The West Times 2021. május

Májusban elérhető kalandok

A West története

Szükséges szint: 10
Ettől: 04.30. 00:00
Eddig: 05.20. 23:59

A West 12. Évfordulója

Szükséges szint: 10
Ettől: 04.30. 00:00
Eddig: 05.23. 23:59

A The West a születésnapját ünnepli!

Szükséges szint: 10
Ettől: 04.30. 10:00
Eddig: 05.10. 23:59

A tortasütő esemény

Szükséges szint: 20
Ettől: 04.29. 12:00
Eddig: 05.20. 12:00

Mesterség mini esemény

Szükséges szint: 20
Ettől: 04.29. 12:00
Eddig: 05.20. 12:00

Diéta-ellenes hét

Szükséges szint: 10
Ettől: 05.06. 10:00
Eddig: 05.11. 23:59

A Wogonok támadása

Szükséges szint: 10
Ettől: 05.25. 10:00
Eddig: 05.11. 23:59

Hirdetések

Achilleus1999 hirdetése

V1-en vennék aranykereszteket korlátlan mennyiségben, ártól függetlenül.

Gerry Soprano hirdetése

Hawaiion termékeket vennék korlátlan mennyiségben.

Interjú - Shadow Bandit

Mit tartasz az értékrendednek

Számomra a legfontosabb a játékban a közösség, szórakozás és kikapcsolódás. Fontosnak tartom ezek mellett egymás elfogadását, és a becsületes játékot is. Városokban és Szövetségekben fontosnak tartom az összetartást, a valóságban pedig a szeretet van az első helyen.

Ha tudtad volna előre mi lesz Hawaii világából, neki kezdtél volna-e a játékodnak?

Mindenféleképp nekikezdtem volna, hiszen utólag sem csalódtam benne. Egy idő után minden világ elhasználódhat, és ezt sajnos el kell fogadnunk. Hawaii sokáig kedvenc világom volt, és remek világként működött. Most is csak akkor hagynám el, ha muszáj.

Hogyan értesültél róla, hogy létezik a The West?

Mikor először megpillantottam a The West játékot körülbelül 7-8 éves lehettem. Ilyenkor még testvéreim öléből nézhettem, és velük játszhattam rajta. Később véletlen műveként találtunk vissza a játékhoz, és ismét játszani kezdtünk. Hawaii indulásakor kezdtem valódi játékomat, és az volt a legelső világom. Tesóm ,,Shadow Jack" néven regisztrált, én pedig a nyugat másik árnyéka lettem. Ahogy telt az idő egyre jobban megkedveltem a játékot, és végül ide jutottam.

Mik a terveid a jövőre nézve mind a játékot, mind pedig a valóságot illetően, ha nem titok?

A játékot illetően szeretnék majd többet segíteni másokon, főként a kezdő játékosokon. Szívesen részt vennék majd szervezésekben, esetleg ismertető jellegű tartalmak is tervben lehetnek. Hamarosan elkezdek ismét játszani El Dorado, és Florida világokon is. Egy ideig biztosan NEM tervezem elhagyni játékot. A valóságban folytatom tanulmányaimat, és programtervező informatikusként szeretnék majd végezni, majd hangtechnikus ismereteket szerezni.

Tudtommal szereted az mpi játékmenetet, abban mit kedveltél meg leginkább?

Az MPI egy viszonylag összetett játék, és azt hiszem legjobban a folyamatos fejlődést kedveltem meg benne. Szeretek részt venni olyan játékokban, amikben csapatban kell megoldani egy-egy problémát, vagy versenyezni lehet.

Mi a tanácsod azon játékostársaidnak, akik épp csak rákényszerülnek az Mpi-re, de nem szeretnek benne játszani?

A legfontosabb szerintem, hogy ismerjék a játékot, és legyen miért megkedvelniük. Azt tanácsolnám nekik, hogy legyenek nyitottak, és ne ítéljenek mások véleményei alapján. A veterán játékosoknak pedig azt üzenném, hogy legyenek segítőkészek és barátságosak. Ha végleg nem kedveli a játékot akkor pedig segítsünk neki, hogy minél hamarabb túl legyen rajta.

Mi motivált régen és ma fórumon a lájkok begyűjtésében?

Igazából konkrét célom nem volt vele. Nem tudom mennyire lehet igaz, de ha valaki, már azért mosolyog egyet mert ,,Shadow Bandit és Krisztoph Snow, már megint kedveli az üzenetet" akkor máris megéri nekem. Korábban szerettem volna Like Master címet elérni, de ez sajnos nem volt lehetséges. Likeolni nem csak egy unaloműző időtöltés volt, de közben egyfajta titokzatosság is. Ha minden üzenetet kedvelek, akkor senki nem jön rá, hogy mi az ami valóban is tetszik és egyetértek vele.

Mondj kérlek magadról pár szót, amit fontosnak tartasz megosztani társaiddal!

Ezen kicsit gondolkodnom kell, de talán érdekes lehet, hogy 17 éves vagyok jelenleg, és Hawaii világ indulása után folyamatosan játékban voltam. Alapvetően minden helyzetben segítőkésznek tartom magam, és bárki számíthat rám. Mint minden embernek, nekem is vannak hibáim, de összességében kitartó és barátságos/kedves játékos vagyok.

