The West Times 2021. április
- Achilleus1999 hirdetése
- V1-en vennék aranykereszteket korlátlan mennyiségben, ártól függetlenül.
- Gerry Soprano hirdetése
- Hawaiion termékeket vennék korlátlan mennyiségben.
- Kikag55 hirdetése
- Vásári szettdarabokat vennék 3k/db árba.
- Old Mustáros Kéz hirdetése
- John Colter ezüstműves kését venném Iowán. Illetve ha maradt fényes prémium kazettád, keress meg. Fizetés: V1-E-F-I világokon!
- Kill Bill hirdetése
- El Doradoról bohóc cipőt és bohóc nadrágot valamint 4 db fényes pérmium kazettát vinnék v1-re.
- Robert117 hirdetése
- Vásári szett darabjait venném Florida világon! Korlátlan mennyiséggel kereshettek chaten vagy telegram formájában!
Szia! Mikor kezdted a játékot és milyen módon találtál rá?
- 2009-ben kezdtem a játékot, s egy másik közösségi játékban - nem Inno szervezésében - hallottam róla. Regisztráltam, itt ragadtam.
Te a játék melyik részletét kedvelted meg leginkább és miért azt?
- Az erődharcot, mindenek felett
- Miért? Tetszett, hogy az ország minden részéről érkeztek játékosok s estéről estére együtt toltuk a szekeret.
Játékos hosszú éveid alatt emlékszel-e kiemelkedő sikerre, amely maradandó élményt nyújtott számodra és mi volt az?
- Aminek nagyon örültem, hogy Colorado világban sikerült a Tlingit fegyverszettet megszerezni...
Mi a te értékrended?
- A legfontosabb számomra a becsület, így játszom, és ezt el is várom játékostársaimtól. Nem szeretem a békétlenséget, a hazugságokat, a felesleges szókaratékat. Igyekszem segíteni mindenkinek, akinek csak tudok.
Ejtsünk szót most kicsit a sorozásaidról is: Mi alapján válogatod össze a harcosokat, ha nem titok ez?
- Egyáltalán nem titok. Jelenleg két világon vállalom estéről estére a sorozást, amit nagyon szeretek. Nem egyéni vélemény alapján, hanem a szövetség vezetőivel egyeztetve adom a rangokat, tehát a játékos maga hozza ezt létre a ruházatával, a pontozással, én csak megnyomom a megfelelő gombot.
Mi az eddigi legsebesebb rekordod a rangok kiadását illetően? (Percben mérve mennyi időtartam alatt nyomtál a sorozás gombra?)
- ha jól emlékszem 4 perc... nagy erődnél
- Mivel hosszú ideje sorozgatok, szinte megtanulom kinek milyen rang jár, de örömmel veszem, ha jelzik a tévedést és javítom, ha indokolt a kérés.
Szeretsz-e, még ilyen sok-sok év elteltével is sorozni vagy kissé, már kezd megkopni lelkesedésed valamennyire? Fejtsd ki kérlek válaszod.
- NO ez egy jó kérdés, sokan tettek már fel hasonlót. Ugye először is a maximális tisztelet vezérel a játékosok felé, hogy szinte minden este itt tolják a harcokat, velem együtt. Amikor anno kezdtem a játékot, bizony óriási harc volt egy-egy rangocskáért, most azért más a helyzet. Sok kiváló játékos már abba hagyta az erődharcot, s aki mégis eljön, meg kell becsülni. A másik ok, kicsit személyes. Valahogy szívet melengető érzés számomra, hogy adhatok valamit, ami csak játék, de valahol mégis kap általam egy lehetőséget a részvételre, a játék élményére.
Mi a véleményed a játék jelenlegi helyzetéről és magáról az erődharcokról?
- Huuu, nagyon nem tetszik ez az irány, ami mostanság körvonalazódik. Ha a világokat nézzük, szinte alig vannak erődharcok, s ha vannak, a nagy erődök csak az eventekkor vannak igénybe véve, és örvendezünk, ha a közepes erőd megtelik. Vannak nagyon jó irányítók, akiken múlik a harc sikere. De sokan csak a jó beszélgetésekért, találkozásokért járnak már mostanság harcokra. A játék mintha kicsit pörgősebb lenne, bár tudom, sokaknak kicsit túlzás ez. De én játszom a FOE-ben is, ott már hozzászoktam a pörgéshez.
Melyik szerver jelenti nálad azt a The West világot, amire mindig favoritként tudsz tekinteni és miért épp azt a világot választod?
- V2-n kezdtem a játékot, nagyon kedveltem ott a vezetőket, játékosokat. Aztán át kellett költözködni, én V1-et választottam, de ott nem tudtam sokáig maradni. Akkor még "divat volt" hogy ha nyílt egy világ, akkor regisztráltunk és mentünk oda is. Aztán jött Buffalo, ahol szintén nagyon jó volt a közösség, ami ment Coloradora. Nem tudom kihagyni a LOD szövetséget, nagyon sok kellemes percet tudtam ott eltölteni. Aztán ismét a költözködés így érkeztem meg Floridára. Remélem, innen már nem kell tovább menni.
