Gyors elérés

Dock inventory.png
Dock quests.png
Dock sets.png
Dock duels.png
Dock towns.png
Dock jobs.png
Dock crafting.png
Dock fort battles.png
Dock adventures.png
Dock events.png
Dock achievements.png


Még több játék


Kövess minket!

Innen: The-West wiki HU
A lap korábbi változatát látod, amilyen Mandarinrece (vitalap | szerkesztései) 2021. december 12., 10:51-kor történt szerkesztése után volt.
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
The West Times logo.png


Decemberben elérhető kalandok

Maria.png
Szükséges szint: 22
Ettől: 11.11. 10:00
Eddig: 12.02. 23:59
Waupee.png
Szükséges szint: 20
Ettől: 11.18. 12:00
Eddig: 12.02. 12:00
Maria.png
Szükséges szint: 8
Ettől: 11.28. 11:00
Eddig: 01.15. 23:59
Waupee.png
Szükséges szint: 38
Ettől: 12.01. 00:01
Eddig: 12.31. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 12.02. 00:00
Eddig: 01.06. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 15
Ettől: 12.02. 00:00
Eddig: 01.06. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 15
Ettől: 12.06. 00:00
Eddig: 12.26. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 20
Ettől: 12.06. 00:01
Eddig: 01.09. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 57
Ettől: 12.07. 12:00
Eddig: 12.17. 12:00
Henry.png
Szükséges szint: 90
Ettől: 12.16. 12:00
Eddig: 01.07. 12:00
Henry.png
Szükséges szint: 20
Ettől: 12.16. 12:02
Eddig: 01.07. 12:00
Feladatok.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 12.16.12:00
Eddig: 01.07. 12:00
Maria.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 12.18. 00:00
Eddig: 01.05. 23:59
Feladatok.png
Szükséges szint: 70
Ettől: 12.18. 11:00
Eddig: 12.31. 23:59
Henry.png
Szükséges szint: 35
Ettől: 12.18. 00:01
Eddig: 01.09. 23:59
Maria.png
Szükséges szint: 8
Ettől: 12.20. 00:00
Eddig: 01.30. 23:59
Maria.png
Szükséges szint: 10
Ettől: 12.31. 10:00
Eddig: 01.12. 23:59


Hirdetések


Plakátok felragasztása.png
Achilleus1999 hirdetése
V1-en vennék aranykereszteket korlátlan mennyiségben, ártól függetlenül.
Gerry Soprano hirdetése
Hawaiion ládákat, kazettákat és termékeket vennék korlátlan mennyiségben.
Teddy Flood hirdetése
Kentucky világon keresek Allen borsszóró revolverét minden mennyiségben, Lucille jobbost vennék!
Plakátok felragasztása.png


Vadnyugati interjú - Figura


Krisztoph: Mennyi időt szánsz a The-Westre és különösen az MPI játékfelületre és miért annyit amennyit?
Figura: Viszonylag sok időt, mindig elérhető vagyok, amikor nincs különösebb dolgom. MPI-re minden nap megpróbálok fellépni, csak sajnos előfordul, hogy sokat kell várni. Azért töltök ennyi időt ezen a felületen, mert szeretem a játékot, attól eltekintve, hogy Event nélküli időszakban nagyon monoton tud lenni.


Krisztoph: Mi a véleményed jelenlegi állapotában az MPI-ről? Szerinted mivel lenne sikeresebb játék?
Figura: Az MPI véleményem szerint egy rendkívül alulértékelt része a játéknak. MPI az a játékfajta, amelyben a legkisebb a random faktor, így sokkal élvezhetőbb számomra, mint a párbaj vagy akár az erődharc. Az MPI rendkívül kevés frissítést kap, ez egy hátrány azok számára akik rendszeresen játszanak vele, illetve semmilyen módon nem motiválja a játékosokat. A másik nagy probléma, hogy az erősebb játékosok hamar elveszik a kezdő játékosok kedvét a nagyon látható erőkülönbség miatt. Effektívebb lenne, ha újra lenne dolgozva az értékrendszer. Minél magasabb pontod van egy adott képességen(pl:erő, támadás stb) annál kevesebb értéket kapsz az adott tulajdonságra. Így valamilyen szinten elkerülhető lenne a túlerő.


Krisztoph: Milyen módon találtál rá a játékra?
Figura: Hirdetésen keresztül, még 2009-ben. Ott találkoztam először a játékkal, azóta kihagyásokkal játszok/játszottam.


Krisztoph: Tulajdonképp melyik a kedvenc szervered és miért pont azt tartod fő szerverednek?
Figura: Két szervert neveznék meg, mint főszervert: El Dorado és Florida. Tulajdonképpen mind a két szervert szeretem, de én Floridát preferálom a nagyobb létszámú játékosállomány miatt, több aktív játékos miatt, aktívabb chat és a "termésben" gazdag piac miatt.


Krisztoph: Mit tartasz a te saját értékrendednek? Milyen belső tulajdonságokat preferálsz?
Figura: Annyi mindent tudnék írni. De annyit írok. Véleményem szerint a saját értékrendem a folyamatos fejlődés, önfejlesztés. Ezt tartom szem előtt a játékban és a való életben is.


Krisztoph: Miért Figura lett a játékosneved?
Figura: Amikor ezt a karaktert beregisztráltam, akkor csak egy rövid ideig terveztem játszani, így egy olyan nevet szerettem volna választani ami egyszerű és könnyen megjegyzek. Ez jutott először eszembe, ami igaz az előző két állításra.


Krisztoph: Elért eredményeid és nyereményeid közül mire vagy a legbüszkébb és miért?
Figura: Mindegyik eredményemnek - nyereményemnek örülök, de ha meg kéne nevezni egyet, akkor a Speed szerveres első helyezésekre, mivel sok játékos közül nekem sikerült eljutni a csúcsra.