Tudtommal másik néven is játszol Lujzin. Assassin neved honnan ered nálad?

Őszintén szólva szeretem a titokzatos, és gyerekes neveket. Az Assassin név egyfajta erőt sugall, és általában kedves, de ha nehézség éri, akkor nem hagyja magát, és küzd minden erejével.

Melyik szerver a favorit nálad és miért éppen azt kedvelted meg leginkább?

A kedvencem Speed szerver, mert mindig kiváló versenyeket és meglepetéseket tartogat a játékosoknak. Mindenki szeret nyerni, de nem a győzelem számít, hanem a hozzá vezető út. Speed-en általában jó hangulat van, és összefutok olyan ismerősökkel is akikkel nem szoktam.

Szeretném megköszönni Krisztoph Snow-nak a felkérést, és a lehetőséget hogy megosszak magamról és gondolkodásomról néhány információt! Mindenkinek kellemes időtöltést, és jó játékot kívánok ! - Shadow Bandit

Szerző: Krisztoph Snow

Filmkritika - Az Ezüst-tó kincse

Egy igazi klasszikussal állunk szemben, a szó szerinti értelemben véve. Aki nem ismerné, annak mondanám, hogy kötelező olvasmány Karl May regénye alapján. Főképp, már csak azért is, hiszen a filmben meglehetősen sok rejtett vagy épp nyílt párhuzamot véltem felfedezni a játékunkkal is kapcsolatba hozva. Képzeljétek! Még olykor-olykor ismerős karakterek is felcsendültek a film történetében előttem például egy kedves rímfaragó barátom esete is ezt tükrözte vissza számomra. Persze a nevét nem adhatom itt meg, de biztos vagyok benne, ha azt írom, hogy világszerte sokatok ismeri, mert mindenhol megtalálható és néha versben mondja el szíve gondolatát akkor, úgy hiszem, már talán rá is ismer néhányotok. Na, de nem térhetünk le a tárgyról. Az e havi tananyag egy érintetlen kincset takar. Méghozzá, amit egy indián bácsika őrizget. Szóval elő azt a bizonyos eszközt, amit beizzítasz a további filmnézéshez, mert, ha valamit, akkor ezt mindenképp érdemes megtekinteni. Már csak azért is, hogy tágítsd kicsit a tudatodat és ne csak a mai filmek világában legyél otthon, hanem éld át, hogy mit néztek elődeink abban a híres kőkorszaki televízióban, mert ugyebár Winnetou és Old Shatterhand története sem a jelenkorunkra nyúlik vissza, de sokkal, sokkal régebbre, még éppen oda, mikor Karl May úr megírta a történeteket két főhőséről. Épp ezért most nem is mesélem el a fő sztoriját a filmünknek, hogy, még véletlenül se lőjem le a meglepetéseket, amik érhetnek benneteket a filmben, elvégre ennyi tisztelet megilleti a két színészt is, akik játsszák a két főszereplőt vagyis Pierre Brice a híres indiánt, míg jó barátja Lex Barker a törzsi barát kalandort. Én ezt a filmet mindenképpen egy kellemes vasárnap délutáni kikapcsolódásként ajánlom megnézni, hogy ne csak egy gyors hétköznapi film legyen életedben, amelyen csak, úgy átfutsz szinte, de nem is figyelnél a mondanivalójára, ami ugyebár főként a The-West és a régi erődökben lefolytatott küzdelmek párhuzama is lehet. De persze, mint említettem több párhuzam is fellelhető a film és játék között és ebből fakadnak a mondanivalók sorai is, melyeket, ha elárulok azok, már nem a Te saját érzéseid lennének, hanem az enyémek maradnának, szóval ehhez elengedhetetlenül meg is kell nézned a két kalandorról szóló kalandot. Jó szórakozást hozzá!

Szerző: Krisztoph Snow

Vadnyugati novella

A valósággal való bárminemű egyezés vagy tévedés kizárólag a véletlen műve, ez csak egy történet általam!

Farkas vadászat 2. - Az ígért folytatás...

Lenge szellő süvített keresztül a völgyön. Egészen különleges nap volt. A falka is lejött a hegyekből a tisztásra. Szerencsém volt. Éppen abban a völgyben heverésztem, ahol nap-mint nap szép napsugár szokott a felhőből előjönni.

Lehunytam a szemem. Kinyitottam. Ismét becsuktam és újra ki. Így ment ez, míg el nem nyomott a mély álom. Őt láttam. Azóta, mindig mikor lehunyom a szemem és álomba merülök, őt látom lelki szemeim előtt. Csak áll és néz rám, nyújtja a kezét nekem, ahogy akkor tette. Nem tudom álmom megfejteni, mert zavaros az egész és még az álomfejtőnk sem tudja, mit jelenthet. Azzal küld el, hogy biztos csak az emlék. Hogy csupán az emlék él bennem, még mindig, amit nem tudok megemészteni, mert nem tudom kiadni magamból a további útjára, mert valami nyomaszt ezzel kapcsolatban, még mindig. Na, de vajon mi lehet ez a valami? Nem tudom. Ez az a rejtély, amit még a bölcsek sem tudnak nekem megmondani. Az orvos azt tanácsolta nekem, hogy jó volna egy időre elmenni vándorútra, hogy felejtsek, mert így csak még jobban emészteni fogom magam, ha maradnék. De itt a lényeg! Én nem akartam távozni a törzsből, mivel ez az otthonom. Viszont két héttel az után, hogy szinte minden este a halálos éji csendet felváltották az én erős kiáltozásaim, már elkezdtek gondolkodni magukban a vének is, meg úgy alapjában az egész törzs. Végtére megszavazta népem a sorsomat. Eldöntötték, hogy el kell mennem pihenőre szerencsét próbálni, csak, amíg nem rendeződik el a problémám és derítem ki mi bajom és oldom meg azt.