Mit üzennél innen is olyan társaidnak, akikkel együtt kezdtél játszani?
- Nem csak nekik, hanem a mostani játékos társaimnak is üzenem, hogy ne hagyják el a játékot, építsék és ne rombolják a közösséget, segítsék egymást, mint ahogy sokan teszik a mai napig is. És lehet kicsit korai, de tervezünk egy olyan erődharcot, amelyben a régi játékosok állnak szemben a mostaniakkal... Nagyon szeretném, ha sikerülne ezt megvalósítani.
Ezúton egy különlegességgel készültem nektek... Vígjátékkal, hiszen valljuk be erre talán, még nem is volt példa, főképp egy ilyen filmre nem volt példa tőlem, még... Na, de majd most! Kezdjük is azzal, hogy melyek lehettek a fő halálozási okok a régmúlt időkben a vadnyugaton? Nos ez a film főképp ezeket mutatja be humoros formával leöntve az egész cselekményt. De tényleg tele van poénáradattal és igazi sztárkavalkáddal a történet. Viszont, ha eddig nem tudtad most megsúgnám a füledbe: Ami az egyik embernek poénos az, már egy másiknak nem feltétlenül lehet az, ugyanis mások vagyunk, más az értékrendünk is és főleg különböző korosztályból származunk éppúgy, ahogy az igazi vadnyugaton. Ezt csak azért hoztam szóba most, mert a film ugyan tele van szóviccekkel is, ahogy olyan poénokkal, amik nem biztos, hogy megállják helyüket hivatalos felületeken és még az is lehet, hogy nyomdafestéket nem tűrően lennének lapra vetve, de ne feledjük el azt sem azért, hogy ez a film főképp a fiatalabb korosztálynak készült. Ugyanis, ha megtekinti egy érettebb egyén a filmet szinte biztos, hogy lesz róla egy nem épp pozitív véleménye. Egyébként a történettel és szereposztással minden a legnagyobb rendben van a filmet illetően, egyedül talán a végén volt olyan érzésem, hogy túl könnyen győzte le a főbanditát a pásztorfiú. Ezt leszámítva különösen tetszett a finálé, mikor a legvégén megjelent egy kedves karakterünk, mintha csak egy másik filmből jött volna át. De én nem csak emiatt választottam áprilisra ezt a filmet. Ugyanis a bárányok is közrejátszottak ebben, meg maga a film hangulata is kicsit. Elvégre mégis csak ebben a hónapban van húsvét és hát, ha már húsvét a bárányok és a játékunk közkedvelt eseménye a húsvéti leszámolás erősen kapcsolódik a film hangulatához hiszen ebben a filmben azért jócskán voltak párbajok, még ha nem is úgy, ahogy számítottunk rájuk legtöbb esetben.
Hát szóval ennyi is lenne, amit ajánlok, hogy egy húsvéti ESTE tekints a filmre, hiszen nem épp szerencsés például egy misét követően délután megnézni, mintha mi se történt volna Fogyasztáshoz: Nyugodtan, amilyen sonka és tea van nálatok, hiszen a húsvét mindenek előtt. Jó töltekezést a filmélményhez!
A valósággal való bárminemű egyezés vagy tévedés kizárólag a véletlen műve, ez csak egy történet általam!
Farkasvadászat I. - A farkas és az apacs
Történetünk egy meglehetősen idős professzorról szól, aki megpróbálta felhasználni szaktudását, olyan nemes célokra, melyek, már messze elkerülték orvosi összehalmozott szakértelmét. Egy új gyógymódot fejlesztett ki felfedezései közben, egy igen ritka, csodával határos betegség ellen.
Útinapló (Jelentés):
- „Ma egy hirtelen felfedezésnek köszönhetően az egyik betegnél nem várt betegségre lettem figyelmes. Ez úgy gondolom, megváltoztathatja az orvostudomány mai állását, ha kellően bánik a társadalom a megfigyeléssel. Az alany ujjbegyének legvégső részében üres helyen egy kitüremkedést találtam. Még vizsgálom, mi lehet ez, betegség-e vagy egyszerű emberi szervelváltozás, de mindazonáltal arra gondolok, ezt egyszerűen az ember ujját megnyomva el lehet távolítani, több sikeres próbálkozást követően ezt nyomatékosítani is tudtam, eme álláspontomat.”