Krisztoph: Mit üzennél a benned kétkedőknek? Miben vagy te jobb náluk?
Figura: Szerintem én semmivel sem vagyok jobb a többi játékosnál, valaki több időt tölt el a Westen, ők előnyben vannak a többiekkel szemben, mivel több mindenre volt lehetőségük szert tenni. Nem igazán foglalkozom azokkal akik "kételkednek" bennem, megvan a saját baráti köröm, inkább az ő kritikájukat hallgatom meg.


Krisztoph: Igencsak megosztó személy vagy a vadnyugaton tudtommal. Ezt mivel magyarázod?
Figura: Ez egy nehéz kérdés, erre nem hiszem, hogy pontos választ tudnék adni. Talán, hogy hangot adok a véleményemnek, ezt nem szívleli pár játékos.


Krisztoph: Mesélj magadról bármit, amit meg szeretnél osztani a közösséggel (Való élet is lehet akár...)
Figura: Nagyon örülnék neki, ha egyszer újra visszajönne az Uniós tiszt szettje ^^ Illetve, ha .XelioX. rendelne nekem egy négysajtos pizzát és ő hozná ki házhoz.


Végezetül Figurának is lehetett egy kérdése hozzánk:

Figura: Nem-e terveztek egy teljes El Gringo-s speedet a közeljövőben? Biztos nagy kereslet lenne rá.
Csapat: Ebben a hónapban készülünk a játékosaink számára egy Speed szerverrel, viszont úgy gondolom, hogy egy teljes El Gringo szett túl értékes ahhoz, hogy egyszerre jutalomként kiosztásra kerüljön egy játékos részére. Tudom, hogy a múltban történt ilyen jellegű jutalmazás, viszont én ezzel nem értek egyet. Sokkal inkább, hogy egy-két darab kerül kiosztásra kategóriánként minden verseny alkalmával. Így egyrészt megmarad a tárgy(ak) különlegessége, másrészt továbbra is "privilégium" marad a szettdarabok birtoklása.


Szerző: Krisztoph Snow



Jó, ha tudod!

December alkalmából az idei év utolsó Jó, ha tudod rovatában 24+1 olyan apróságot gyűjtöttem össze számotokra, amelyről nem feltétlenül van mindenkinek tudomása.


Adventi tippek

1.
December 1.
Az erődharc ranglistában a pontszám a következőképpen számítódik ki (kalandorokat leszámítva): (okozott összes sebzés/200)+(összes találatok száma)+(összes kitérés)
2.
December 2.
MPI játékrésznél egyáltalán nem számít az elosztott tulajdonság és képességpontok mennyisége.
3.
December 3.
Párbajban a reflex minimális ellenállást biztosít az ütőfegyverek ellen is.
4.
December 4.
Párbajban a szívósság minimális ellenállást biztosít a lőfegyverek ellen is.
5.
December 5.
Abban az esetben, ha egy event végét követően két vagy több játékosnak is ugyanannyi pontja van, akkor a rendszer véletlenszerűen dönti el, hogy ki részesül az eseménygyőztes fegyverszettben.
6.
December 6.
A meghívórendszer 9. szintjének elérése esetén sem lehet El Gringo tárgyakat választani.
7.
December 7.
Abban az esetben, ha inaktivitás miatt a karaktered hibernálásra kerül, akkor a piacon lévő pénzed visszaállíthatatlanul elvész.
8.
December 8.
Eventek alatt az 1 órás munkák érik meg legjobban energia és befektetett idő függvényében.
9.
December 9.
A Hírességek csarnoka egészen a szerver bezárásáig megőrzi a mérföldköveket elérő játékosok nevét.
10.
December 10.
A város ranglista pontszámának számításába a tagok száma és nekik az átlagpontszáma is beleszámítódik a sorrend felállításakor.
11.
December 11.
Ha vérdíj van a karaktereden, akkor városból való kilépést követően is támadható maradsz.
12.
December 12.
A maximális párbaj sebzésedet nem befolyásolja az ütőerő vagy a lövés képességeid nagysága.
13.
December 13.
Az építésnél kapható tapasztalat mennyiségét a különböző buffok nem befolyásolják.
14.
December 14.
Az egy üveg rum gyűjtői tárgyat ([item=252000]) csak úgy lehet megtalálni, ha nincsenek elosztva a képesség és tulajdonság pontjaid.
15.
December 15.
Az általunk mellőzött játékos üzeneteit mi nem látjuk, viszont ő a miénket igen.
16.
December 16.
A vérdíjvédelem hossza attól függ, hogy mennyi pénzt helyeztek az adott játékosra.
17.
December 17.
Munkák folyamán csak a munka lejártakor számítódik ki az érte járó jutalom, így elég ha az utolsó másodpercekben öltözünk át a termékes szettünkbe, addig viselhetjük a védekezős szettünket a párbajok ellen.
18.
December 18.
MPI-ben a páratlan körökben a kék, páros körökben pedig a piros csapat legelső akciója hajtódik végre.
19.
December 19.
A törölt telegramokat a Support csapata nem tudja visszaállítani GDPR okokból kifolyólag.
20.
December 20.
Eventek alatt párbajozás után csak a kihívó fél részesül esemény valutában függetlenül annak végkimenetelétől.
21.
December 21.
A leghatékonyabb párbajszintet csökkentő metódus az az, ha mi hívunk ki játékosokat azzal a céllal, hogy elveszítsük a párbajt.
22.
December 22.
A rendszer naponta véletlenszerűen (nyári időszámítás szerint hajnali háromkor, téli időszámítás esetén pedig hajnali kettő órakor) választ 75 munkát, amelyek aznap ezüst munkák lesznek.
23.
December 23.
Kötvényeknél, ha a maximális (3000) mennyiségnél több halmozódik fel, akkor először a határ átlépésénél még megkapod az összes kötvényt, amelyben amúgy is részesültél volna viszont a következő alkalommal már nem íródnak jóvá a kötvények.
24.
December 24.
Események alatt az erődharcokkor eszméletvesztést esetén 12*résztvevők száma életben maradáskor pedig 6*résztvevők száma mennyiségű event valutában részesülünk.
+1
Bónusz
While you were waiting for the big update maybe the real treasure was the friends you made along the way.
Szerző: Klar



Vadnyugati filmkritika - A harcos útja


Figyelmeztetés: A film megtekintését csak 18 éven felülieknek ajánljuk.