Hát így indultam el egy szép verőfényes napon a törzsemből.

Egy apacs, ki kivált s vándorútra tért mit sem tudva a világról. Mit sem tudva arról, hogy milyen események teszik, esetleg döntik romba érintetlen világunkat.

Vihar hátán vihart kerülve ügettem a vad szívós prérin, de nem adtam fel, mert tudtam, hogy meg kell találnom az álom üzenetét, ehhez pedig magamban kellett megkeresnem a hibát. Utam végül mégis, úgy tűnt célt ér egy időre, így a gyilkos sivataggal szemben szünetet tartott a túlélés versenye. Igaz több éjen át, több Holddal találkozva ázottan s rongyosan léptem be nem kis örömömre egy szállást nyújtó városba, de mégis úgy éreztem nem vagyok fáradt és első lépéseim Vihar kikötését követően a helyi fogadóba vezettek, ahol a bárpult felé fordulva a kocsma népe csakis egy valaki felé fordította tekintetét és nem a jött-ment rézbőrű idegenre. Senki nem látta, hogy csapódott a lengőajtó, így csendesen leültem, a csapos töltött is közben egy várható whiskyt, majd próbáltam becsatlakozni a nem sokkal odébb elhelyezkedő emelvényen álló szónok szavaihoz, amit mindenki oly nagy tisztelettel hallgatott. Nem kellett sokáig értelmeznem. A szövetségük erejét fitogtatta, hogy az államban a legerősebb haderővel rendelkezik és épp harcos képzést szervez, szóval egy teljes fél óra a toborzási beszédét tette ki, majd csak ezt követve tért rá szövege kulcsfontosságú részére, amitől mintha, még jobban felvillanyozódott volna a díszes társaság. Háború volt ezen időkben és egy újabb csatáról regélt a szája. Nem olvastam le sok információt róla, de annyit eleget, hogy aggodalmas képe vészjóslóan cseng a mai napig is fejemben. Gondolkoztam. Ha úgyis vándorúton vagyok. Mert meg kell találnom önmagamban valamit. Hát akkor mindjárt el is mehetnék erre az ütközetre. Harcon még nem voltam úgysem. Mikor a díszhuszár befejezte betanult monológját lelépett az emelvényről és kezet rázott néhány emberrel s lázas pillantásokat cserélve nem állhatta meg, hogy minden ott lévővel váltson pár szót, akkor is, ha azzal éppenséggel beleavatkozna olyan emberek személyes körébe, ahol nem igazán látják szívesen. De nem, ő mindenáron gyűjteni akart az előadásán kívül is a közelgő harcra. Csakhogy az emberek többsége udvariasan persze, egyesek meglehet kissé részegülten, de visszautasították a lelkes urat s a végén magam mellett találtam a pultnál, ahogy felnéztem üres whiskymtől. Csettintettem a kocsmáros úrnak s kértem még egy pohárra valót, mire a mellettem ülő is jelzett egy ugyanilyenre. Kérdezte is tőle Henry, hogy fúj a szél a diplomácia felől szövetségi ügyek terén az ellenséggel, de ő csak legyintett egyet, s kettőt. Csóválta a fejét. Én erre gyorsan lehúztam a tüzes nedűt, majd úgy éreztem eleget ittam hozzá, hogy kérjek egy szobát az emeleten. Mire a lépcső felé igyekeztem húzni lábam egyre fáradtabb lehettem, mert homályosodott látásom is. Aztán a végén csak annyira emlékezem, hogy beszűkül a látókör és egy erős, középmagas délceg testtartású cilinderes úr kap el hirtelen, hogy el ne boruljak.

A fények arról árulkodnak, reggel van. Hófehér felhőszerűen lágy paplant érzek. Jó illatok keringenek orromban, a reggeli lehet. Pont olyan érzések ezek, mint az otthonomban. Holnap folytatom, most visszafekszem az ágyba, még keveset pihenek, hogy legyen erőm a továbbiakra. Gondolom magamban. De ekkor egy még erősebb érzés fogan meg valahol mélyen belül a lelkemben és arra késztet, le kell mennem a kocsmároshoz.

Henry a pultja mögött állt, mikor leértem végre. Lassú ébredésem egyrészt a fáradtságnak, másrészt az előző napi alkoholnak volt köszönhető, de nem bántam. Mert így legalább, mikor odaültem a csaposhoz ő rá is kezdte egyből mondani mennyi mindent tud egy részeg ember csinálni, ha annyira sokat iszik, hogy nem ura már a cselekedeteinek és másnap nem emlékszik az ég adta világon semmire sem az előző napon történtek közül. Henry által tudtam meg mit műveltem a kocsmájában és hogy kerültem a fenti szobába, amit még a tivornyázásom előtt kértem, mielőtt úgy tűnt elsötétül szemem előtt a tér. Hát el is sötétült, de csak a szememnek. Miután akkor azt hittem elájultam, Henry szerint állítólag feldúltam egy egész épületet. Úgy voltak képesek eltenni holnapra, amikor a városi seriff épp megjött és behúzott egyet. Ki is esett egyik fogam, de erre Henry csak legyintett. Azzal nyugtat, hogy majd teszünk a helyére farkasfogat. Persze ezt követően csak kacagott egyet és át is tért egy következő vendégre, aki éppen akkor ült a pult elé, mikor én mellőle tovább is álltam.

