvalevő, hogy egyéb problémája is volt nem csak a kis unokájával, hanem a családjával is. (például általában jobban vigyázunk a vérszerinti unokánkra, mint általában, mi felnőttek sajnos). Másként nem történt volna így és csak talán idő kérdése volt, hogy ez bekövetkezik, ha nem ott, akkor máshol, mással. Aztán meg ott az ital kérdése is, hiszen Jenő se tudta mit kortyolgat, akármi lehetett, tehát a bomba időzítve volt és talán Jenő is látta rajta ott a parkban, hogy egyre többet iszik, ahogy a lány is és egyre inkább más lett. Kiszámíthatatlanabb például és öregebb. – fejezem be.

- Mindezt, értem, de leragadtunk Dezső bácsinál. Mi lett aztán Jenő bácsival? – kérdi elgondolkodva.

- Hát, Jenő egyrészt megjelent a főnöke tárgyalásán, majd közel két hét telt el és a temetésén, ahol alig százan jelentek csak meg, legtöbben az undor miatt, de Jenő szemébe akart nézni a csalódottságnak. Másrészt pedig ott tartottunk, hogy ahogyan a billentyűk fölött görnyed, és egyre csak ezen töri a fejét, na meg a billentyűket, úgy ereszkedett le rá a sötétség is a kis négyszer négy méteres irodában, ahol csak egy ablak néz ki a város minden zajára. Viszont, ahogyan így gondolkozik munka közben levélszerkesztéskor eszébe jut a régi emléke is. Egyszeriben mintha a sötétséget világosság váltotta volna fel, de szó szerint, mert pont akkor lépett be Rudolf, aki felkapcsolta a lámpát:

- Hát, te miért ilyen sötétben dolgozol? Látsz egyáltalán? Vagy annyira dolgozol, hogy nem jut időd lámpát kapcsolni? – kérdezte barátja.

- Igen, tényleg a fény hiányzott az életemből. Ne haragudj, csak annyira belemélyedtem tényleg a munkába, meg a gondolatokba is, hogy inkább írtam, mint kapcsoltam volna. – felelte Jenő.

- Na és min járt az eszed, hadd halljam!? – hökkent meg Rudolf.

- Áh, csak megint eszembe jutott Dezső meg az unokája és azt hiszem ez alkalommal ez az emlék egy másikat is előhívott bennem, de inkább ne beszéljünk róla és hagyjál dolgozni! – vonakodott Jenő, amennyire udvariasan csak tudott, de már amikor befejezte a válaszát akkor tudta, hogy ezt se kellett volna mondania, így még nehezebb lerázni cimboráját.

- Jaj, haver, hát nyugodtan mond el a munka megvár, míg az öreg Bőszy Ernő nincs a közelben! Tudod, hogy addig nem hagyok úgysem békét neked és jobb, ha nem tartod magadban, különben megint hibázol és annak megint nem fog örülni! – figyelmeztette halkan Rudolf.

- Na, jó, de ha elmondod valakinek én, kinyírlak! – mutatott Jenő Rudolfra.

- Ahogyan a boltos csávót is? – nevetett fel hirtelen aztán el is hallgatott, hogy ne hallják, hogy most épp nem dolgoznak.

- Uh, teljesen részegek voltunk és még hányszor eleveníted ezt fel bennem, hát a nem jóját! Na, mindegy. – feleli neki, de rögtön hozzáteszi, mielőtt erre Rudolf választ adna – szóval rájöttem, hogy képletesen persze, de én vagyok Dezső unokája és Dezső az apám. Na, most! Én Dezsőt okoltam, amiért rosszat tett, de ahhoz neki semmi köze, hiszen ő csak a világ áldozata, amiért olyan lett, amilyen. Ráadásul egész eddigi életem sötétsége ez miatt a kis fény miatt létezett, mert eltemettem ezt a fényt, ezt az emlékképet, vagyis a sötétséget nem volt mi megvilágítsa. De már tudom, hogy ez a megoldás és elő is hívom, hogy megfejtsem és ahogy fejtem rá kell jönnöm arra is, hogy nem okolhatom apámat. Mert azzal részben magamat is okolom, amiért olyan helyzetet éltem meg a múltban, amilyent megéltem. Vagyis újra akartam mindeddig élni, hogy megoldódjon, de azért nem volt eredményes, mert nem az újraélés a megoldás, hanem az hogy tanuljak a hibámból. – fejezi be Jenő a felismerését, de barátja értetlen arcát elnézve gyorsan fel is teszi a felesleges kérdést – Érted ezt, barátom? – aztán egy néhány másodperc miután a kérdés elhangzott, de Rudolf arcát átveszi valami más érzés később.