Tartalom megnyitása

Vajon te, már elképzelted-e valaha milyen lenne egy keleti és a nyugati emberekből álló csata ütközete? Hát, ha még nem ne fáradozz, sokkal inkább nézd meg ezt a filmet, mert hamisíthatatlanul ebbe a történetbe enged bepillantást nyújtani mind a nézőnek, mind pedig az átélőnek is. Márpedig ezt a filmet maradéktalanul át kell élni. Olyan klasszikus film ez erre a hónapunkra, amellyel nem sűrűn volt, még eddig dolgom. Személyes véleményem szerint mindenki találna benne valami kis szereplőt, akivel aztán azonosulni tudhat. Továbbá ebben a filmben, még a mellékszerep is itt-ott, mintha főszereppé alakulna, bár nem olyan jelentős mértékben, mint egyéb filmekben, hiszen ott van például Geoffrey Rush esete 'Ron' bőrében azaz szerepében... Ő is ebben a filmben szerintem egyértelmű mellékszerepként kezdte, aztán kinőtte magát a szerep és majdnem főszerepként fejezte be a filmet. De hát ettől szép egy film, hogyha minél több főhőse van. Egyébként a filmet adaptálták a játékunkba is afféle rejtett küldetéssorozatként, azonban ez a magyar világokon nem elérhető. Lényegében ezért is választottam ezt a filmet erre a hónapra na meg az is az okok közé sorolandó, hogy a filmben egyértelműen ünnepelnek karácsonyt, noha elég vadnyugati módra, de hát na ettől is élvezetes a mi játékunk is, hogy nem unalmasodik meg. Szóval kellemes élményt nyújt a film azoknak, akik maguk is szeretik a rejtett kalandokat német szervereken... Tehát indulj merész útra német területre, hiszen lehet előbb-utóbb ráakadnál egy kis keleti kalandra.

Szerző: Krisztoph Snow



Vadnyugati Novella


Mainstory bar.jpg



A kalóz területek katonái ~ avagy a rejtélyek övezte szelence


Piros és kék szín kerít hatalmába engem, mindig mikor gyöngyökkel képzelgek. De szokott lenni még sárga, zöld és szürke, ezüstös igaz, de elém került egy fekete. Mind közül a legszebb, de mágikusabb is, hisz szemem róla nem vehettem le, megigézett kicsit.. az a néma csillogás, ami magával ragad, ha nézni akarom, ha akarja, hogy lássam, hát úgy mindig róla láthatom saját magam.. és társaimnak büszke vigyorát, hogy egyedül harcolunk és győzelmet a kalóz arat midőn már beszél hozzá a túlvilág. De most egy képet látok s ahol szaladok is gyorsan, de lassítok egyszerre, mikor fordulnom kell hátra, hisz kiált utánam egy szép mátka. Mátkája hű urának, ki a széllel vágtat, széllel játszi könnyedséggel csak játszadozhat. Fellép testvére ellen, mint hős bajnok és úgy alakítja a kacér párbajos szerepét a jó szellemek ellen, akik azt képzelik, hogy még élnek itt a határtalan fennsíkon lenn. Mert az apacs barátja szereti ezt a kisded színműt, így mindig előadni, jóllehet érzi, hogy véges története ennek is, de az öröklétet kívánja pusztán ezzel megragadni. Kézbe veszi kardját és lesújt a szellő erejére, életerejével átvág valamit, amit csak elképzel és a fuvallat ezután súgja neki, most már ideje mennie mindkettejüknek hát fel az égbe várja a nagy-szellem, így a légáram lelécel. Tán tolakodás volt, így bejelenteni a távozást vagy talán köszönés nélkül mennie, de ha belegondol mindkettő, úgyse ment el örökre. Visszatér a játszópajtás egy idő elteltével úgyis, mert társa nélkül nem élhet, akit szeret az ara: Katy, hisz már a nagy ő is hívja-várja, mire már ugrik, pattan a lóra, találgass, hogy vajon ki, ha nem a csodákkal teli vérbeli deli. Száguld lován a végtelennek ígérkező szerelembe, a tiszta értelembe, ahol a szív nem szakad soha, kiapadhat a magány keserédes pokla. De jaj mikor megérkezik a mátkát még láthatja, de a zavarosság sokat változtat rajta. Más lett, míg a lóról is leszállt, odalép hozzá és a mátka nem ara többé már. Szörny az egy éles fogakkal teli, mint bestia, fúria, kinek mi, noha úgy tesz, mintha csókot kívánna adni, a dalia is viszonozni próbálja, igaz az egészet abszurdnak tartja és jól is gondolja, hisz a következő pillanat csók helyett számára olyan leckét tartogat, hogy a hárpia leharapja az élharcos fejét, így ez az álom végéhez ért.