Több sikertelen próbálkozás után elaludtam s most kipihenten nyitottam fel szemem két vékony fedelét. A tegnapi nap különös álom kerített birtokába, nem tudom, mire vélni, hogy kerülhettem indián létemre egy orvos bőrébe álmomban. Bár igaz, álmunkban bárki fejével is gondolkodhatunk, a lényeg az, hogy mi jár a mi elménkben. Az határozza meg álmainkat és személyes valónkat is együtt. Nem szoktam sokszor filozofálni az életen, oly rövid és nincs sok időm, de tegnap elgondolkodtam. Mi lett volna, ha nem egy apacs sátorba születek, hanem például épp egy orvosként tengetem hétköznapjaim felfedezve, mint álmomban érdekesebbnél is érdekesebb és különösebb eseteket, betegségeket. Gyanítom ez a legnagyobb titka a nagy szellemnek és ez olyan dolog, amit nem is kell tudni. Sőt, gondolkozhatunk most ilyen-olyan kérdéseken, a lényeg úgy sem fog változni. Lehet, hogy megtudunk új dolgokat és szép idézetekkel elszépítjük a valóság szürke és kegyetlen voltát, de az örök igazságot mi magunk, emberek sem tudjuk meglelni, se megváltoztatni. Erre csak egy dolgot lehet megfogalmazni. Élünk. Ennyi az egész. Élünk, halunk és kész. Lehet, hogy ezt mi jó dolognak fogjuk fel, de ugyanakkor meglehet, hogy ez valójában nem is létezik. Úgy értem, lehet, hogy ez csak egy becsapás. Lehet, hogy csak pusztán a mi átverésünkre vagyunk abban a formában, miben vagyunk. S ez után tényleg nincs semmi, mint sokan mondják, de akkor miért élünk? Na, ez, ami megválaszolhatatlan. Élünk, mert ez a dolgunk. S ezzel nem is kell ide több üres kérdés. Mert talán egy felsőbb hatalom, így rendelte el. De ez is csak feltevés. Mint minden, ami a filozófia körébe tartozik…
- -Kharmish! Kelj fel! Hasadra sütne a nap, már, ha a sátron kívül volnál! – szólt be hirtelen egy kedvesen éles, ugyanakkor lágy női hang. Az édesanyám volt az.
- -Igen, tudom! Már kelek is. Hideg van kint, igaz? – szóltam válaszul vissza kissé, még morcosan a reggeli fénytől és felültem kényelmes fekhelyemből, majd odaintettem az előbb elhangzott kérdést is.
- -Hát, meglehetősen, végy fel mokaszint és bölényprémet is! – mire a válasz már hangzott is.
Rövid idő telt bele és kitámolyogtam zöldessárga sátramból, közben, még a hajnali Nap világítására érzékeny szememről törölgettem egy-egy kóbor könnycseppecskét, miután rövidesen, már tisztán láthatóvá vált előttem korán kelő katonai egyenruhába öltözött édesanyám. Nem sok fiatal indiánnak van sápadt arcú édesanyja, de jelen helyzetemben kivételes sorsú apacsnak mondhatom magam. Igaz, ami igaz egy ilyen helyzetről nem is tudok egyáltalán, hogy más apacs csak egy kicsit is hasonló helyzetbe került volna, mint én. De hát ez van. A múltat kell szeretni, a jelennel megbékélni, a jövővel együtt munkálkodni egy szebb holnapért. Mint szokták mondani a bölcsek sokszor, mikor elmegyek mellettük. A mai napon anyámmal megyek farkas vadászatra. Ki tudja, a tegnapi erőmerítés után a kútnál talán most szerencsével is járunk és szerzünk pár prémet, meg fogat. Majd a tűzijáték is segít a szerencsénkben, talán el tudunk annyit riasztani, hogy egy-két beteg jószágot elkapjunk. Viszem anyám kedvenc nyulát is csalinak, esetleg eleségnek (csak ő meg ne tudja). Majd szerzek be neki másikat, ha minden jól megy és lesz pénzem, valamint erőm és türelmem elmenni nyúlvadászatra.
- -Na, gyere, induljunk, mert kora reggel kell a farkast meglepni, különben nem lesz belőlünk ma se semmi. – figyelmeztetett anyu, majd fel is nyergeltem lovam, összekészülődtem magamon az utolsó simításokat és neki iramodtunk végül.
