Logor.png
2.128
Innogames
West side quest.png
West side object.png
West side success.png
West side job.png
West side duel.png
West side artisan.png
West side city.png
West side fort.png
West side adventures.png
West side shop.png
Facebook Youtube
Twitter
Innen: The-West wiki HU
The West Times logo.png


A Speed szerver ismét megnyitotta kapuit!


A Függetlenség Napi ünnepség idejére ismét megnyitotta a kapuit az eseményszerver. 2020 július 2 12:00-tól egészen 2020 július 24-ig egy rövid, de izgalmas versenyre invitálunk benneteket! Díjjazott kategóriák:

  • Párbaj ranglista szerint
  • Erődharc ranglista szerint
  • Szakma ranglista szerint
  • Építés ranglista szerint
  • Teljesítmény pont ranglista szerint

A Speed kör bővebb leírását IDE kattintva érhetitek el.


Függetlenség napja 2020
IndependanceDay logo2.png

Üdvözlünk mindenkit az idei függetlenség napi eseményünkön! Készen állsz az ünneplésre? Július 4-e közeleg. Ismét eljött az idő, hogy a szabadságot megünnepeljük sok-sok étellel, itallal és tűzijátékkal! Az ünnepség július 2-án 11:00-től egészen július 23-án 23:59-ig fog tartani.

A következőket szerezheted meg:
Rewardpool wof 2020 2.png

Az új szettek

A szettek bónuszait ITT nézheted meg.

John Marshall szettje

Paul Revere szettje

Joseph Warren szettje

James Madison szettje

Kék és Piros fegyverszett

Az eseményről bővebben IDE kattintva tudhatsz meg többet.

Aktuális frissítések


  • 2.126-os frissítés
    • Több küldetés Angus McGuffin-nál
    • Saturiwa ruhájánál helytelenül szerepelt az eladási ár.
    • Elkészíthető torták: A tortáknak eddig rosszul szerepelt a leírása.


  • 2.127-es frissítés
    • Angus McGuffin elhatározta magát, és mostantól fogva velünk marad a játékban.
    • Szett nevek egységesítése
    • Erődharcok kiegyensúlyozása


  • 2.128-as frissítés
    • Elkészítettük az idei függetlenség napja eseményünket.
    • A 2020-as IFBC résztvevők számára egy új ládát készítettünk, amely szuveníreket tartalmaz az eseménnyel kapcsolatban.
    • Awesomia ládák: Három új ládát alkottunk meg, amelyek különböző értékben tartalmaznak buffokat.
    • Egészen idáig a Yagé egyedi tárgynak számított, mostantól fogva megváltoztattuk szokványossá.
    • A Mexikói legyező valamint az Amerikai sapka rosszul volt ábrázolva a karakteren.
    • Az útmutató a komposztáláshoz recept gyártási követelményeinél nem szerepelt a játékban a vasvilla.


Hirdetések
Plakátok felragasztása.png
Achilleus1999 hirdetése
V1-en vennék aranykereszteket korlátlan mennyiségben, ártól függetlenül.
Plakátok felragasztása.png


Interjú - Pachee


Bevezetésként kérlek, mondj pár mondatot magadról, westes pályafutásodról, amit fontosnak tartasz megosztani az olvasókkal.

Pachee vagyok, sokaknak csak Pacsi, a Westes pályafutásom még az ősidőkben, 2009-ben kezdődtek el Világ 2-n. Ebben az időszakban ugyebár egy teljesen más játék volt az, amibe belekezdtem, erődharcok nélkül, 2 órás munkákkal, egy teljesen más dizájnnal és sorolhatnánk még (nyilván ezzel mindenki tisztában van). Akkoriban néha-néha feljárogattam, munkát tettem, egy-két kalandot lezártam, aztán ahogy fejlődött a játék, engem is egyre inkább lekötött. Bejöttek az erődharcok, szövetségek alakultak, igaz még chat nélkül, aztán folyamatosan kialakult egy remek közösség. Én szinte csak V2-n játszottam, az ottani közösségnek voltam csak részese. Tagja voltam az OoHG-nak, és bár nagyon fiatal voltam még, ennek ellenére Tüske (az OoHG egyik alapítója és vezetője) bizalmat szavazott nekem is, egy pár erődharcot már akkoriban is irányítottam, illetve részt vettem a szövetségi ügyintézésben. Remek harcokat vívtunk az EF-el, illetve részese lehettem Tiltott Városnak is, aztán persze egyre inkább fogytak a játékosok, hiába próbált meg az a világ is toborozni, a játék már akkor lefele indult el. Sok mindent lehetne még mesélni ebből az időszakból, de eljött 2012, a költözések ideje és ez teljesen felforgatta a Westet, hiszen V2-V8 szerverek bezártak, elindult a költözés más világokra. Én személy szerint V1-re költöztem és azóta is kizárólag itt játszok aktívan. Az évek alatt itt is egy remek csapat alakult ki, számtalan barátot (akár játékon kívül, akár játékban) ismertem meg, remek harcokat vívtunk. V1-es "pályafutásom" során többször is pihentettem a játékot, aztán valahogy mindig megtaláltak a barátok, visszahívtak és azóta is kitartunk a játék mellett. Az elmúlt 3-4 évben végig aktívan jelen voltam, vezetjük a szövetségünk és azt hiszem elmondhatom, hogy Florida mellett a legaktívabb és harcok szempontjából a legkiegyensúlyozottabb szervert tartjuk még életben.