Összepakoltam a batyumba a megmaradt ingóságaimat, ezt követően felnyergeltem jó, öreg paripám és útnak indultam. Eléggé nagy ez a város. Mikor azt gondoltam, hogy sose érek ki, már fel is tűnt egy útjelző: „Fort Stone”. Hallottam, már az erődről. Nem is olyan távolinak tűnik az időpont, mikor olvastam is ezt az erődnevet. Nagyon haloványan az emlékeim közt dereng is valami. Hát persze! Tegnap, miután a hírnök beszélt ezt a feliratot láthattam a hírlapon, amit a kezében tartott, mikor mellettem ült. A szesz miatt nem emlékszem, de ettől a táblától most eszembe jutott. Ezért volt ismerős az erődnév. Gondolkozás nélkül neki is iramodtam a harc iránya felé, hogy időben odaérjek a puskák közé. Az út hosszú volt. Fárasztó. Meghúztam a táskámban rejtőző kis flaskát lovaglás közben, majd eldobtam kiürülten. Körülnéztem. Szemem homályosodott kicsit, de ez fél pillanat után tisztult és élesedett a környezet. A fák, a bokrok, a mellettem megannyi élőlény úgy haladt el, hogy én hozzájuk képest lassú szúnyog lehettem. Vagy csak én voltam a gyors, kis pacimon. A lényeg az, hogy felgyorsult körülettem minden. Látszólagosan persze, de mire oda értem a célba leszálltam a lóról és leheveredtem kis időt pihenésnek a földre neki dőlve Viharnak. Majd miután kikápráztattam szemem, odamentem az erődőrhöz. Nyájasan nézett rám, mire én fizettem neki 500 $ beugrót, de látszólag nem elégedett meg ennyivel, még tartotta kinyitott tenyerét várva a borra valóra. Adtam hát neki, még egy 100 dolcsit, lássa kivel volt dolga. Így mehettem be az elkövetkezendő harc színhelyére. Odabent lázas készülődés volt és ide-oda kapkodták a harcosok felszereléseiket. Álltam csak némán, talán egy jelre várva a kapuban. Elmebetegnek éreztem magam abban az adott pillanatban. Mit keresek itt? Ez lenne az én világom? Erre számítottam vajon? Gondoltam magamban. Egy ideges kemény fickó zökkentett ki bamba állapotomból. Valószínű nem sokára tényleg kezdődik a csata, mert ő is sietett, de ahogy nekem jött szekerével megláttam szemében épp csak egy pillantásra, hogy mennyire lenéz engem. Aggasztó. Vajon tényleg nem itt volna a helyem? A másik oldalon kéne harcolnom? Mindegy. Lényeg a lényeg ez után a gondolat után szinte egyből kezembe nyomott valaki egy puskát és egy harcos öltözetet, majd el is rohant. Ki lehet a titokzatos, de segítőkész idegen? Különös. Annyira elmerültem, hogy még az arcát sem láthattam. Mondjuk igaz, ami igaz nem is lett volna rá lehetőségem, mivel tényleg gyors volt és a képét is eltakarta egy kendő, ami az itteni népeknél elég szokványos módszer is. Az események innentől kezdve felgyorsultak. Mintha az eddigi lassított felvételszerű nézőpontom egy gombnyomásra felpörgött volna. Gondolok itt arra, hogy gyorsan át öltöztem, arra, hogy felrohantam abba a toronyba ahova a többség indult, arra, ahogy küzdöttem az életemért, amikor az egyik bandita felpróbált mászni hozzám a falon és arra, mikor a támadók bejutottak az erőd szívébe és egy karnyújtásnyi lépésre voltak zászlajunktól. Az események közben gyorsan meghúztam egy flaskát, amit egy mellettem küzdő adott tovább. Vibrált a látásom, nem tudtam volna ott helyben megmondani mi volt az ördögi folyadék, de roppant jobb lett a kedvem. Adrenalin löketemnek köszönhetően új erőre kaptam és egyszerre több ellent pofoztam ki, felhagytam a hasztalan lövöldözésekkel. Kétszer, sőt háromszor annyi rézbőrű testvérem ütöttem ki, mint a nedű előtt és abban a helyzetben nem is gondoltam semmi egyebet, kizárólag az életben maradásra, a küzdelemre összpontosítottam. Az ölni akarás hajtott. Nem tudtam mit teszek. Egy álomszerű érzésként fogtam fel, hogy új állapotba kerültem. Azt hittem, ez álom, a küzdőtéren vagyok, itt ölni kell nem mást, nincs itt gondolatnak helye, így érthető, hogy nem is voltam tudatában cselekvéseimnek, hisz szinte az ellenfelet sem láttam, nem néztem áldozattá vált szemébe csupán annyit láttam, hogy milyen. Hogy olyan, mint én, viszont a másik oldal egyenruháját viseli. Hogy rézbőrű, de a békéért küzd. Vagy a hatalomért, de az más kérdés. Viszont annak válasza, hogy én miért is küzdöttem valójában az bonyolult. Nem érdekelt a hatalom. Csapatunk a védelem miatt küzdött. A béke a mi zászlónk alatt küzdőket látszólag nem érdekelte, hisz napi harcokkal az ellenség erődjeit fél év alatt felőrölték és elnyomásba fogták a különbözőeket, volt, akiket ki is végeztek. Én tehát nem a mi zászlónk miatt harcoltam és nem a piától csak esetleg a hatásától élénkültem fel. Más ok is lehet. Valószínű, hogy köze van ennek ahhoz a bizonyos éjhez, amit rég eltemettem magamban mélyre? Ami miatt lehetséges az a sok visszatérő álom? Meglehet esetleg, hogy gyilkossággal akarok valamit elérni? Hogy valaki ismét köztünk legyen? Nem. Az lehetetlen. Véget ért a küzdelem. A támadók győztek. Nem volt nekünk abban az erődben maradásunk, így el kellett hagyni. Néhány órával később magányosan néztem magam elé, ahogy ültem társaimmal az erőd falának dőlve. Búsan. Leigázottan. Megszégyenítve, mindenkitől hangos kárörömöt hallva. Váratlanul egy egészen halk pisszenést hallok és hirtelen ez után azonnal a hátamban érzek egy bökést az erődfal egy észrevehetetlen réséből, amire ösztönösen a kezem nyújtom. Hátra fordulok, és egy cetlit veszek át, amire ez van felfirkantva rohamos, alig olvasható, de tömör írással: „Nézz fel!” Engedelmeskedek a néma parancsnak, mire egy rejtélyesen ismerős arc mutat egy irányt kifejezéstelen tekintetével. Felkelek és elindulok a titokzatos hívás vonzása felé. Kérdezi mellettem terpeszkedő társam, aki már jó részeg lehetett, hova kelek, de válaszul csak intettem, hogy a bokorba. Persze, most elég jól voltam könnyítés szempontjából, de elég jó indok volt, hogy ne fogjon gyanút, hogy valaki elhívott valahova az erődön belüliek közül. Furcsán venné ki magát, ha tudná ezt a harcos társaság, hogy az ellenséggel barátkozom. Elég részeg lehettem magam is ezért is hihettek nekem olyan könnyedén, de ahhoz pontosan tudatában voltam, hogy járkáljak egy kicsit az ellen mondotta irány felé. Amire odaértem a célhoz megérintette valaki a karom a sötétből kinyúlva és behúzott az erődbe. Nem történt ott bent sem sok minden. Az emberek fáradtak voltak a támadók közül is. Az ismeretlen férfi egy széles ajtón keresztül vitt be az erőd kaszárnyájának egy szobájába. Leült velem szembe és hosszan meredt rám. Mintha a lelkembe akarna látni. Majd lassan megszólalt.