Az út egyhangú volt és unalmas, éppen olyan szokványos, mint az eddigiek. Nem igen beszélgettünk egymással, bár egymás mellett vágtattunk lovainkon, közel egymáshoz, hogy együtt maradjunk. Láttam, megint ugyanazokat a dombokat, amik már csaknem a szívemhez nőttek. Ezt az egész utat is már a tenyeremből ismertem. Közben intettünk a jó öreg cowboynak, Vince atyának, aki már a száztizedik évét is elrugdossa, már lassan, ahogy mozog feje fölött az idő, mint, ahogy mindannyiunk érzi, mikor jön el a végzete. Vajon a farkasok is megérzik, hogy közeledünk? Egyikőjüket, ha elejtjük, tudja e, hogy számára ez az utolsó nap? Nyilván nem. Mikor megérkezünk, csak megijednek, küzdenek, ismét megijednek, majd tovább állnak és a leggyengébbet ott hagyják a legerősebbek, mert állatok és ösztöneikből táplálkoznak. Nem tudják felmérni a helyzeteiket. Nem rendelkeznek érzésekkel, mint mi emberek. Ez nekünk ezért is furcsa és aggasztó, nem tudjuk elképzelni, hogy ne legyen valakinek érzése és tudata, bár némelyikünk is ilyen, ha jobban belegondolunk. Valaki kegyetlen. Öl. Valaki meg szellemi fogyatékos. Nem tudja, mi folyik körülötte. De él. Ezt nem tudja az ember elképzelni, hogy élhet, ha nincs tudatával tisztában. De ez is egy titok. Közben kezdünk egyre inkább lassítani lovainkon. Nem sokára megérkezünk a törzshelyünkre. Fél pillanat és meg is állunk. Leszállok örök barát musztángomról, majd adok Viharnak egy kis zabot, mivel ő is ösztönlény és lássa, hogy meg vagyok vele elégedve és ráadásnak húztam rá kezemmel a nyakára egy utolsó simogatást dicséretképpen a küzdelem előtt. Meg hát neki sem kellene szorongania a vadállatok miatt. Nem lenne jó, ha megijedne és bevadulna, aztán csak elrohanna. Miután Vihart sikerült nyugtatgatni, különösen hasznos megszeretett eszközével, a kezemmel, elindultam anyu után, aki már fel is állította a csapdákat és a két tűzijáték-rakétát is. Én gyorsan az egyik farkas csapda közelébe engedtem ki tarisznyámból a nyulat, amit magammal hoztam és leültem anya mellé, aki az egyik bokorban telepedett le, várva rám és a csodára. Nem sok telt bele, míg megérkezett az első áldozatjelölt, meg a második s a harmadik is kevéssel a másodikat követve. Nem vettek észre bennünket, hogy a bokor alól, lessük őket hasalva a földön egymás mellett szorosan. Aztán gondolom hallottak valamit, lehetett egy lélegzetvétel is, majd elszaladtak. Viszont nem sok múlt ezt követően, de már hozta a három farkas barátunk az egész falkát. Az egyik nyilván jó szaglású volt, kiszimatolta, hogy a bokor alatt rejtőzünk és egyszer csak azt vettük észre, hogy anyám háta fölött nem sokkal nyáladzott elég mérges formában. Szerencsénkre nálam volt pontos winchesterem és még idejében sikerült lelőnöm az anyafarkast. Igen, sajnos az volt, mint kiderült, de majd szentként tekintünk fogára és kérjük a nagy szellemet, hogy áldja meg. Ezzel egy préda meg van. Nagy kavarodás volt ott a puskalövés után, de nem vesztettük el fejünket. Ekkor már két talpra helyeztük súlyunkat és a puskákkal védekeztünk a már támadó farkasok ellen. Gyorsan anya odarohant a rakétákhoz, míg én a farkasokkal voltam elfoglalva s lefoglaltam azokat és ő meggyújtotta a két tűzijátékot. Repültek is nagy hanggal egészen az égig a csodás lőporos fények, majd ezt követően nem sokkal az ebek is elrettentek. Míg ott voltam lövöldöztem is pár sort az állatokra és nem véletlen ez miatt, hogy sérültek is keletkeztek, ahogy mondtam. Az erősek pedig ott hagyták őket nekünk, hogy bőrüket mentsék. Meglehetősen sokat elejtettünk. Öt nagy, az egy anya, egy farkas palánta és valószínűleg a vezérfarkas, mert annak hatalmas agyara volt és ő volt a legerősebb, a harc közben is ő támadott a legaktívabb részben. Így őt is eltalálta a mellén a lövés. Még pihegett, életben volt, még amikor azon gondolkoztunk, hogy végezzünk e vele, de végül is, úgy határoztunk, hogy gyorsan vissza fele vesszük az irányt a faluba és talán, még meg lehet menteni, aztán majd háziasítjuk vagy szabadon engedjük, ahogy a nagy szellem kívánja a sorsát a későbbiek folyamán.