Hány IFBC-n vettél részt eddig, és melyik volt az, amit összességében a legjobbnak éreztél?

Eddig a második és harmadik IFBC-n vettem részt, tehát 2017-ben és most a 2020-as "világbajnokságon". Alapvetően két teljesen eltérő versenyről beszélünk, mind a harcokat tekintve (hiszen míg az első nagy erődben zajlott, addig a mostani párhuzamosan két kiserődben), mind pedig a csapatot tekintve, hisz míg a korábbi VB nemzetközi verseny volt, addig idén nem nemzeti csapatot kellett összeszedni, hanem egy konkrét csapatot, országonként akár többet is, akár vegyesen is más nemzettel. Éppen ezért nehéz összehasonlítani, alapvetően mindkettőn jól éreztem magam, de talán a 2017-es csapat összeszedettebb és precízebb volt, végig fegyelmezetten harcoltunk, és bár nagy szerencse is kellett, de azt a tornát megnyertük és az így számomra egy nagy büszkeség és szép emlék. Ezzel szemben a mostani VB sajnos nem úgy alakult, ahogy azt előre elterveztük, és nem csak az eredményt tekintve, hiszen így is 4. helyezettek lettünk, sokkal inkább a csapat összetétele és a torna során tapasztalt széthúzás miatt fájó nekem az egész. Ennek ellenére a csapat magja végig együtt volt és nagyon jól éreztük magunkat, nagyokat röhögtünk ez mindenképp egy barátságosabb és szórakoztatóbb esemény volt, mindenféle egyéb probléma ellenére is. Ezek alapján nem is igazán tudok választani, számomra mindkettő nagy megtiszteltetés és remek szórakozás volt a mindennapok fáradtságai közben és után.

Az idei IFBC lényegesen más volt, mint az eddigiek, mi a véleményed a változtatásokról?

Igen, mint az előbb is írtam, ez eltérő verseny volt. Alapvetően mikor kiderült, hogy nem nemzetek közötti, hanem sokkal inkább csapatok közötti versenyről van szó, akkor picit csalódott voltam, mert bár így is gyakorlatilag nemzetek harcoltak egymással, számomra nagyobb "varázsa" van a tisztán egy ország játékosaiból álló, ténylegesen nemzetközi harcoknak. Másrészt idén párhuzamosan, egy időben két kis erődben harcoltunk, ami elsőre meglepő volt és ebből is az jött le sajnos, hogy egyre kevesebb játékos van mindenhol, illetve meg kellett osztani a csapatot is, más taktikát kellett alkalmazni, így talán ez a része is nagyobb odafigyelést igényelt és kevésbé "egységesítette" a csapatot. Talán jó is volt így, mindenesetre én a nagy erődökkel jobban kiegyeztem volna.

A 2020 as IFBC-n vezető voltál, mi indított arra a döntésre, hogy vállald ezt a nem kevés munkával és felelősséggel járó feladatot?

Igazság szerint nem voltam vezető, én személy szerint csak ötletekkel, tanácsokkal próbáltam segíteni, illetve a vezetői csoportnak tagja voltam és együtt próbáltuk kitalálni, hogyan is lehetne a legtöbbet kihozni az egészből, de mondom, ennek ellenére a végső döntéseket, se egyéb más döntést nem én hoztam, én csak a tapasztalataim, ötleteim adtam a dolgokhoz. A rengeteg munkáért, amit a tényleges vezetők beletettek, azért csak is ők "felelősek" A talán gyengébb szereplésünkért pedig nem ők "okolhatóak", mindenki követett el hibákat, és sajnos voltak jobb csapatok is, akik ellen hiába tettünk meg mindent, egyszerűen jobbak voltak, ezt el kell ismerni.

Ha vissza fordíthatnánk az idő kerekét, újra vállalnád e, és ugyanígy, vagy lenne, amit másképp csinálnál?( kezdve a beválogatásnál, a felkészülésen át a harcokig)

Ez jó kérdés, mert bár mint mondtam, nem voltam tényleges vezető, illetve a csapat összeállításánál és a kezdeti szervezkedésnél se voltam jelen, ennek ellenére ha tehetném, akkor nagyon sok mindent megváltoztatnék. Sajnos rengeteg olyan ember került be, aki gyakorlatilag a West statisztikái, tapasztalata, illetve személyisége miatt megkérdőjelezhetetlennek tűnt, ennek ellenére volt olyan, aki semmit se csinált szinte és egy harcon se vett részt, illetve olyanok, akik mint kiderült, alapvető lépésekkel, mozgásokkal se voltak tisztában, és olyanok is, akik bár jelentkeztek az elsők között, úgy, hogy aktív részesei lesznek a csapatnak, aztán szinte végig offként voltak. Szóval igen, a csapat összetételén egyértelműen változtattam volna, onnantól kezdve a felkészülés és a harcaink is talán máshogy alakultak volna, de mint tudjuk, mindez feltételezés és sose fog kiderülni, így tehát tovább nem is érdemes foglalkozni vele.

Mi a véleményed a kezdeményezésről, mennyire tesz jót egy ilyen világbajnokság magának a játéknak, a játékosoknak, az erődharc népszerűségének, illetve az egyes nemzeteknek, azon belül az egyes világoknak?