-Hogy hívnak?

-Kharmish.

-De ahogy észrevettem nem vagy a védők közé való.

-Nem igazán.

-Ismerős vagy te nekem. Honnan jöttél?

-Apacsok lakosa vagyok. Vándorútra kellett szánnom el magam.

-Ismered Waka apót akkor biztos. – mire ezt kimondta fél perc múlva könny futott le arcomon.

– Erre ő felállt előlem és fel alá kezdett járkálni, de én csak ültem a nekem kiszabott helyen várva a következő kérdésére. Egy idő után megszólaltam, mikor már nem bírtam tovább kérdés nélkül. – Miért olyan fontos ez magának? Ki maga? – Megállt és egy kis ideig mintha gondolkozott volna, mit mondjon. Néhány másodperc hatásszünet következett.

-Nem fontos. Csak érdeklődtem. Csak ismerős voltál. – mondta végül közömbösen, de nem hagytam annyiban.

-Már harc alatt is figyeltél és nekem is ismerős vagy. Tudni akarom, honnan! Jogom van tudni! – ismét hosszas gondolkozás következett volna, de fél percet követően rákiáltottam.

-Az apád vagyok! – nyögte ki meglepetten, mégis természetes hangsúllyal. – Legalábbis azt hiszem az információk alapján. – fejezte be, hogy a jelek és az arckifejezése szerint ő maga sem hiszi el, amit mondott.

Nem bírtam szólni. El voltam képedve. Tudtam, hogy nincs apám, azaz rég lelépett, de hogy pont itt találkozzak vele. Ráadásul, úgy hogy egymásnak sérülést okoztunk a harcon. Ki kellett rohannom a friss levegőre. Nem néztem magam mögé, így nem is tudtam követ e. Hogy hova menekülök, azt nem tudom, csak annyit, hogy el kell mennem valahova egészen más éghajlat felé. Lehet, hogy a sorsom elől menekülök, lehet, hogy a világból akarok szabadulni, de annyi biztos, hogy ezt már nem voltam képes egyedül megemészteni. A saját apám ellen harcoltam. Apám az ellenkező oldalt volt. Ezt nem értem. Miért lépett le egyáltalán fiatalkorában? Ez az a kérdés, amit nem tudtam megválaszolni. Valami miatt nem voltam képes az erőd falán ilyen régmúlt dolgokon elmélkedni. Viszont mikor visszafordultam a csillagos égbolttól, ott állt mögöttem. Mondani akart valamit. Meghallgattam.