Elindultunk lovainkon. A zsákmányokat a lovak hátán helyeztük el nagy óvatosan. Azon gondolkodtam el visszafele, hogy mi lesz ez után a vezérfarkassal, ha netán felépülne. Már mélyebben is magamba meredtem ennek kapcsán. Ha visszaengedjük a társai közé mi a biztosíték, hogy visszaveszik? De meg kell próbálni. Másképp soha nem tudhatjuk meg, hogy lett e falkavezére a hordának. Különben is, ha mégis helyére lépett egy fajtársa, még mindig ott a lehetőség, hogy háziasítsuk és befogadjuk a mi kis kitaszíthatónkat. Csak hát nem csupán azért fontos ezt mindenképp megtudnunk, hogy egyáltalán visszavennék e, mert akkor nekünk lenne egy farkasunk, ha lett új vezér. Hanem azért is, mert teszem azt, ha nem lett vezető, akkor nekünk valahogy azt a problémát kötelességünk megoldani. Mert mi szóltunk bele a természet életébe, és ha nincs falkavezér, akkor az a horda bomlásához is vezethet. Az pedig még nagyobb viszályt szül, mert azzal a környezet ökoszisztémáját bontottuk meg. Az pedig sosem szokott pozitív véggel járni. Ha a farkas magányosan jár, szétszéled bármerre, de ha egy csoportba tömörül, akkor kevesebb az esélye, hogy összetalálkozzon az ember vele például egy tisztáson. Ezért kell egy jó falkavezér. Csak ő tudja a csapatot összerendezni és életben tartani, hogy minden a maga kerekében forogjon. Majd a jövő elrendeli életét. A törzs határába vágtattunk be. Hazaértünk. Néhány perc múlván azon kaptam magamat, hogy az asszonyoknak adogatom oda a zsákmányokat, a falkavezéren kívül persze. Őt az apacs uraknak mutattam be, mikor odajöttek hozzám, de egyből hívtam a sámánt is, hogy ne legyen késő szegény áldozatomnak. Már így is elég vért vesztett, hogy túlélje. Közölte a törzs sámánja, mikor, már mellettem vizsgálta páciensét. Kérdeztem tőle meggyógyul e azért, ha jól odafigyelünk rá és mindent bevetünk, de nem árult el biztató jeleket tekintete. Ezért is imádkoztam ezen túl a sötétség minden éjjelében a nagy szellemhez, hogy ha valaki tud, hát ő mindenképpen segítsen teremtményén és egyben bűnbocsánatot is kértem vétkem miatt. Hogy bűnömet elfeledte azt nem tudom, viszont csodát bizonyosan tett. Egy hetet követően a kutya, olyan szabadon és gond nélkül szaladgált a faluban, hogy emberi szemmel nézve az összes érezhető problémáját le tudta küzdeni. A falu népét nem bántotta, viszonylag megszelídült az emberi közelség miatt, de ha idegen jött a táborba, akkor azért, még benne volt az ösztön. Kicsit magányos is lehetett, mert éjjelente a holdat vonyította, mint fajtársai is a messzeségből, de nem mozdult el a sátramtól. Megszeretett, úgy vettem észre. Ha egy időre elmentem a faluból dolgozni, akkor is, úgy kellett a faluból kicsalogatni marhahússal, hogy jöjjön velem, annyira ragaszkodóvá vált az új otthonával kapcsolatban. Gondoltam rá egy hét után, hogy anyuval visszaviszem a falkájához, legalább megnézni van valaki a helyén-e, de valahogy az már túl sok volt neki, hogy a folyó hídjánál túlra menjen. A híd közepénél megállt és mindig ott várt rám, hogy visszatérek. Ennél többet nem is várhattam tőle. Aztán mikor visszaérkeztem, már csóválta is a farkát és ugrált fel s alá, majd versenyt rendeztünk a faluig. Én Viharon ő meg mellettem, azt kell, hogy mondjam, hogy szinte közvetlen mellettem. De az álom véget is ért egy szomorú esős napon. A sors közbeszólt. Banditák törtek be a városunkba. Az egyik piros kendős galád szörnyű dolgot tett. Éjjel volt. Mindent elvittek. Ellenségeink voltak és bosszúra szomjasan, kegyetlenül, minden állatunkat le is mészároltak. Így ért véget a sátor előtt alvó Lucky története is. Keresztbe tette két mancsát, úgy aludt, mint a tej. Mindig így alszik. Ha valami riasztó zajt hall, csak akkor ébred fel. Engem őriz. Így volt ez akkor éjszaka is. A gaztevő az én sátram is fel akarta gyújtani, mellesleg a láng el is érte a szövetet, de szerencsére az én őrangyalom neki rontott a sápadt arcúnak. Idejében kezdett a figyelmeztető ugatásba is, mire fel is riadtam, majd egyszerre kirohantam a sátorból. A sötétben csak a lángok, a fáklya meg a Hold fénye világította meg az elkövetőt. Nem ismertem. Piros kendő takarta a képét, mint mondtam, tehát fel sem ismerhettem. A következő pillanatban a fegyverével célzott meg, mire már a kakast is felhúzta. Már készültem volna a halálra indiánruhám melegében, mikor a sötétből váratlanul a megmentő ebem ugrott elő s kapta el a golyót én előlem. BUMM! Hangzott a lövés. Ordítottam a fickó ádáz képébe ekkor, már könnyektől reszketve, mire az elrohant. Valószínűleg csak egy töltény volt a pisztolyában, de nem is érdekelt, már. Vettem barátom a karom közé