- Hát, haver nem gondoltam volna, hogy ennyit tudsz beszélni és nem tudom, milyen sorsdolgokról hadoválsz itt nekem, de fordulj orvoshoz, mert túl sokat dolgozol. Vagy szerzek neked a régi cuccból, ha igényled, még fizetni se kell, ingyért a tiéd lesz karácsonyra tőlem. – adott választ és Jenőre kacsintott a mondat végén, de hát mit is várhatott volna Jenő Rudolftól, aki az érzelmekről is csak annyit tudott, hogy a héten ötnaponta egyszer sugározzák a televízióban, főműsor időben. De a lényeg Jenő számára az volt, hogy mától másképp képes élni és ő ennek kifejezetten örült, hisz nem ítélte el a főnökét sem ez után, sőt az életkedve is visszajött és nem, a narkóból se kért többet az életbe. A legfontosabb viszont ezt követő három hónap után jelentkezett Jenő életében. Felmondott a munkahelyéről, amiért nem képes az „Ly” –t bizonyos esetekben megkülönböztetni a „J” –től, mikor egy szép nyári napon főnöke ismét csepülte vagy legalábbis erősen lejáratni próbálta, de Jenő nem haragudott rá, csupán egyszerűen írt egy felmondási nyilatkozatot és másnap már ki is repült London városába, ahova mindig is jobban szeretett volna tartozni. Ott hagyott csapot-papot, csak Rudolftól búcsúzott el, örök barátjától, főnökének egy mukkot nem szólt mit miért, hadd törje a fejét a semmin. Merthogy semmit nem értett az, de épp így volt jó, hiszen ha semmit nem ért, akkor egy idő után elfelejti vagy eltemeti magában az esetet és az később az évek múlásával benyújtja a számlát vagy csak teherként jelentkezik és végül Ernő nem tudja, melyik problémájában keresse a kulcsot. Fejezte be a mesélő a napi adagot, majd a lányra pislogott, akinek szemmel láthatólag nagyon fúrta valami az oldalát. Még mindig.

- Mond, kis drágaságom! Mit szeretnél kérdezni, még a mese után? – kérdezi a nagypapa.

- Az jutott eszembe, hogy ez megtörtént események alapján íródott-e és egy könyvet tanultál be vagy ez is része a te híres színes fantáziádnak? – kíváncsiskodik Luca én előttem ülve törökülésben és egy jót somolygom én is meg ő is ez után a kerek, egész történet után.

- Természetesen minden a képzelet műve, igaz vannak benne valós elemek, bár azoknak a java nem kislányoknak való. De színes ceruzával az igazság is szebb, így te is el tudod képzelni, jól tudom. – felelem.

- Jól, viszont Jenő bácsi története, még így sem lett teljesen lezárva! Ez kissé aggaszt! – mondja szomorkásan.

- Ne aggasszon, szentem! Ha minden sorozatot aznap le kéne zárni mi jut egy másik napra? S amúgy is: Egy teljes életet, amit az után élt Jenő Londonban, miután megvilágosodott, nem lehet olyan röviden lezárni, hogy ez az este elég legyen rá. Szóval irány a jó, meleg ágyikód, édesem. Holnap is van nap és este. – nyugtatom meg mondandóm végére, de látszólag, még van egy mondat a nyelvén.