Izzadt testtel nyitom ki két szemem riadtan. Rémálmokat láttam. Nem tudom megmagyarázni, mert az egész olyan hihetetlennek tűnt, de egy pillanatra még emlékszem. Démon, Vitéz és a játékom.. én. Olyan mintha üzenne valamit a szél, nekem meg nem esik le a világ minden kincséért se, hogy minek kéne leesni, a tantusznak jó, ugyanakkor a választ nem találom, a megoldást se találom ki, ha belegebedek akkor sem. Zavaromban lángot gyújtok gyorsan a fáklyámra, viszont a többi bajtársam már rég elaludt, mint a tej. Ezzel csak idő kérdése mikor ébrednek fel. Hoppá, Prézli a kutyám máris éber, szerinte még az álom hatása alatt állok ezért regélek rímmel. Gyorsan eloltom a fáklyát, mivel nincs itt semmi vész, csak a sötét csillagokkal teleszórt éj, amitől nem érkezik veszteség. Hú, ez meleg helyzet volt én mondom, ám csak hittem rövid ideig a jelenben, merthogy felébredt a barátom, akit még mindig Pintelnek neveznek.

- Mi ez a ricsaj? - mert ugatta a kutya, nincs csontja - Minek kell itt lármázni?! - szólt meghökkenve, választ adok egyszerre.
- Semmi baj, Pintelke! Aludj tovább, mit sem törődve...
- Na, jó, de ne szívass, épp elég nekem hallgatni a rímeid napközbe, de még este is... a becézésről nem is szólva, jobb tennéd, ha elhagynád, nem komálom! - figyelmeztetett az szelíden
- Rémálmom volt ezért rímelek, hatás alól még ki nem jöhetek, ezért kellett a becézés, hogy pezsegjen a rím és most álmodj újra, azért meg hogy felkeltettelek elnézést. - felelem, mire ő nekem.
- Te is aludj inkább, no.. joszaka'

Aztán visszafekszem, de már nem jön szememre álom, eltűnt minden miben voltam és bennem maradtak a rímek nekem.. csak nekem. Más meg már unja, én meg épp csodálkozom erre, na de éjszaka!? Éjjel persze, hogy nem egy jó dolog rímmel kelteni valakit, főképp, ha az épp alszik. Mélyen van lent valahol máshol én meg visszavarázsolom pár szóval a valóságba az álomból.. az álmokból.. egy egész világból.

...

Napsütés ébreszt hajnalban a fedélzeten. Jó sokáig ábrándoztam az éjjel. Alig tudtam visszaaludni, bár azért csak sikerült, ha ilyen kipihentnek érzem magam. De nem lustálkodhatok örökké, Steve már vár rám, hogy szedjem az elhasznált hajóharangot és aztán leadjam neki. Ő majd tudja hova kell tenni, nekem csak a gyűjtés a lényeg. Így egyeztünk meg az üzletünk elején. Ő neki gyűjtök én cserébe pedig kapok tőle fegyvereket, meg mindent ami robban, hátha szükség lesz egyre, mikor épp kincs után kajtat a csapat. Múltkor amúgy is azért hiúsult meg egy küldetés, mert nem volt elég lőszer. Most legalább teszek érte, hogy kikeveredjünk a hiányból. Egyébként szólnom is kell Stevenek, hogy a kapitánynak van elrejtett whiskyje és tudok tőle szerezni. Na, azoknak biztosan hasznát veszi majd Steve, hiszen szakács. Nos, ideje dolgozni. A mai napi munka különösen könnyedén megy, annál is inkább, mivel eszembe jutott egy régebbi emlékem azokból az időkből, amikor még szülőföldemen ügethettem naphosszat és arról mesélek a fiúknak. Közben meg pár dolgot szedek össze Stevenek, mialatt a hajó kormányzásával is vannak teendőink.

─ Szerencsére támaszkodva - kezdtem el.