és rohantam is, már a jó tevő sámánhoz csurom véresen a ruhám végeiből gyorsan letépett rongyba takarva szegény jószágot. Nem érdekelt min lépdelek keresztül, csak futottam egyenesen az égő sátrak, a síró gyermekek, a jajveszékelő anyák, a harcoló férfiak és az acsargó gonosztevőkön át egészen a kék vastag csíkkal áthúzott vörös sátor belsejéig, ahol már ott meditált a bölcs orvosunk. Gyorsan letettem elé jó barátomat és imádkozni kezdtem. Nem sokáig tartott imám, mert összevont kezem megérintette sámán. Ránéztem. Szemem mélyébe látott úgy éreztem. Nem szólt semmit, csak halkan a fejét ingatta meg. Erre kirohantam a sátorból. Tudta jól a bölcs mi zajlik itt kint. A füle is jó volt, még egyelőre 117 évesen. Nem kellett neki semmit elmagyarázni. Tisztában volt mindazzal a sok rejtéllyel is, amit más Földi halandó nem tudhat. Ott kuporogtam a földön, a sátra mellett, zokogva. Szánalmasabb, már nem is lehettem. De ő mégsem ezt látta bennem. Amikor a bölcs, öreg sámán kijött sátrából megállt mellettem. Vállamra helyezte kezét. Nem szólt semmit csak lehajolt hozzám egy pillanatra, majd még a kezét a vállamon hagyva megfogta a kezem. Húzni, hívni kezdett. Én vele tartottam. Ott lépkedtem mögötte, miközben, már egyre kezdett apadni a könny a szememből. Valahogy most, mintha néhány fokozattal lassúbb ütemben történtek volna az események körülöttem. Néztem az előttem lépdelő bölcset, majd balra, ahogy haladtam egy nőt fejez le a vandál betolakodó, jobbra néztem üldözéseket láttam, ahogy védtelen gyermekeket akarnak elhurcolni, de ez mind semmi, ahhoz képest, ami körülöttem történt, miközben egyre csak haladtam egy különös cél felé az öreg mindent tudóval, akit, mintha cseppet sem zavarna ez az egész, mi körülötte is történik. Csak megy előre az ismeretlenbe, közben tudni sem akarja, hogy akár honnan érkezhet egy lövés, már és onnantól kezdve vége az életének. Vele szemben én idegesen, már össze-vissza kapkodtam a fejem, hogy ne hogy elveszítsem. Nem állt szándékomban elveszteni, de mikor egy pontos vadászpuska hangját hallottam meg, akkor betelt idegeimnek ideiglenesen a pohár. Megijedtem. Előre akartam rohanni, de a sámánt, majdnem elsöpörtem magam elől, szerencsére idejében meg bírtam állni és nem tett ki, még ennél is jobban az adrenalin annak a szerencsétlenségnek, hogy a békés bácsit ellökjem magam elől. Rövidesen megérkeztünk, ahova vezetett egész idáig a bölcs sámán. Egy szakadék mellett ácsorogtunk, már túl a falun. A zajok rég elültek, már. Szemben álltunk egymással. Én és az öreg bölcs indián. Már látszott rajta, hogy nem kíván ebben a világban tovább élni. Már a néphez sem szólt életének örömével. Kedvtelenül szemembe meredt, mire elkaptam tekintetét. Néztük egymást jó hosszan, mire ő a távolba meredt s én követve tekintetét, megérintettem kezét és egyszeriben lelkében is valamit. Egyetlen dolgot. A vigasztalás képességét. Könnybe lábadt szeme, ezt éreztem magamtól is. Nehezen türtőztettem magam csak, hogy ne nyögjek fel halkan a torkomból fel-feltörekvő szomorúságtól, de könnyem én sem tudtam visszatartani. Megszólalt. „Viszlát, gyermekem!” – Ennyit mondott csupán, majd egy könnyed, de határozott mozdulattal egyben kezét elvonta tőlem és tárt karjaival leugrott a mélybe egy hirtelen mozdulattal.
Némán álltam a Hold sötétjében ott, ahol felettem a csillagokat elfedték az úszó felhők a beborult ég rejtekében. S belőlem csak az bizonyos sós folyékony anyag áramlott szerte testemen. Legmélyebb pórusaimba lágyan visszaivódva.
A történet a májusi számban folytatódik!
Pár nap, és itt a húsvét. Nálunk az a szokás, reggelire eszünk sonkát és főtt tojást, ebédre pedig levest, és valamilyen sültet körettel. Egy egyszerű és finom, nem túl drága ételt készítettem , olyan alapanyagból, amiből Henry is előszeretettel főz bármilyen alkalomra. Nem mellesleg előző nap előkészíthető, így kevesebb munka marad az ünnepnapra.
Mustáros-fokhagymás sült pulykacomb
Hozzávalók
- 2 db pulyka alsócomb
- 2 ek mustár
- 1 dl olaj
- 5-6 gerezd fokhagyma
- 1 tk majoranna
- 1 tk kakukkfű
- 1 tk bors
- 1 ek só
- 1 tk őrölt kömény
Elkészítése:
A fokhagymát fokhagymanyomóval összezúzzuk, vagy apróra vágjuk, összekeverjük a mustárral, a fűszerekkel, az olajjal és a sóval.
A pulykacombokat bevagdossuk több helyen, és jól bedörzsöljük a fűszeres mustárral. Betesszük a hűtőbe és egy éjszakán át pihentetjük, hogy az ízek összeérjenek. Én egyből abba a tepsibe teszem, amibe sülni fog, így másnap
egy deci vizet aláöntve , és fóliával letakarva mehet a sütőbe. kb. 180 fokon 2 és fél órát sütjük, majd a fóliát levéve fél órát hagyjuk pirulni.