Alapvetően ez egy remek lehetőség, hogy a megszokott napi közegből kitörve, más körülmények között is harcolhassunk, illetve hogy egy jó közösség kialakuljon. Ha ezt nézzük, abszolút pozitív végeredményre számíthatunk, hiszen ez fellendítheti az adott nemzetek aktivitását, a szervereken megindulhat a szervezkedés és a még aktív játékosok se unnak bele, legalábbis tovább kitartanak ők is. Az más kérdés, hogy talán nálunk, magyaroknál kicsit máshogy sült el a dolog és közel sem ideálisan, ennek ellenére kellenek az ilyen nemzetközi események, főleg a leginkább csapat orientált játékok, hogyha nem akarjuk rövid időn belül egy kezünkön számolni az aktív játékosokat.

Összehasonlítva egy IFBC harcot egy átlagos napi harccal, mi az , ami elsőre eszedbe jut, mint különbség?

Az aktivitás, precizitás. Alapvetően a napi harcok, szervertől vagy akár nemzettől függetlenül is sokszor nem teljes létszámmal és még kevesebb onnal zajlanak, sokszor az unalomba fulladva vagy tele rossz off jelölésekkel. Egy ilyen eseményen ideális esetben mindenki aktív és figyel, illetve megfelelően jelöl, és nyilván ez sokszor nem sikerült most (nem csak nekünk, sőt más nemzeteknél sokkal kevésbé), ennek ellenére ilyen mozgásokat és aktivitást nem igen láthatunk egy átlagos harcon (sajnos).

Véleményed szerint mi az, amivel egy szövetségi vezető megkedveltetheti egy kis szintű, vagy kezdő játékossal a harcokat, és tudja tartani a lelket a játékosokban ahhoz, hogy estéről estére ide üljenek és figyeljenek a harcon, vagy épp elküldjék a karaktereiket akár csak offként?

Így 2020-ban ez elég nehéz, sőt a játék szempontjából nagy probléma, hogy új arcok nem igazán érkeznek, nem nagyon kezdenek most el ezzel a játékkal játszani, így a már meglévő játékosokra (más szerverekről) lehet csak támaszkodni. Azonban ha mégis érkezik egy-egy újonc, akkor mi próbálunk neki segíteni a kezdetektől, akár a játékelemek magyarázatával, illetve ruhákkal, pénzzel, termékkel, minden olyannal, ami könnyebbé teheti számára, hogy minél hamarabb fejlődjön és tudjon harcolni is. A harcokat is próbáljuk izgalmassá tenni számukra, illetve mindenki más számára is, de ez 2020-ban már elég problémás, hiszen a játék nem változott hosszú évek óta, csodát pedig senki se tud tenni, a taktikák se változnak, így nem vagyunk könnyű helyzetben.

Mit gondolsz a létszám változásról és az új erődharc képletről? Az újítások segítenek a harcoknak, vagy épp ellenkezőleg?

A létszám megváltoztatása talán növelheti a védők esélyeit, de csak ez még mindig nem egyensúlyozza ki eléggé a differenciát a két oldal között, eddigi tapasztalatok alapján közepes erődben ez nem túl sok előnnyel járt még védő szempontból, de ahogy láttam, kis erődben sem. Talán ezt ugyan olyan ruházat mellett lehetne igazán megállapítani. Az új képlet összességében változást hozhat, de amit eddig láttam belőle, az nem igazán a jó irányt mutatja, de ebbe még nem igazán tudtam beleásni magam, a számolgatások alapján viszont továbbra se erősödik ezzel az ellenállás szerepe. Reméljük, a jövőben dolgoznak még az erődharcokon, hogy tudjunk még néhány jó csatát vívni.
Szerző: Monó



Filmkritika - Vadiúj vadnyugat


Oka van, hogy ezt a filmet választottam erre a hónapra. Az ok végtelenül egyszerű: Kedvenc filmem és ez a film kapcsolódik erőteljesen a játékkezdésemhez is. Éppen ezért közel áll a szívemhez, ugyanakkor képtelenségnek tartom megszerezni hivatalos forrásból ezt a történetet dvd lemezen. Lehet, hogy manapság bármit le lehet tölteni, de én sosem szerettem kalózkodni vagy épp a könnyebb utat választani. Régen láttam ezt a filmet, elég régen ahhoz, hogy minőségi kritikát írjak róla, de megpróbálkozom eme képtelen ötlettel. Amennyiben valakinek lenne olvasóink közül ötlete, hogy honnan tudom megszerezni a filmet, írja le bátran visszajelzésként a The West fórumára. Viszont ez a filmünk júliusban a legújabb nyugatról is híres. Olyan elemeket tartalmaz, amelyek mellett a néző nem mehet el szó nélkül, abban az időben 1999-ben igenis a kornak megfelelő poénokat sütötték el és a találmányok is frappánsak, amelyek a történetet viszik előre.

Adott két főhős: Egy fiatalabb (Will Smith bőrében) és egy idősebb eltérő bőrszínnel (Kevin Kline szerepében) akik egymást jóllehet eleinte nem teljesen bírják elviselni, de az idő meg a tény, hogy együtt kell dolgozniuk lassanként feledteti velük az érzést. Együtt keverednek kalandos helyzetekbe és még Salma Hayek is feltűnik a két főhős szerepe mellett. Egy szó, mint száz ebben a filmben minden megtalálható, aki kicsit be szeretne tekinteni egy kellemes nyári vadnyugati történet mögé. Az, hogy a negatív karakterű gonosz miért, úgy lakol meg a bűneiért, ahogyan az látható a filmben szerintem érthető elvégre nem terveztek tudtommal ennek a filmnek második részt, de a film zárása is erről árulkodik.