Lenge szellő süvített keresztül a völgyön. Egészen különleges nap volt. A falka is lejött a hegyekből a tisztásra. Szerencsém volt. Éppen abban a völgyben heverésztem, ahol nap-mint nap szép napsugár szokott a felhőből előjönni. Lehunytam a szemem. Kinyitottam. Ismét becsuktam és újra ki. Így ment ez, míg el nem nyomott a mély álom. Őt láttam. Azóta, mindig mikor lehunyom a szemem és álomba merülök, őt látom lelki szemeim előtt. Csak áll és néz rám, nyújtja a kezét nekem, ahogy akkor tette. Nem tudom álmom megfejteni, mert zavaros az egész és még az álomfejtőnk sem tudja, mit jelenthet. Azzal küld el, hogy biztos csak az emlék. Hogy csupán az emlék él bennem, még mindig, amit nem tudok megemészteni, mert nem tudom kiadni magamból a további útjára, mert valami nyomaszt ezzel kapcsolatban, még mindig. Na, de vajon mi lehet ez a valami? Nem tudom. Ez az a rejtély, amit még a bölcsek sem tudnak nekem megmondani. Az orvos azt tanácsolta nekem, hogy jó volna egy időre elmenni vándorútra, hogy felejtsek, mert így csak még jobban emészteni fogom magam, ha maradnék. De itt a lényeg! Én nem akartam távozni a törzsből, mivel ez az otthonom. Viszont két héttel az után, hogy szinte minden este a halálos éji csendet felváltották az én erős kiáltozásaim, már elkezdtek gondolkodni magukban a vének is, meg úgy alapjában az egész törzs. Végtére megszavazta népem a sorsomat. Eldöntötték, hogy el kell mennem pihenőre szerencsét próbálni, csak, amíg nem rendeződik el a problémám és derítem ki mi bajom és oldom meg azt. Hát így indultam el egy szép verőfényes napon a törzsemből. Egy apacs, ki kivált s vándorútra tért mit sem tudva a világról. Mit sem tudva arról, hogy milyen események teszik, esetleg döntik romba érintetlen világunkat. Vihar hátán vihart kerülve ügettem a vad szívós prérin, de nem adtam fel, mert tudtam, hogy meg kell találnom az álom üzenetét, ehhez pedig magamban kellett megkeresnem a hibát. Utam végül mégis, úgy tűnt célt ér egy időre, így a gyilkos sivataggal szemben szünetet tartott a túlélés versenye. Igaz több éjen át, több Holddal találkozva ázottan s rongyosan léptem be nem kis örömömre egy szállást nyújtó városba, de mégis úgy éreztem nem vagyok fáradt és első lépéseim Vihar kikötését követően a helyi fogadóba vezettek, ahol a bárpult felé fordulva a kocsma népe csakis egy valaki felé fordította tekintetét és nem a jött-ment rézbőrű idegenre. Senki nem látta, hogy csapódott a lengőajtó, így csendesen leültem, a csapos töltött is közben egy várható whiskyt, majd próbáltam becsatlakozni a nem sokkal odébb elhelyezkedő emelvényen álló szónok szavaihoz, amit mindenki oly nagy tisztelettel hallgatott. Nem kellett sokáig értelmeznem. A szövetségük erejét fitogtatta, hogy az államban a legerősebb haderővel rendelkezik és épp harcos képzést szervez, szóval egy teljes fél óra a toborzási beszédét tette ki, majd csak ezt követve tért rá szövege kulcsfontosságú részére, amitől mintha, még jobban felvillanyozódott volna a díszes társaság. Háború volt ezen időkben és egy újabb csatáról regélt a szája. Nem olvastam le sok információt róla, de annyit eleget, hogy aggodalmas képe vészjóslóan cseng a mai napig is fejemben. Gondolkoztam. Ha úgyis vándorúton vagyok. Mert meg kell találnom önmagamban valamit. Hát akkor mindjárt el is mehetnék erre az ütközetre. Harcon még nem voltam úgysem. Mikor a díszhuszár befejezte betanult monológját lelépett az emelvényről és kezet rázott néhány emberrel s lázas pillantásokat cserélve nem állhatta meg, hogy minden ott lévővel váltson pár szót, akkor is, ha azzal éppenséggel beleavatkozna olyan emberek személyes körébe, ahol nem igazán látják szívesen. De nem, ő mindenáron gyűjteni akart az előadásán kívül is a közelgő harcra. Csakhogy az emberek többsége udvariasan persze, egyesek meglehet kissé részegülten, de visszautasították a lelkes urat s a végén magam mellett találtam a pultnál, ahogy felnéztem üres whiskymtől. Csettintettem a kocsmáros úrnak s kértem még egy pohárra valót, mire a mellettem ülő is jelzett egy ugyanilyenre.