-Abban az időben, mikor távoztam a törzstől, nagyon zavaros időszakom volt. – kezdte – Tudom, ez nem lehet mentség, de meghalt apám. Nem lett volna szabad, hogy ezt tegyem veled, de az a rohadt alkohol tehet mindenről, amit bűnömnek lehet nevezni. Megértem, ha gyűlölsz, azt is, ha soha nem akarsz találkozni velem, de ha már a sors összehozott bennünket kötelességemnek éreztem, hogy megtudd az igazat, már csak azért is, mivel te magad kérted.

Hallgattam. Vártam, még hozzátesz e mondani valójához valamit. Mikor úgy éreztem, már csak a reakciómra vár, nem tettem mást csupán megöleltem. Magamhoz szorítottam erősen. Nem ellenkezett. Csak annyit tudott kimondani potyogó könnyei mellett, hogy örül, hogy visszatalált hozzám. Nem szóltam rá semmit, csak megveregettem a hátát ölelésem közben és mikor felkelt a Nap azon kaptam magam, hogy a kaszárnyában fekszem egy ablakon bevilágító napsugár fényével.

Aznap korán felkeltem. Apám nem volt a szobában, hát kimentem a szabadba, mint látom ott irányította az embereket. Mikor észrevett látszólag habozott, de feltehetően roppant nagy igyekezet volt benne, mert hozzám sietett.

-Nem sokára indulunk mi Nathan gazda farmjára. Eljössz velünk? – érdeklődött.

-Nem lehet rossz, ha világot látok, veletek tartok. – gondoltam magamban egy látogatás csak jót tehet nekem. Egyébként is régen éltem társasági életet.

Felkészülök az utazásra. Kezdenek az események ismét felgyorsulni. Következő pillanatban lovon ügetek apámék oldalán a cél felé: A második falkavadászatra, hiszen időközben megtudtam, hogy a farmon igencsak veszélyes az élet, ha nem vigyázol ott magadra akkor véged...

Szerző: Krisztoph Snow

Vadnyugati konyha

A West születésnapja, a május, az esküvők hónapja, és a játékban épp most zajló tortasütő esemény alkalmából úgy gondoltam, itt az ideje egy torta elkészítésének. Az interneten böngészve találtam rá a Feketeerdei cseresznyetorta receptjére. Bevallom , én ezt a tortát eddig Fekete-erdői meggytorta néven ismertem. Hogy melyik lehetett az eredeti, és hogy készítették e a vadnyugaton, ezt valószínűleg sosem tudjuk meg.

Feketeerdei cseresznyetorta

Hozzávalók

A piskótához:

• 7 tojás
• 250 g cukor
• 150 g liszt
• 1 cs. csokipuding
• 50 g kakaópor
• 60 g margarin
• csipet só

A töltelékhez:

• 700 g kimagozott cseresznyebefőtt
• 2 evőkanál cseresznyepálinka
• 100 g cukor
• 1 evőkanál étkezési keményítő
• 1 rúd fahéj
• 1/2 l tejszín
• reszelt étcsoki a díszítéshez

Elkészítése:

1. A piskótához egy 26 cm-es kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelünk, az oldalát is. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A margarint felolvasztjuk. A tojássárgákat a cukorral gőz fölött sűrű krémszerűvé keverjük, a gőzről levéve rászitáljuk a liszt, a pudingpor és a kakaó keverékét, majd hozzáadjuk a langyosra hűlt margarint. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, egyharmadát a tésztához adjuk és óvatosan összeforgatjuk vele, majd ugyanígy járunk el a tojáshab másik részével. A piskótamasszát a tortaformába öntjük, tetejét elsimítjuk, és a középső sínen 30-35 percig sütjük.
2. A gyümölcsöt lecsöpögtetjük, a levét felfogjuk. Kevés lével az étkezési keményítőt elkeverjük. Két és fél dl levet 4 dkg cukorral és a fahéjjal felfőzünk. A fahéjat kivesszük, és a folyadékot besűrítjük a keményítővel. Felforraljuk, beletesszük a cseresznyét - előbb félreteszünk néhány szemet a díszítéshez -, óvatosan összekeverjük, és ismét felforraljuk. Levesszük a tűzről, és lehűtjük. A piskótalapot vízszintesen három részre elvágjuk. A tejszínt a maradék cukorral összekeverjük, kemény habbá verjük. ( Ha cukrásztejszínt használunk, ahhoz már nem kell cukor)
3. Az első lapot vékonyan megkenjük tejszínnel, és habnyomó zsákból négy koncentrikus kört rajzolunk rá a tejszínből. A köztes területet a gyümölcs felével megtöltjük. Rátesszük a második lapot, óvatosan rányomjuk, és egyenletesen rácsöpögtetünk a cseresznyepálinkából (előtte cukros vízzel felhígíthatjuk).
4. A maradék cseresznyét elosztjuk a lapon, és vastagon megkenjük tejszínnel. A harmadik lapot rátesszük, és szintúgy lecsöpögtetjük a cseresznyepálinkával.
5. A tortát körben és a tetején megkenjük tejszínnel. Kis tejszínpamacsokkal és a maradék gyümölccsel díszítjük. A torta közepét megszórjuk csokireszelékkel.