Fogyasztásnak én most popcornt ajánlok coca cola mellé, hiszen ez egy moziba való filmművészeti remekmű!

Szerző: Krisztoph Snow



Novella - A Jövőnek alkotok!

Hó hullik szürke tájra,
Nincs más kint csupán egy rózsa,
Megszűnik a múlékonyság varázsa,
Ki lesz, ki pillanatért kiáltana?

Sokáig nem is hittem volna, hogy az idő csupán a fejben él, mert a természetnek semmit nem is ér. Csak aztán jött ez a gondolat s megváltoztatta sorsomat. Mivel másképpen tekintek önmagamra is ezek után. S alapjában véve magára az életre, ahogy az elmúlásra is. De a világra s legfőképpen egy dologra: Az időre. Bizony, kedves olvasó. Az idő az, ami tulajdonképpen teljesen el is hanyagolható. Ez a démonok és az ördög fegyvere, mert más állítással ellenben tényleg létezik ellened nem csak amolyan vasvilla szerű eszköze, de egy egészen teljes kis terve is. A terv lényege, mégpedig, hogy elpusztulj. Ezt én írom, ki, már megjárta a poklokat! Érdemes hinni nekem, bennem, ahogyan most én elmesélem a történetem, mert én:

-A jövőnek alkotok! – kiáltottam fel hirtelen, mint, mikor valaki felijeszt egy édes álomból. De csak Hobbit volt az, a kutyám. Így neveztem el, mert olyan kicsi és olyan drága volt a drágaság…

Már nem sokára kiadják minden költeményem. Ebben reménykedem óráról-órára és percről-percre. De nem elég nekem a remény attól tartok én. A reményért tenni kell, a reményért meg kell mindig szenvedni. Sokszor gondolkozom vajon én megszenvedtem-e, már a reményért, de aztán mindig egy dologra lyukadok ki: A múltra…

Gyerekek. Gyerekek mindenfelé... Ahova csak a szem ellát gyermekeket látok, mind álmaimban, mind pedig a valóságban. Abban a kegyetlen valóságban, ami, már rég elmúlt, mégis mindig visszalátogat felém. De meg se közelít, csak integetni próbál, aztán végül elhagy. Magamra hagy. Rég nem fáj ez a múlt, inkább csak irritál, hogy megtörtént velem, hogy velem történhetett meg és nem mással! Igaz, ha mással történt volna, akkor is részben zavarna, hiszen nap, mint nap hallani a 21. század eszközeitől olyan dolgokat, amitől az ember haja égnek áll. Az én múltam épp ezért más múltja is. De vajon csak én vagyok megáldva ezzel a képességgel, hogy leírom az élményeket, melyeknek meg kellett történniük velem, még, ha azon élmények inkább rémségnek tűnhetnek? Vagy van más társam is a végtelenben, aki tintát ragadna azért, hogy írjon? Vágyom rá, hogy legyen ilyen elme a térben, az időben. Még, ha soha nem is ismerhetem meg akkor is vágyom rá, hogy ne én legyek egyes egyedül az olyan ember, aki szavai által a megváltás kulcsát magában hordozza. Hiszen a világnak sok ilyen emberre van szüksége, ahhoz, hogy megváltozzon és ahhoz, hogy a változás ne csak gyenge, de gyökeres legyen. Ezért fogok én kiáltani az emberekre, hogy én…

-A jövőnek alkotok! – kiáltottam fel váratlanul megint, mikor felészleltem, hogy ismét az asztal fölé görnyedve aludtam el. Úgy látszik kifárasztott az írás-olvasás és, már olyan szintre jutottam, hogy, így el tudtam szundítani. De a főnök kopogtat be az ajtón most éppen, így nincs időm rá, hogy megvitassam magammal, hogy milyen fáradt is lehetek tulajdonképpen…
-Jó estét Kolléga! Itt egy halom adatcsomag, mindezeket kellene feldolgozni. Menni fog, igaz? Elég nyúzottnak tűnsz.
-Nem, minden rendben, igen menni fog, köszönöm a munkát, maga egy olyan csodás főnök, hogy el sem tudja képzelni, köszönöm, hogy itt dolgozhatok, mint önnek az asszisztense. Ezt el nem tudom mondani mennyire is, örülök, annak, hogy ebben az életben ilyen életet élhetek és…
-Rendben, elég lesz a magasztalásomból, még a végén elszállok vele – nevetett fel a főnök, mire én folytatni kezdtem a munkát, mire ő kitávozott a szobából.