Kérdezte is tőle Henry, hogy fúj a szél a diplomácia felől szövetségi ügyek terén az ellenséggel, de ő csak legyintett egyet, s kettőt. Csóválta a fejét. Én erre gyorsan lehúztam a tüzes nedűt, majd úgy éreztem eleget ittam hozzá, hogy kérjek egy szobát az emeleten. Mire a lépcső felé igyekeztem húzni lábam egyre fáradtabb lehettem, mert homályosodott látásom is. Aztán a végén csak annyira emlékezem, hogy beszűkül a látókör és egy erős, középmagas délceg testtartású cilinderes úr kap el hirtelen, hogy el ne boruljak. A fények arról árulkodnak, reggel van. Hófehér felhőszerűen lágy paplant érzek. Jó illatok keringenek orromban, a reggeli lehet. Pont olyan érzések ezek, mint az otthonomban. Holnap folytatom, most visszafekszem az ágyba, még keveset pihenek, hogy legyen erőm a továbbiakra. Gondolom magamban. De ekkor egy még erősebb érzés fogan meg valahol mélyen belül a lelkemben és arra késztet, le kell mennem a kocsmároshoz. Henry a pultja mögött állt, mikor leértem végre. Lassú ébredésem egyrészt a fáradtságnak, másrészt az előző napi alkoholnak volt köszönhető, de nem bántam. Mert így legalább, mikor odaültem a csaposhoz ő rá is kezdte egyből mondani mennyi mindent tud egy részeg ember csinálni, ha annyira sokat iszik, hogy nem ura már a cselekedeteinek és másnap nem emlékszik az ég adta világon semmire sem az előző napon történtek közül. Henry által tudtam meg mit műveltem a kocsmájában és hogy kerültem a fenti szobába, amit még a tivornyázásom előtt kértem, mielőtt úgy tűnt elsötétül szemem előtt a tér. Hát el is sötétült, de csak a szememnek. Miután akkor azt hittem elájultam, Henry szerint állítólag feldúltam egy egész épületet. Úgy voltak képesek eltenni holnapra, amikor a városi seriff épp megjött és behúzott egyet. Ki is esett egyik fogam, de erre Henry csak legyintett. Azzal nyugtat, hogy majd teszünk a helyére farkasfogat. Persze ezt követően csak kacagott egyet és át is tért egy következő vendégre, aki éppen akkor ült a pult elé, mikor én mellőle tovább is álltam. Összepakoltam a batyumba a megmaradt ingóságaimat, ezt követően felnyergeltem jó, öreg paripám és útnak indultam. Eléggé nagy ez a város. Mikor azt gondoltam, hogy sose érek ki, már fel is tűnt egy útjelző: „Fort Stone”. Hallottam, már az erődről. Nem is olyan távolinak tűnik az időpont, mikor olvastam is ezt az erődnevet. Nagyon haloványan az emlékeim közt dereng is valami. Hát persze! Tegnap, miután a hírnök beszélt ezt a feliratot láthattam a hírlapon, amit a kezében tartott, mikor mellettem ült. A szesz miatt nem emlékszem, de ettől a táblától most eszembe jutott. Ezért volt ismerős az erődnév. Gondolkozás nélkül neki is iramodtam a harc iránya felé, hogy időben odaérjek a puskák közé. Az út hosszú volt. Fárasztó. Meghúztam a táskámban rejtőző kis flaskát lovaglás közben, majd eldobtam kiürülten. Körülnéztem. Szemem homályosodott kicsit, de ez fél pillanat után tisztult és élesedett a környezet. A fák, a bokrok, a mellettem megannyi élőlény úgy haladt el, hogy én hozzájuk képest lassú szúnyog lehettem. Vagy csak én voltam a gyors, kis pacimon. A lényeg az, hogy felgyorsult körülettem minden. Látszólagosan persze, de mire oda értem a célba leszálltam a lóról és leheveredtem kis időt pihenésnek a földre neki dőlve Viharnak. Majd miután kikápráztattam szemem, odamentem az erődőrhöz. Nyájasan nézett rám, mire én fizettem neki 500 $ beugrót, de látszólag nem elégedett meg ennyivel, még tartotta kinyitott tenyerét várva a borra valóra. Adtam hát neki, még egy 100 dolcsit, lássa kivel volt dolga. Így mehettem be az elkövetkezendő harc színhelyére. Odabent lázas készülődés volt és ide-oda kapkodták a harcosok felszereléseiket. Álltam csak némán, talán egy jelre várva a kapuban. Elmebetegnek éreztem magam abban az adott pillanatban. Mit keresek itt? Ez lenne az én világom? Erre számítottam vajon? Gondoltam magamban. Egy ideges kemény fickó zökkentett ki bamba állapotomból. Valószínű nem sokára tényleg kezdődik a csata, mert ő is sietett, de ahogy nekem jött szekerével megláttam szemében épp csak egy pillantásra, hogy mennyire lenéz engem. Aggasztó. Vajon tényleg nem itt volna a helyem? A másik oldalon kéne harcolnom? Mindegy. Lényeg a lényeg ez után a gondolat után szinte egyből kezembe nyomott valaki egy puskát és egy harcos öltözetet, majd el is rohant. Ki lehet a titokzatos, de segítőkész idegen? Különös. Annyira elmerültem, hogy még az arcát sem láthattam. Mondjuk igaz, ami igaz nem is lett volna rá lehetőségem, mivel tényleg gyors volt és a képét is eltakarta egy kendő, ami az itteni népeknél elég szokványos módszer is. Az események innentől kezdve felgyorsultak. Mintha az eddigi lassított felvételszerű nézőpontom egy gombnyomásra felpörgött volna. Gondolok itt arra, hogy gyorsan át öltöztem, arra, hogy felrohantam abba a toronyba ahova a többség indult, arra, ahogy küzdöttem az életemért, amikor az egyik bandita felpróbált mászni hozzám a falon és arra, mikor a támadók bejutottak az erőd szívébe és egy karnyújtásnyi lépésre voltak zászlajunktól. Az események közben gyorsan meghúztam egy flaskát, amit egy mellettem küzdő adott tovább. Vibrált a látásom, nem tudtam volna ott helyben megmondani mi volt az ördögi folyadék, de roppant jobb lett a kedvem. Adrenalin löketemnek köszönhetően új erőre kaptam és egyszerre több ellent pofoztam ki, felhagytam a hasztalan lövöldözésekkel. Kétszer, sőt háromszor annyi rézbőrű testvérem ütöttem ki, mint a nedű előtt és abban a helyzetben nem is gondoltam semmi egyebet, kizárólag az életben maradásra, a küzdelemre összpontosítottam. Az ölni akarás hajtott. Nem tudtam mit teszek. Egy álomszerű érzésként fogtam fel, hogy új állapotba kerültem. Azt hittem, ez álom, a küzdőtéren vagyok, itt ölni kell nem mást, nincs itt gondolatnak helye, így érthető, hogy nem is voltam tudatában cselekvéseimnek, hisz szinte az ellenfelet sem láttam, nem néztem áldozattá vált szemébe csupán annyit láttam, hogy milyen. Hogy olyan, mint én, viszont a másik oldal egyenruháját viseli. Hogy rézbőrű, de a békéért küzd. Vagy a hatalomért, de az más kérdés. Viszont annak válasza, hogy én miért is küzdöttem valójában az bonyolult. Nem érdekelt a hatalom. Csapatunk a védelem miatt küzdött. A béke a mi zászlónk alatt küzdőket látszólag nem érdekelte, hisz napi harcokkal az ellenség erődjeit fél év alatt felőrölték és elnyomásba fogták a különbözőeket, volt, akiket ki is végeztek. Én tehát nem a mi zászlónk miatt harcoltam és nem a piától csak esetleg a hatásától élénkültem fel. Más ok is lehet. Valószínű, hogy köze van ennek ahhoz a bizonyos éjhez, amit rég eltemettem magamban mélyre? Ami miatt lehetséges az a sok visszatérő álom? Meglehet esetleg, hogy gyilkossággal akarok valamit elérni? Hogy valaki ismét köztünk legyen? Nem. Az lehetetlen. Véget ért a küzdelem. A támadók győztek. Nem volt nekünk abban az erődben maradásunk, így el kellett hagyni. Néhány órával később magányosan néztem magam elé, ahogy ültem társaimmal az erőd falának dőlve. Búsan. Leigázottan. Megszégyenítve, mindenkitől hangos kárörömöt hallva. Váratlanul egy egészen halk pisszenést hallok és hirtelen ez után azonnal a hátamban érzek egy bökést az erődfal egy észrevehetetlen réséből, amire ösztönösen a kezem nyújtom. Hátra fordulok, és egy cetlit veszek át, amire ez van felfirkantva rohamos, alig olvasható, de tömör írással: „Nézz fel!” Engedelmeskedek a néma parancsnak, mire egy rejtélyesen ismerős arc mutat egy irányt kifejezéstelen tekintetével. Felkelek és elindulok a titokzatos hívás vonzása felé. Kérdezi mellettem terpeszkedő társam, aki már jó részeg lehetett, hova kelek, de válaszul csak intettem, hogy a bokorba. Persze, most elég jól voltam könnyítés szempontjából, de elég jó indok volt, hogy ne fogjon gyanút, hogy valaki elhívott valahova az erődön belüliek közül. Furcsán venné ki magát, ha tudná ezt a harcos társaság, hogy az ellenséggel barátkozom. Elég részeg lehettem magam is ezért is hihettek nekem olyan könnyedén, de ahhoz pontosan tudatában voltam, hogy járkáljak egy kicsit az ellen mondotta irány felé. Amire odaértem a célhoz megérintette valaki a karom a sötétből kinyúlva és behúzott az erődbe. Nem történt ott bent sem sok minden. Az emberek fáradtak voltak a támadók közül is. Az ismeretlen férfi egy széles ajtón keresztül vitt be az erőd kaszárnyájának egy szobájába. Leült velem szembe és hosszan meredt rám. Mintha a lelkembe akarna látni. Majd lassan megszólalt.