Jó étvágyat!

Szerző: Monó

Vadnyugati versek

Indiánszív

Ha megszűnik szívem dobbanni,
Tudd: Képes voltam vele szeretni,
Értetek több csöpp könnyet hullatni,
Indián szívem fel fog úgyis ragyogni...

A nagy szellem vezetett engem minduntalan
Léptem nyomát, ha ott is hagyom a Walhallában
Nem feledhetem hová tartozhattam
Emlékeztet rá a szülői házam...

Növekedem, cseperedem
Minden nappal egyel több a vers bennem
Buzgalommal, szorgalommal
Írok többed magammal és bajtársaimmal...

Vésem a jót s rosszat a barlang falába
Valójában a panel gépének hálózatába
Csak szeretek eljátszani a gondolattal
Hogy belemerülök művembe szavaimmal...

Halld meg kívánságom emberfia
Egy folyóba ne lépj kétszer soha
Szíveddel láss ezentúl minden embert
Még, aki árt is neked: Ne tarts neki fegyvert!

Szerző: Krisztoph Snow

James Butler Hickok

0

1837 május 27-én született az Illinois állambeli Troy Grove-ban James Butler Hickok ismertebb nevén "Vad Bill" Hickok. A vadnyugat népi hőse volt , aki katonaként, felderítőként , ügyvédként, szerencsejátékosként, határon élt, de volt színész és párbajhős is. Nagy hírnévre tett szert a maga idejében, ennek nagy részét megerősítette az a sok idegen és gyakran koholt történet, amelyet magáról mesélt.

Hickok egy észak-illinois-i tanyán született és nőtt fel, hat gyermek között a negyedikként, amikor a törvénytelenség és az öntörvényüség a "Prairie Banditti" hatása miatt elburjánzott. William Alonzo Hickok földműves és abolicionista, és Polly Butler gyermekeként. Apja, William Alonzo Hickok azon emberek közé tartozott akik felvállalták elkötelezettségüket a szolgaság eltörlése mellett. James is ebben a szellemiségben nevelkedett és később, csatlakozva apjához, szekéren menekítették a szabadságba és az új életbe a szökésben lévő szolgákat. 1855-ig, míg be nem töltötte a 18. életévét apja farmján dolgozott.

1855-ben, 18 éves korában James Hickok elmenekült Illinoisból, az igazság elől. Postakocsi-sofőrként, majd később ügyvédként dolgozott Kansas és Nebraska határterületein. Az amerikai polgárháború idején harcolt és kémkedett az Unió hadseregének, és a háború után felderítőként, lövészként, színészként és hivatásos szerencsejátékosként szerzett hírnevet. Élete során több figyelemre méltó lövöldözésben vett részt.

Hickok néhai apja, William Hickok nevét használta 1858-tól, és a William Haycock nevet az amerikai polgárháború idején.

1857-ben Hickok 160 hektáros tanyát szerzett a Kansas állambeli Johnson megyében. 1858. március 22-én megválasztották Monticello Township első négy rendőrjének egyikévé . 1859-ben csatlakozott a Russel, Majors és Waddell teherszállító céghez, a Pony Express anyavállalatához .

1860-ban Hickok súlyosan megsebesült, valószínűleg egy medve által, miközben egy teherszállító csapatot vezetett a Missouri állambeli Independence-ből az új-mexikói Santa Fe-be. Hickok beszámolója szerint egy medve és két kölyke eltorlaszolta az utat. Leszállva odalépett a medvéhez, és lövést adott a fejébe, de a golyó gellert kapott a koponyáján, feldühítve. A medve megtámadta, testével összetörte Hickokot. Hickoknak sikerült újabb lövést leadnia, megsebesítve a medve mancsát. A medve ekkor a szájába kapta a karját, de Hickok meg tudta ragadni a kését, és a torkába belevágva, megölte. Hickok súlyosan megsérült, mellkasát, vállát és karját összezúzta. Négy hónapig feküdt ágyban, mielőtt a Nebraska Területen lévő Rock Creek állomásra küldték volna. Az árufuvarozó társaság az oregoni ösvény mentén a Nebraska-i Fairbury közelében, David McCanles-tól megvásárolt földterületen épített egy megállót.

1861. július 12-én David McCanles elment a Rock Creek állomás irodájába, hogy tartozást hajtson be Horace Wellmantól, az állomás vezetőjétől. A hírek szerint McCanles megfenyegette Wellmant, és Wellman, vagy a függöny mögé bújó Hickok megölte McCanlest. Hickok, Wellman és egy másik alkalmazott, J.W. Brink ellen McCanles meggyilkolásával inditottak eljárást, de önvédelemre hivatkozva felmentést kaptak.. Lehet, hogy McCanles volt az első ember, akit Hickok megölt. Hickok ezt követően meglátogatta McCanles özvegyét, bocsánatot kért a meggyilkolásért, és 35 dollárt ajánlott fel neki, az összes pénzt, amivel akkor rendelkezett.