Késő este végeztem a munkával, alighanem ez, már szerintem túlórának számít. De sebaj, mert én a jövőnek alkotok, mint mondtam. Ez rögzült a fejembe, mikor az a bizonyos kezdőgondolat megfogant a fejemben az időről. Hazafelé tartok éppen a munkából. Szokásos este, de én nekem csak a hó hullása a legfeltűnőbb tevékenység, amit szemlélek. Minden más lényegtelen ebben a pillanatban. Minden más, de egy a kivétel ez alól: Az a mosoly, amely most rám kacsintott. Rám, hogy menjek utána. Angyali teremtés, angyalian gyönyörű. Hát utána mentem egyenesen a buszra. Lehet, hogy nem hazafelé tartott ez a busz, sőt több mint valószínűbb, de nem érdekelt, még az sem, hogy fogok hazakeveredni. Van, hogy vannak fontosabb dolgok a hazatérésnél is. Hiszen alapvetően nem hazatérésre születünk a világra, csak kirándulásra. Majd ez is megoldódik, mint ahogy eddig minden az én életemben. Ültem a buszon éppen. Vártam, még egy jelre, talán arra, hogy megszólítson. De mivel a következő megálló miatt megnyomta a leszállásjelző gombot, így jobbnak láttam odamenni hozzá. Elvégre a volt iskolámból ismerem, nem tehetem meg, hogy nem is köszönök rá. Ez volt az elmélet. De a gyakorlat, még rám várt…

-Szia! Leülhetek melléd? – Kérdeztem tőle egykedvűen.
-Szia, hát persze, gyere csak én, úgyis leszállok a következőnél…
-Én is arra a megállóhelyre várok, talán mehetnénk együtt, nem?
-Efelől nincs kifogásom, legalább lesz egy kis beszélgetőtársam. – mosolygott rám újra, talán, pont, úgy, mint, mikor felszálltunk.

Döcögött a busz egyenesen a megálló felé, amikor végül megállt. Mi pedig leszálltunk és beszélgetés kíséretében elindultunk. Igen, végre olyan folyékony beszélgetésbe elegyedtünk, hogy meg is feledkeztünk valódi gondjainkról. Így történt meg az első alkalom, hogy beszélgetést kezdeményeztem egy lánnyal. Ám nem csak egy egyszerű lánnyal. Egy olyan lánnyal, akinek szépségéhez kétség sem fér. Aki megmutatta nekem a szerelem útvesztőjének titkait. Akit én épp, úgy szeretek, mint hitem szerint következő életeim szerelmeit is szeretni fogom. S aki végtére is felismertette velem, hogy én ne a jövőnek alkossak, egyszerűen csak annak, aki értékeli azt. Akár múltnak, akár jelennek, de legyen az alkotásom elsőrangú és olyan, ami mindenkihez szól, mert csak az tud elérni valamit is ebben a nagyvilágban. Még akkor is, ha minden elmúlik. Mivel minden elmúlik, ehhez kétség nem fér, de csak rajtunk múlik, hogy utána mi lesz. Félelem az ismeretlen poklától, a semmitől… Vagy csak a további örök élet. Végtére is mindannyian erre az egy dologra vágyunk, akkor miért is olyan nehéz hinni? Hinni abban, aki értünk tevékenykedik minden pillanatban. Bennem. S benne. Nem tudom, de azt tudom, hogy hajnalodott, mikor ébredtem. Felébredtem. A nap első sugarainak hatására. Mellettem feküdt a lány a tegnap estéről. Nem tudom azt sem, hogy hol találtam magam, hiszen nem is tértem haza. Nem tudom, még a nevét sem neki, de talán, még a magamét sem, hiszen a történetem írója ezt sem osztotta meg velem. De egyet, mégis tudok. Hogy ettől a történettől válok én szabad emberré, aki a sorok közül egyszerre csak kiszökken a szabadba egyenesen a te fejedbe kedves olvasó és ott motoszkál, amíg meg nem fogadsz nekem valamit: Hogy megváltozol. Értem. Érted? Mindegy, mert ha nem is érted, akkor is érted teszem a következőket. Visszamegyek az időben és ahelyett, hogy felszállnék a buszra, feláldozom magam érted, hogy megváltozz. Viszek neked egy szál rózsát és kezedbe nyomom, még akkor is, ha tiltakozol ellene.

-Kipróbáljuk? – Kérdeztem mosolyogva szinte öntudatlanul…
-Mit?

Ekkor eszmélek fel, mert gondolatban tényleg visszamentem az időben és, már szinte tőled kérdeztem olvasóm, de aztán a lányka válaszolt nekem, aki, még mindig mellettem feküdt.

-Hogy megtudlak-e csókolni anélkül, hogy elkönnyezném magam. – Adtam neki ügyesen kigondolt rögtönzött válaszomat végül.
-Kipróbálhatjuk. De egyet ne feledj. Még akkor is szeretni foglak. Téged. Téged és csak téged. Örökké.
-Csak addig szeress, míg ki nem szeretsz belőlem. Utána felejts el. Könnyebb lesz neked is, ahogy nekem is.

Aztán egy csókot leheltem a homlokára, de a könny mégsem maradt el, mindezek ellenére sem.

…Még mindig a jövőnek alkotom írásaimat, csak épp felismertem, hogy nem könnyű kizárólag alkotni, ha azt a jövő számba sem veszi. Éppen ezért, már nem csak egyedül alkotok. De egy családdal is, amelyet ketten alakítottunk. A lánnyal a múltból, kinek neve, még maga az írónk előtt is ismeretlen és magammal. Magammal, ám ez a szörnyű alak a saját nevem sem árulja el, hiszen akkor megszűnne egy rejtelem és a titok porrá, semmivé foszlana. S én megmaradnék benned azon a néven, holott meglehet, teljesen más nevem van. Vagy volt. Vagy egyszer, még lesz.

Jó éjszakát, Gyerekek!