- Hogy hívnak?
- Vad Bölény.
- De ahogy észrevettem nem vagy a védők közé való.
- Nem igazán.
- Ismerős vagy te nekem. Honnan jöttél?
- Apacsok lakosa vagyok. Vándorútra kellett szánnom el magam.
- Ismered Waka apót akkor biztos. – mire ezt kimondta fél perc múlva könny futott le arcomon.
- Meghalt. – Erre ő felállt előlem és fel alá kezdett járkálni, de én csak ültem a nekem kiszabott helyen várva a következő kérdésére. Egy idő után megszólaltam, mikor már nem bírtam tovább kérdés nélkül. – Miért olyan fontos ez magának? Ki maga? – Megállt és egy kis ideig mintha gondolkozott volna, mit mondjon. Néhány másodperc hatásszünet következett.
- Nem fontos. Csak érdeklődtem. Csak ismerős voltál. – mondta végül közömbösen, de nem hagytam annyiban.
- Már harc alatt is figyeltél és nekem is ismerős vagy. Tudni akarom, honnan! Jogom van tudni! – ismét hosszas gondolkozás következett volna, de fél percet követően rákiáltottam aztán, így felelt.
- Az apád vagyok... – nyögte ki meglepetten, mégis természetes hangsúllyal. – Legalábbis azt hiszem az információk alapján. – fejezte be, hogy a jelek és az arckifejezése szerint ő maga sem hiszi el, amit mondott.

Nem bírtam szólni. El voltam képedve. Tudtam, hogy nincs apám, azaz rég lelépett, de hogy pont itt találkozzak vele. Ráadásul, úgy hogy egymásnak sérülést okoztunk a harcon. Ki kellett rohannom a friss levegőre. Nem néztem magam mögé, így nem is tudtam követ e. Hogy hova menekülök, azt nem tudom, csak annyit, hogy el kell mennem valahova egészen más éghajlat felé. Lehet, hogy a sorsom elől menekülök, lehet, hogy a világból akarok szabadulni, de annyi biztos, hogy ezt már nem voltam képes egyedül megemészteni. A saját apám ellen harcoltam. Apám az ellenkező oldalt volt. Ezt nem értem. Miért lépett le egyáltalán fiatalkorában? Ez az a kérdés, amit nem tudtam megválaszolni. Valami miatt nem voltam képes az erőd falán ilyen régmúlt dolgokon elmélkedni. Viszont mikor visszafordultam a csillagos égbolttól, ott állt mögöttem. Mondani akart valamit. Meghallgattam.

- Abban az időben, mikor távoztam a törzstől, nagyon zavaros időszakom volt. – kezdte – Tudom, ez nem lehet mentség, de meghalt apám. Nem lett volna szabad, hogy ezt tegyem veled, de az a rohadt alkohol tehet mindenről, amit bűnömnek lehet nevezni. Megértem, ha gyűlölsz, azt is, ha soha nem akarsz találkozni velem, de ha már a sors összehozott bennünket kötelességemnek éreztem, hogy megtudd az igazat, már csak azért is, mivel te magad kérted.

Hallgattam. Vártam, még hozzátesz e mondani valójához valamit. Mikor úgy éreztem, már csak a reakciómra vár, nem tettem mást csupán megöleltem. Magamhoz szorítottam erősen. Nem ellenkezett. Csak annyit tudott kimondani potyogó könnyei mellett, hogy örül, hogy visszatalált hozzám. Nem szóltam rá semmit, csak megveregettem a hátát ölelésem közben és mikor felkelt a Nap azon kaptam magam, hogy a kaszárnyában fekszem egy ablakon bevilágító napsugár fényével. Aznap korán felkeltem. Apám nem volt a szobában, hát kimentem a szabadba, mint látom ott irányította az embereket. Mikor észrevett látszólag habozott, de feltehetően roppant nagy igyekezet volt benne, mert hozzám sietett.

- Nem sokára indulunk mi Nathan gazda farmjára. Eljössz velünk? – érdeklődött.
- Nem lehet rossz, ha világot látok, veletek tartok. – gondoltam magamban egy látogatás csak jót tehet nekem. Egyébként is régen éltem társasági életet.