Miután 1861 áprilisában kitört a polgárháború, Hickok a Missouri állambeli Sedalia-ban az Unió hadseregének katonája lett. 1861 végén kocsimester volt, 1862 szeptemberében azonban ismeretlen okokból elbocsátották. Ezután csatlakozott Jim Lane hadseregéhez , amely a vérző Kansas korszakban az új területen aktív rabszolgaságellenes igazságtevő csoport volt. Közben megismerkedett a 12 éves William Cody-val (később "Buffalo Bill" néven ismert), aki fiatalsága ellenére alig két évvel később felderítőként szolgált az amerikai hadseregnél a utahi háború idején.

1871. április 15-én Hickok a Kansas állambeli Abilene marsalljává vált, de egy véletlen lövöldözés után kevesebb, mint két hónappal felmentették marsalli tisztségéből, ez az eset csak egyike volt a kétes lövöldözésnek és a hivatali kötelességszegésnek a karrierje során.

1873-ban Buffalo Bill Cody és Texas Jack Omohundro korábbi sikereik után meghívta Hickokot a társulathoz. [Hickok nem szerette a színészetet, és gyakran elrejtőzött a díszletek mögött. Az egyik műsorban a reflektorfénybe került, amikor az összpontosított rá. Néhány hónap múlva kitették a csoportból.

39 éves korában már a lövésztudománya és egészségi állapota nyilvánvalóan hanyatlóban volt, valamint csavargás miatt többször letartóztatták annak ellenére, hogy csak néhány évvel korábban szerzett jó jövedelmet a szerencsejátékból és a bemutatókból.

1876. március 5-én Hickok feleségül vette Agnes Thatcher Lake-t, egy 50 éves cirkusztulajdonost a wyoming-i Cheyenne-ben. Hickok néhány hónappal később otthagyta új menyasszonyát, csatlakozott Charlie Utter vasúti kocsijához, hogy szerencséjét Dél-Dakota aranymezőin keresse.

1876-ban Jack McCall, egy sikertelen szerencsejátékos lelőtte és megölte, miközben pókerezett egy szalonban a Dakota Területen, Deadwoodban (a mai Dél-Dakota). A pókerkéz,, amelyet állítólag halálakor tartott, a halott keze néven vált ismertté: két pár; fekete ász és nyolcas.

Hickok továbbra is a határtörténelem népszerű alakja. Számos történelmi hely és emlékmű emlékezik az életére, és számos alkalommal ábrázolták az irodalomban, a filmekben és a televízióban. Főként főszereplőnek ábrázolják, bár a tetteiről szóló történelmi beszámolók gyakran ellentmondásosak, és karrierjének nagy részét köztudottan ő maga és a kortárs mítoszkészítők is eltúlozták. Míg Hickok azt állította, hogy életében számos megnevezett és meg nem nevezett fegyverest megölt, párbajhősként folytatott karrierje csak 1861-től 1871-ig tartott. Joseph G. Rosa, Hickok életrajzírója szerint Hickok csak hat-hét embert ölt meg.

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Wild_Bill_Hickok

Szerző: Monó

Nyereményjáték

Az előző játékunk megfejtése: 4 tojást (16, 7, 3, 9) találtunk út közben, a keresés végén egy Húsvéti kosarat találhattunk.

Nyertesek:

• kicsiszucs
• littlebigman
• soldier96

Gratulálunk nektek, a nyereményetek 100-100 aranyrög fejenként! Nyeremény igényléséhez keressetek fel bennünket a Support rendszeren keresztül!

---

Ebben a számban egy villámkérdéssel készültünk nektek!

A kérdés: Mi a neve annak a kalandsornak, ami összefoglalja a The West történetének első nyolc évét?

Nyeremények: A helyes megfejtők között kisorsolunk 3*100 aranyrögöt. További minden helyes megfejtő egy bónuszkóddal gazdagodik, melyet felhasználva egy Cseresznyetorta kerül a táskátokba.

Beküldési határidő: 2021. május 30. 20:00

A beküldéseket a Support rendszeren keresztül várjuk a Versenyek és nyereményjátékok kategóriában.

A részvétellel elfogadod a Versenyszabályokat.

Impresszum

A The West Times havilap minden hónap első napján jelenik meg.

Főszerkesztő

Mandarinrece

Szerkesztők és közreműködők

Klar
Krisztoph Snow
Mono
Bogyo
Oldfox
Simple
Syntex

Elérhetőség

Kapcsolat: https://support.innogames.com/connect/west/hu
E-mail: info@team.the-west.hu
Archívum: https://wiki.the-west.hu/wiki/The_West_Times

Minden tartalom esetén a beküldési határidő az adott hónap utolsó napján 12:00 óra. » Beküldési részletek Ez alól kivételt képeznek a nyereményjátékok beküldési határideje alkalmanként, Ez esetben külön feltüntetésre kerül a beküldési határidő.

Nyereményjátékok alkalmával szeretnénk közzétenni a nyertesek játékosneveit. A feltételezésünk az, hogy a játékosok egyetértenek azzal, hogy a nyertes nevét megemlítjük. Ez vonatkozik hirdetésekre és minden más beküldésre is. Bárki, aki ezzel nem ért egyet, kifejezetten jelölnie kell a megoldás benyújtásakor.

A Vadnyugati novellában megjelenő tartalom teljesen fiktív jellegű, továbbá az oldalon felelhető filmkritikákban megjelenő filmek korhatárosak lehetnek. Minden tartalom csakis saját felelősségre tekinthető meg. A The West mentesül minden felelősségvállalás alól ilyen esetekben.