Szerző: Krisztoph Snow



Vadnyugati konyha - SZOPAPIJA
SZOPAPIJA.jpg

Habár egy cowboyra naponta 1-1,5 kg húst számítottak, csak hússal aligha lakhattak volna jól. Előfordult, hogy körítésnek krumplit vagy rizst ettek, de a főétkezéseket a különböző tésztafélék tették teljessé.

Most az egyik ilyen tésztaféle receptjét szeretném megosztani veletek:

SZOPAPIJA

Hozzávalók:

  • 4 csésze liszt
  • 1,5 kávéskanál só
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 1 evőkanál kristálycukor
  • 1 evőkanál vaj (margarin)
  • 3 dkg élesztő
  • negyed csésze meleg víz,
  • 1 és negyed csésze tej

Elkészítése:

Keverjük össze a lisztet, a sót, a sütőport, a cukrot, majd a zsiradékot. Oldjuk fel az élesztőt a meleg vízben, majd keverjük hozzá a langyosra hűtött, forralt tejet. Csináljunk a lisztes keverékben egy mélyedést, öntsük bele az élesztős folyadékot, és gyúrjunk tésztát. 10 percnyi pihentetés után nyújtsuk ki 6-7 mm vastagra, és vágjuk 5x5 cm-es négyszögletes vagy háromszög darabokra. Bő, forró olajban süssük ki a lapocskákat, de egyszerre ne tegyünk bele sokat, mert akkor lehűl, s a tészta nem puffad fel kellőképpen, nem lesz üreges. Mézzel, porcukros, őrölt fahéjjal tálaljuk.

SZOPAPIJA 2.jpgSZOPAPIJA 3.jpg

Szerző: Monó



Vadnyugati vers rovat - Ez itt az új nyugat!


Figyelem! A versben erősen társadalomkritikát is lehet olvasni, ezért kérjük, hogy aki túl érzékeny lelkületű, az inkább mellőzze az elolvasását. Köszönjük a megértéseket!

Ez itt az új nyugat!

Jártamban és keltemben
A vadnyugatot figyeltem
Én a préri mellett döntöttem
Ahol az élet néha kegyetlen...

Jártam, majd felkeltem
De álmomban embert kerestem
Ki vissza képes hozni, mi időtlen
Ilyen lélek nem termett a térben...

Ébredve, már láttam
Nem lehet minden bokorban
De előkerülhet, még öntudatlan
Csak jobb legyen, mint, amit vártam...

Amíg egy szebb világról álmodtam
Képét csak Istenben kutattam
Majd hirtelen ráeszmélve tudtam
Hiába kereslek, itt a lét változatlan...

Miként én a gyeplőt szorítottam
Ahogy a témát vezérelve hajtottam
Jobb volt az élet a valóságban
Talán nem is sejtik ezt, még sokan:

Itt a tisztelet is csupán kedvelésben mérhető fel
Legyőzöd az ellenfeled, majd feléled, akár tízszer
A béke időt is mindössze hírből ismerik el
Nincs olyan, hogy boldogan élj és tele szeretettel!

Ha, mégis lenne rá mód, hogy a fórumon idd más szavát
Beléd kötnek, úgy is, szóval itt nincs senki valós barát
Mert, ha ellenséget látsz mindenfelé ne fogadd szavát
Rosszat akar ezért elhihetnéd, hogy miért tart itt a világ!

Mondják sokan, még többen, akik a tömegből szólnak
Menekülj, ha lövöldözésbe torkollnak a szavak
De én azt mondanám neked állj ki magadért
Más, úgy sem fog megvédeni, ha nincs miért!

S lám az idő begyógyít minden sebet
De magadnak kell felejtened
Ha nem vagy rá képes, hiába ez a vers
De attól, még ne legyél túl nyers!

Mert: Jártamban vagy keltemben
Az új vadnyugattal is megismerkedtem
Tele csupa kedvetlen emberrel
Ezért kedvelem őket tovább is, ha kell erővel...

...Mivel ez az én szerepem
Megtaláltam és élhetek békességgel szívemben
Talán egy nap Ők is rátalálnak lelki békéjükre
Hiszen előbb-utóbb mindenki fel jut a mennyek szent színére .

Köszönöm szépen, ha időt szakítottál ebben a nagy hajtásban legújabb költeményem megtekintésére, remélem találkozunk, még legközelebb is, akár egy like formájában és ha tetszett nem kell elfelejtened ez utóbbi játékbéli opciót sem, ha netán a támogatásomra adnád a fejed kedvelésügyileg...

Szerző: Krisztoph Snow



Vadnyugati ismeretterjesztő - Ülő Bika


„Szeretném, ha emlékeznének rá, hogy a törzsemből én voltam az utolsó ember, aki letette a fegyverét.”

(Ülő Bika)

-1881. július 20-án adta meg magát az Egyesült Államok hadseregének Ülő Bika, az egyik leghíresebb indián törzsfő, aki évtizedeken át küzdött az amerikai telepesek ellen népe vadászterületeinek védelmében. A sziúk vezére több évnyi kanadai emigráció után, törzse szenvedéseitől megtörten tette le a fegyvert, tekintélyét azonban haláláig megőrizte.

Ülő Bika (sziú nyelven Tatanka Ijotake, angolul Sitting Bull) 1831 ben látta meg a napvilágot a mai Dél Dakota államban található Grand River partján.