- De, nagypapa! – mosolyodik el. – A nagymama a ráadásra is szokott mesélni ráadást. – és mosolyogva várja a válaszom. A mesélő viszont egy darabig kifejezéstelen arccal, de meglepve ült sötétben az ágyon életének egyetlen értelme s fénye mellett és várta lényének reakcióját és azon gondolkodott vajon lenne elég-e idő.


Szerző: Krisztoph Snow



Vadnyugati konyha


Waupee: Törzsem fiatal férfiaival kacsavadászaton voltunk. A pow-wow-ra készülődve sámánunk megáldotta nekünk ezt a sültet, hogy bármi történjen is, a béke és barátság mindörökre maradjon meg köztünk, akik fogyasztunk belőle. Jó étvágyat hozzá!

Narancsos kacsa


Hozzávalók:

  • 1 pecsenyekacsa
  • 4 narancs
  • 1 evőkanál cukor
  • bors
  • 2 dl száraz fehérbor


Elkészítése:

  1. A cukrot karamellizáljuk, majd hozzáöntjük a bort és egy narancs kifacsart levét. Addig hagyjuk a tűzhelyen, amíg a cukor teljesen fel nem olvad.
  2. A kacsa bőrén a hájas részt bevagdossuk, alaposan sózzuk és borsozzuk, tepsibe tesszük, leöntjük a boros keverékkel és egy darabolt narancsot teszünk a hús mellé.
  3. Alufóliával lefedjük, 2 órára 180 fokos sütőbe toljuk. Ezután levesszük róla a fóliát, és pirosra sütjük. A maradék naranccsal díszítjük.
Narancsos kacsa.jpg
Szerző: Monó



Nyereményjáték

Előző számunk megfejtése: dödölle és szinonimái (cinke, ganca, gánca, gánica, krumpligánica, sterc, szuszogó, zsámiska)

A régi avatar szerencsés nyertese: Titanilla


Közeledik a betakarítás, a kérdésünk, melyik frissítéssel került a játékba, és hogy hívják azt a tudóst, aki egy elszigetelt farmon él észak- nyugaton, a növényzet vegetációjával kísérletezik, olyan tárgyakat vásárol fel, amelyek más emberek számára haszontalanok, és arra használja fel őket, hogy meggyorsítsa a növekedés folyamatát, az időjárás viszontagságaival szemben nagyobb ellenállással bírjanak a növényei, valamint hogy növelje a termésátlagot.

Minden helyesen válaszoló játékosnak egy automatizálás prémium medál üti a markát a közelgő betakarításra való tekintettel!

Beküldési határidő: 2022.08.30. 23:59

A beküldéseket a Support rendszeren keresztül várjuk a Versenyek és nyereményjátékok kategóriában.

A részvétellel elfogadod a Versenyszabályokat.

Impresszum

A The West Times havilap havonta jelenik meg.

Szerkesztők és közreműködők

Mandarinrece
Klar
Krisztoph Snow
Mono


Elérhetőség

Kapcsolat: https://support.innogames.com/connect/west/hu
E-mail: info@team.the-west.hu
Archívum: https://wiki.the-west.hu/wiki/The_West_Times

Minden tartalom esetén a beküldési határidő az adott hónap utolsó napján 12:00 óra. » Beküldési részletek Ez alól kivételt képeznek a nyereményjátékok beküldési határideje alkalmanként, Ez esetben külön feltüntetésre kerül a beküldési határidő.

Nyereményjátékok alkalmával szeretnénk közzétenni a nyertesek játékosneveit. A feltételezésünk az, hogy a játékosok egyetértenek azzal, hogy a nyertes nevét megemlítjük. Ez vonatkozik hirdetésekre és minden más beküldésre is. Bárki, aki ezzel nem ért egyet, kifejezetten jelölnie kell a megoldás benyújtásakor.

A Vadnyugati novellában megjelenő tartalom teljesen fiktív jellegű, továbbá az oldalon felelhető filmkritikákban megjelenő filmek korhatárosak lehetnek. Minden tartalom csakis saját felelősségre tekinthető meg. A The West mentesül minden felelősségvállalás alól ilyen esetekben.