Köretnek burgonyapürét készítettem hozzá, de tálalhatjuk rizzsel is.
Jó étvágyat!
Boldog vagyok...
Én, még, így is boldog lehetek
Gondolok a jövőre s nem félek
"Majd csak lesz valahogy" - gondolom
Mindig történik valami a Föld bolygón.
Úgy, még nem volt, hogy ne legyen valami
Hiszen én is világra bírtam zuhanni
S ha már jelen vagyok én nem rontom el félelemmel
Épp elég, ha Te magad rontod életed kis balszerencsével.
De figyelj rám és tudd meg
A világ tele van, mindenki csupa ideg
Vagy ha épp nem, hát örömmámorban úszkálnak
Ám ezen az sem segít, ha globálisan felmelegítjük világunkat.
Az ember nem képes
Változásra képtelen, ki a vétkes
Bűneink visznek egykor a végzetünkbe
Már a megtérés is lényegtelen lenne.
Nincs Isten!
Megöltük, míg esélyt adott itt lenn
Pici kis esély volt a változásunkra
Azt is elszúrtuk és mehetünk az örök halálba.
Nincs Isten - Csak azoknak
Akik eddig is túl hiszékenyek voltak
Csak mert megsebezte őket az élet
Azt hiszik van lélek, ami szent.
Pedig csak rájöhetnének végre már
Mindünket egy dolog vár
Amitől mind félünk és tabutéma sokunknál
Ki se mondom - le se írom, ez a szó maga a halál.
De én is botor ember lettem
Hogy az Istenkérdés körül forog megannyi versem
Hinni is akarok, meg nem is - mi zajlik bennem?
Talán csak az évek sebezték ennyire neveltetésem.
Ha tényleg, ha valóban én lettem volna
Ő, akinek a neve múltunkban József Attila
A költő, ki vonat által rohant halálba
Vajon büszke lenne előző életem a mostanira?
Manapság egyetlen vers sem születik papírra
Mind a számítógépbe rögzül, míg viszont lesz látva
Nyomtatásban várom, hogy könyvvé legyen alakítva
Majd köszönök neki, hogy hírnevet biztosítson halál utánra:
A viszont látásra'
Közben meg lelkem gondolkodna
Vagy az agyam, ha lelked hitetlen
Úgy nem találkozunk az örök térben.
S az időben
Megszületik az időtlen
Nem misztikum, nem fantázia
Nyisd fel hát szemed a valóságra.
Hol indiánnyár honol
Ahol a Cowboy az út porát söpri magáról
Nem látunk e létben unalmas ördögszekeret
Jóllehet csak nyugalmat, de tán, még pár fegyvert.
Ellibbentünk más irányba
Térjünk hát vissza
A vers mondani valójára
Boldog vagyok, megismert engem valaki pár alakja...
A fiú szent lelkének az atyja
A mindenek alkotója
Hiszen nem érhet véget ez a vers
Anélkül, hogy ne legyen kissé nyers!
1796 április 10.-én született Logan megyében, Kentuckyban James Bowie avagy Jim Bowie úttörő és katona, akinek kiemelkedő szerepe volt a texasi forradalom során.
Bowie ugyancsak ismert különleges pengéjü tőréről, amely azóta Bowie-késként ismert. A róla szóló történetek az egyik legszínesebb texasi nemzeti hőssé tették.
Bowie Kentuckyban született, de élete nagy részét Louisianában töltötte. Fiatal évei alatt sokat vadászott és halászott, és a mondák szerint kötéllel fogott be aligátorokat, valamint megszelídített vadlovakat és medvéket. 1803-ban a család Louisianába költözött . James és testvére, Rezin feliratkoztak a louisianai seregbe (Colman Martin ezredes), hogy az angol király hadserege ellen harcoljanak New Orleansban, de túl későn érkeztek, mert a harcok addigra véget értek. 1812-ben a genti egyezmény végleg befejezte a háborút.
A háború után Bowie és a testvére Texasba mentek és találkoztak Jean Lafitte-tel, a francia kalózzal, hogy illegális rabszolga-kereskedelembe kezdjenek. A kormány elfogadott egy törvényt 1808-ban, ami törvénytelenné tette a rabszolgák behozatalát az Egyesült Államokba. James és Rezin nagy vagyont szereztek a rabszolga-kereskedelemből, 65 000$-ra tettek szert, ami akkoriban jelentős összeg volt. Miután abbahagyták az illegális rabszolga-kereskedést, Bowie illegális telekspekulációba kezdett. Louisianában telepedett le 1814-ben . A texasi forradalom előtti időben, Bowie-nak sok bizonytalan kalandja volt, többek között a híres San Saba-i ezüstbányák utáni kutatás, ami sikertelennek bizonyult. Ez alatt az idő alatt sok harcba keveredett és híres lett a heves vérmérsékletéről. Rezin Bowie adta neki a legendás Bowie-tőrt: ez egy nagy , 10 és fél inch (26,7 cm) hosszú és 2 inch (5,1 cm) széles penge volt.