A fiatal indiánban egyszerre testesült meg a sikeres harcosokat jellemző vadság és a bölcsek számára nélkülözhetetlen szelídség: Ülő Bika a környező törzsek elleni háborúk során számtalan merész haditettet vitt véghez, békeidőben részt vett a lakoták élelmezésének megszervezésében, tanulmányainak köszönhetően pedig sámán és gyógyító lett. Mindennek fényében nem meglepő, hogy a faluközösség már 1857-ben főnökévé választotta őt, ahogy az sem véletlen, hogy a későbbi évtizedekben Ülő Bika a nyugat felé terjeszkedő amerikaiak elleni önvédelmi harc egyik vezéralakjává vált.

Ülő Bika legelőször az 1863-as esztendőben keveredett konfliktusba az amerikai hadsereggel, amikor a szánti sziúk felkelése utáni bosszú hadjáratban a lakoták szállásterületét is támadás érte. A következő évben az indián főnök részt vett a Killdeer-hegyi csatában, 1865-ben megostromolta az újonnan emelt Fort Rice erődjét, majd több ütközetben is harcolt Vörös Felhő oldalán. Bátorsága nyomán Ülő Bikát 1868-ban az egész lakota törzs vezetőjévé választották, ő pedig nevéhez méltóan állhatatos maradt a népe szabadságáért vívott küzdelemben; a főnökök többségével ellentétben elutasította a Fort Laramie erődjében megkötött békeszerződést, mely a Fekete-hegyek környékére korlátozta a sziúk szállásterületét, ezenfelül pedig Montana, Dél-Dakota és Wyoming földjén adott számukra vadászati jogot.

A sziúk felkelése azért tört ki, mert az Egyesült Államok kormánya elűzte a bennszülötteket az eredetileg nekik ítélt földjeikről, miután a területükön lévő Fekete-hegyekben aranyat találtak a pionírok. Ekkortól kezdődött el a sziúk üldöztetése.

Az 1870-es évek elejétől a fehérek mind gyakrabban törtek be az indiánok területére az ottani erdők kiaknázására. Az amerikai kormány eleinte igyekezett megakadályozni, hogy a bányászok behatoljanak a sziúk földjére, ám erőfeszítéseinek hiábavalóságát látva 1876 januárjában hatálytalanította a Fort Laramie-i szerződést, és rezervátumba kényszerítette az indiánokat. Erre válaszul az őslakók fegyveres felkelést indítottak, melynek élére Őrült Ló és – elsősorban spirituális vezetőként – Ülő Bika állt. Az utóbbi főnök jóslatainak komoly szerepe volt abban, hogy 1876. június 17-én, a Rosebud folyónál vívott csatában a sziú-csejen koalíció legyőzte George Crook csapatát, és nyolc nappal később, Little Bighornnál George Armstrong Custer erőire is súlyos vereséget mért.

Ezek a sikerek azonban csak lelkierőt adtak az indiánoknak, valós stratégiai haszonnal nem jártak, hiszen arra késztették az amerikaiakat, hogy nagyobb haderőt csoportosítsanak át a térségbe. A következményekkel Ülő Bika is tisztában volt, és miután el akarta kerülni az értelmetlen vérontást, hamarosan népével együtt kanadai területre költözött. A sziú főnök valójában már ekkor reménytelen helyzetbe került, hiszen gyakorlatilag csak rossz lehetőségek közül választhatott. Bár az amerikaiak 1877 során békeküldöttséget menesztettek hozzá, és kegyelmet ígértek számára, ajánlatukat nem tudta elfogadni, ugyanis a lakotáknak felajánlott rezervátum területe – elsősorban a bivalypopuláció csökkenése miatt – nem biztosította volna a törzs élelmezését. Emellett az az eshetőség kínálkozott, hogy az indiánok az akkor brit fennhatóság alatt álló Kanadában telepedjenek le, ám a gyarmati hatóságokkal kialakuló konfliktusok és az állandó élelmiszerhiány miatt néhány éven belül ez a terv is meghiúsult.

Ülő Bika az utolsó pillanatig küzdött annak érdekében, hogy e rohamosan modernizálódó világban az őslakók megőrizhessék régi életüket és kultúrájukat, ám a polgári közigazgatás kiépülése és a telepesek beáramlása miatt a győzelemre nem maradt valós esélye. A lakota főnök kudarcát és népe szenvedését látva 1881. július 20-án, Fort Buford erődjében – fia, Varjúláb társaságában – letette a fegyvert az amerikaiak előtt, és a kemény békefeltételeket vállalva visszavezette törzsét az Egyesült Államok területére.

A lakotákat főnökükkel együtt az indiánok számára kijelölt rezervátumokba kényszerítették. Ülő Bika a szülőföldjén kialakított, Standing Rock nevet viselő rezervátumba került, az amerikaiak azonban tartottak tőle, hogy a köztiszteletben álló férfi lázadást szít majd a hatóságok ellen, ezért Fort Randall erődjébe szállították át. A korábbi ígéretek dacára a törzsfőnököt itt több éven át fogolyként tartották, és azután is igyekeztek őt megalázni, hogy visszatérhetett népéhez. 1885-ben Ülő Bika csatlakozott Buffalo Bill Vadnyugati Show-jához, és több hónapon át szórakoztatta a cirkuszok közönségét.

Amikor a közönséghez kellett szólnia, gyakran anyanyelvén megátkozta őket, a hallgatóság nagy tapsa közepette.