Bowie első híres tette, ami bátorságát mutatta, egy Natchezhez (Mississippi) közeli verekedés volt, melynek során páran meghaltak és ő maga is megsérült. Ez volt az úgynevezett homokzátony csata: egy párbajból alakult ki, Samuel Levi Wells és dr. Thomas Maddox között. A két ember egymásra lőtt, de nem találták el egymást. Egy néző (Alexander Crain) ekkor rálőtt egy másik nézelődőre, Samuel Cunyra, és el is találta. Bowie ekkor rálőtt Crainre, de elhibázta. Egy bankár (Norris Wright) mellkason lőtte Bowie-t. Bowie, nem törődve a sérülésével, üldözőbe vette Wrightot a késével. A csatározás alatt, többen rátámadtak Bowie-re a késükkel, de ő visszadöfte őket a hosszú pengéjével: e késharcról kapta későbbi nevét. Nem meglepő, a nagy pengéjű kés nagyon népszerű fegyverré vált, s Texasban mindenki olyan kést kért a kovácstól, mint Bowie-é.
Bowie 1831-ben elvette Ursula Maria de Veramendit (Texas kormányzójának lányát), és San Antonióban telepedtek le. 1833 szeptemberében, amíg Bowie Natchezben volt (és sárgaláztól szenvedett), Ursula Bowie és gyermekük meghalt kolerában.
James Bowie az alamói csatában halt meg, 39 évesen, mely során már előrehaladott tuberkulózisban szenvedett.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/James_Bowie
Az előző játékunk 105 perc, vagy 1 óra és 45 perc.
Nyertesek:
- LordTony
- Waraug
- Henrick Blitz
Gratulálunk nektek, a nyereményetek 100-100 aranyrög fejenként! Nyeremény igényléséhez keressetek fel bennünket a Support rendszeren keresztül!
Húsvét reggelén Henry tojásvadászatot rendez a barátainak, a kocsma mögötti füves, bokros területen. Miután egy óra múlva sem találtak egy tojást sem, ezért Henry felvázolt egy darab papírra egy térképet, és a következő utasításokat adta hozzá: (Egy kocka egy lépés)
- Fordulj nyugat felé az iránytűvel jelölt helyen és lépj előre egy lépést.
- Fordulj észak felé és menj három lépést előre.
- Fordulj keletnek és haladj előre egy lépést.
- Fordulj észak felé és menj előre egy lépést.
- Fordulj keletnek és menj előre két lépést.
- Fordulj délnek és három lépést tegyél meg előre.
- Fordulj nyugat felé, és egy lépést tegyél előre.
Csatlakozz Te is a tojáskereséshez!
Feladat: Hány tojást találtál útközben, melyikeket, írd le a számukat, és mi várt a keresés végén?
Nyeremények:A helyes megfejtők között kisorsolunk 3*100 aranyrögöt. További minden helyes megfejtő egy bónuszkóddal gazdagodik, amely egy 500 Húsvéti tojást tartalmazó ládát tartalmaz. Kérjük ügyeljetek arra, hogy a Húsvéti leszámolás esemény 2021. április 23. 12:00-kor lejár.
Beküldési határidő: 2021. április 29. 20:00
A beküldéseket a Support rendszeren keresztül várjuk a Versenyek és nyereményjátékok kategóriában.
A részvétellel elfogadod a Versenyszabályokat.
A The West Times havilap minden hónap első napján jelenik meg.
Főszerkesztő
Mandarinrece
Szerkesztők és közreműködők
Krisztoph Snow
Mono
Klar
Bogyo
Oldfox
Simple
Syntex
Elérhetőség
Kapcsolat: https://support.innogames.com/connect/west/hu
E-mail: info@team.the-west.hu
Archívum: https://wiki.the-west.hu/wiki/The_West_Times
Minden tartalom esetén a beküldési határidő az adott hónap utolsó napján 12:00 óra. » Beküldési részletek Ez alól kivételt képeznek a nyereményjátékok beküldési határideje alkalmanként, Ez esetben külön feltüntetésre kerül a beküldési határidő.
Nyereményjátékok alkalmával szeretnénk közzétenni a nyertesek játékosneveit. A feltételezésünk az, hogy a játékosok egyetértenek azzal, hogy a nyertes nevét megemlítjük. Ez vonatkozik hirdetésekre és minden más beküldésre is. Bárki, aki ezzel nem ért egyet, kifejezetten jelölnie kell a megoldás benyújtásakor.
A Vadnyugati novellában megjelenő tartalom teljesen fiktív jellegű, továbbá az oldalon felelhető filmkritikákban megjelenő filmek korhatárosak lehetnek. Minden tartalom csakis saját felelősségre tekinthető meg. A The West mentesül minden felelősségvállalás alól ilyen esetekben.