"Ha a Nagy Szellem azt akarta volna, hogy úgy éljek, mint a fehér ember, akkor annak teremtett volna. A sast sem lehet kötelezni, hogy úgy éljen, ahogy a varjú él."

(Ülő Bika)


Hamar megcsömörlött a fehér emberek világától, és a rezervátumban keresett nyugalmat. A főnök élete hátralévő éveit a Grand River partján álló kunyhójában töltötte feleségei és gyermekei körében, az amerikai hatóságok azonban visszavonulása után is gyanakvással figyelték Ülő Bika népszerűségét és spirituális befolyását. 1889-ben történt, hogy megszületett a Szellemtánc nevet viselő mozgalom a lakoták körében, mely azt hirdette, hogy egy napon az ősök szellemei visszatérnek majd a túlvilágról, és kiűzik a fehéreket Amerikából.

A Szellemtánc vezetői természetesen a sziú törzsfőnök támogatását is igyekeztek megszerezni, Ülő Bika pedig távolmaradásával sem tudta elkerülni, hogy a gyanú árnyéka rávetüljön. 1890. december 15-én a rezervátum rendőrsége őrizetbe akarta venni a férfit, családja tiltakozása és a főnökkel szimpatizáló tömeg ellenállása azonban fegyveres összecsapáshoz vezetett. A rövid tűzharc végén Ülő Bika és fia, Varjúláb is holtan maradt az incidens színhelyén, a pontos események tisztázatlansága pedig összeesküvés-elméletek gyártásához vezetett; sokan tudni vélik, hogy a hatóságok a lakota főnök meggyilkolásának szándékával érkeztek a kunyhóhoz, amit látszólag a testek gyors elszállításának és elföldelésének ténye is megerősített. Ülő Bika holttestét a rendőrség elvitte Fort Yates-be és a katonai temetőben hantolták el. Az eset kapcsán máig nem került elő perdöntő bizonyíték, annyi azonban bizonyos, hogy Ülő Bika spirituális ereje halála után is megmaradt az indiánok körében.

Ülő Bika.jpg

Ülő Bika a Fekete Hegyekről szóló tárgyalásokon készült fotón 1875-ben. Ezután a lakota, csejen és sziú törzsek szövetséget kötöttek, majd Ülő Bika és Őrült Ló vezetésével fegyveres ellenállásba kezdtek.

Forrás:

Szerző: Monó



Nyereményjátékok


A legutóbbi számban csupán egy egyszerű kérdést tettünk fel nektek: Nagy erőd esetén maximum hány játékos vehet részt az erődharcon?

A megfejtés: 130 támadó + 120 védő = 250 fő

A helyes megfejtők: ziani7, Joeworld, Aviendha, Petit989, Bumburnyák, Robert117, Nedved11, Marekk, szata07, Titanilla, Pribo, Vacsibeercules, Ha Wa, zsolt 19, Nikkus, Shadow Bandit, Henrick Blitz, misi99, Cupcake, CrusaderSam, jozsaviktoria1993, Tigris, tictac00, Thomas Lincoln

Gratulálunk nektek, a jutalmat egy bónuszkód formájában kapjátok meg, így kérünk benneteket, hogy vegyétek fel velünk a kapcsolatot a Support rendszeren keresztül.


Ebben a számban egy igaz/hamis játék kerül megrendezésre. Minden helyesen válaszoló garantált bónuszkódot kap, amiből egy 400 rakétát tartalmazó tárgyat kaptok. A rakétákat a Függetlenségnapi eseményünkön költhetitek el.

állítások:

  1. John Marshall szettje kiváló felszerelés építéshez.
  2. A jelenleg zajló Speed világ 2020 július 29-én zárja be a kapuit.
  3. A nemzetközi eseményszerveren jelenleg az új erődharc képlet tesztelése zajlik.


Beküldési határidő: 2020 július 21. 23:59 A beküldéseket a Support rendszeren keresztül várjuk a Versenyek kategóriában.
A részvétellel elfogadod a Versenyszabályokat.


Impresszum

A The West Times havilap minden hónap első napján jelenik meg.

Főszerkesztő

Mandarinrece

Szerkesztők és közreműködők

Syntex
Krisztoph Snow
Mono

Elérhetőség

Kapcsolat: https://support.innogames.com/connect/west/hu
E-mail: info@team.the-west.hu
Archívum: https://wiki.the-west.hu/wiki/The_West_Times

Minden tartalom esetén a beküldési határidő az adott hónap utolsó napján 12:00 óra. » Beküldési részletek Ez alól kivételt képeznek a nyereményjátékok beküldési határideje alkalmanként, Ez esetben külön feltüntetésre kerül a beküldési határidő.

Nyereményjátékok alkalmával szeretnénk közzétenni a nyertesek játékosneveit. A feltételezésünk az, hogy a játékosok egyetértenek azzal, hogy a nyertes nevét megemlítjük. Ez vonatkozik hirdetésekre és minden más beküldésre is. Bárki, aki ezzel nem ért egyet, kifejezetten jelölnie kell a megoldás benyújtásakor.

A Vadnyugati novellában megjelenő tartalom teljesen fiktív jellegű, továbbá az oldalon felelhető filmkritikákban megjelenő filmek korhatárosak lehetnek. Minden tartalom csakis saját felelősségre tekinthető meg. A The West mentesül minden felelősségvállalás alól ilyen esetekben.