Felkészülök az utazásra. Kezdenek az események ismét felgyorsulni. A következő pillanatban lovon ügetek apámék oldalán a cél felé. Aztán utána pedig nem telik bele egy óra és elérjük az úti célt. Lovainkról leszállván felfrissítjük magunkat a kulacsaink tartalmával, ami után már hív is mindannyiunkat a gazda a hűvös, nyugodt kis faházba. Napközben a szekereket javítjuk a farm területén, miután elfogyasztottuk ebédünket. Pár goromba ember megtámadta Nat urat az elmondása szerint a hét elején és majdnem teljesen szénné égették az árukat szállító kocsikat. Mázli, hogy az egyik vizet fuvarozott, ám sajnos a gyapotcsomagot hordó lovaskocsi tartalma, így is abszolút megsemmisült. Ezért a lovaskocsik javítását követően rátérünk az aznapi utolsó munkánkra. Pótolni kell a hiányzó gyapotmennyiséget, hogy a gazda tovább tudja azt adni az erőd parancsnokságának egy esetleges támadás segítségéül. Jó viszonyban áll a farm és az erőd vezetője, ezért mindig kisegítik egymást, ha arról van szó. Míg Nathan gazda a termékeit adja jutányos áron, addig William tábornok, mint minket munkaerőt küld a farmra, ha épp nincs más feladat az erődben. Sötétedik, amikor már szinte száz ládányi gyapot gyűlik össze ezért, úgy döntök apámmal visszavonulunk a kunyhóba. Maradt ott pár ember dolgozni még egy ideig, de kisvártatva minden dolgozó katona az étkezőasztalnál fogyasztotta estebédjét, ahogyan én is jó-apámmal, meg a gazdával. Vacsora után a társaság java lepihent a hosszú munkás napot követően viszont én kimentem az estébe levegőzni egy darabig. Csendes este volt, valahogy talán túl csendes is. Szokatlannak tartottam. A Hold is némán inkább a felhők közé burkolózott, pedig tele volt. Jó lenne látni egészében, de tisztán - gondoltam közben kimerülten - aztán hát csak nem akart előjönni. Ellenben helyette előjött más valaki, csakhogy a bejárati ajtó mögül és leült mellém a veranda falépcsőjére.

- Gondolkozol, igaz? - kérdezte tőlem apám.
- Csak próbálok elmélyülni a csendben, de amúgy igen gondolkodom is. - felelem neki nyugodtan.
- Szabad kérdezni mi jutott eszedbe? - érdeklődik.
- Hát, valójában egyáltalán nem gondoltam rá, hogy találkozni fogok veled, csak szerencsére hagyatkozva indultam a világnak otthonról, hogy választ kapok majd a kérdésre miért nem vagyok képes megemészteni Tatanka Waka apó halálát.
- Megtaláltad a választ, fiam?
- Még egyelőre azt se tudom, hogy hol keressem sajnos.
- Hát, annyi biztos, hogy hazaérünk innen és újra boldog család lehetünk. - mosolygott rám, mire visszamosolyogtam és megöleltem.

Az éj csendje ölelt körül mindkettőnket, míg ott ültünk az örökkévalóságnak tűnő sötétségben. Bárcsak kővé változnék, akkor minden így is maradna. - gondoltam, míg a gondolat át nem változott valami álomszerűvé apámnak dőlve átkarolva. Aztán hirtelen farkasvonyításra lettem figyelmes, úgy ébredtem álmomból, hogy a tornác padlózatán fekszek, de nincs sehol Ő, akit szinte egy perce még a ölelésemben tudhattam. Kelek gyorsan a lábamra és kutatásba kezdek. Rohanok a hang irányába egyenesen az erdő sötét fái közé. Már egyre jobban hallom a hang forrását, de egy másikat is és az nem a farkasból fakad. Apám jajveszékelése! Adrenalin löketet kapok hirtelen és ritkulni látom a fákat, ahogy szaladok sebesen a széllel. Szedem a lábam, ahogy csak tudom, de különös érzés fog el, mert egy szakadékhoz érek, ahol már látom a vadállatot és mire teljesen kiérek az erdős részből hát látom, hogy apám terül el pontosan a farkassal szembe, de a szakadék szélén! A Hold tisztán látszik és ilyenkor bezzeg egyetlen felhő se takarja, csak hogy az ordas vonyíthassa, ám nekem ez mikor kiérek a szakadékhoz épp kapóra jön, mert míg pillanatnyilag nem rám figyelt csak arra, ami az égen foglalta el örökös helyét társai mellett, addig én rávetettem magam a gyanútlan vadra és küzdeni kezdtem vele, hogy hogyan meri bántani az én egyetlen édesapámat! Azonban ez a küzdelem nem tartott olyan sokáig, mint terveztem, mivel elszámíthattam magam idegességemben, mert birkóztam kicsit a farkassal, a pofáján a bőrt is nyúztam ide-oda ő meg próbált harapdálni meglepetésére, hogy rá vetődik egy ember, de végül a szakadéknak kapaszkodva találtam magamat az állatot meg tőlem pár méterre az erdő szélére dobva kissé ájultan. Így ekkor tartottam ott, hogy apám próbálja nyújtani felém sebesült kezét.

- Fogd a kezem, felhúzlak, fiam!!! - kiáltozta.

Erre megfogtam erőtlen egyik kezét, de csak magammal rántottam volna ezért tovább kiáltozott.

- Gyerünk, a másikat is gyorsan nem bírlak sokáig tartani! A farkas is hamarosan ébred, nincs sok időnk!!!
- Nem, nem lehet akkor te is zuhansz! - magam alá nézek - Inkább elengedem és lezuhanok a mélybe! - nyögtem ki.

Apám erre csak ordított.

- Neee!!! Ne merd elengedni!!! - kiáltotta, de válaszoltam neki egyből!
- Rendben, megfogom a kezed, de csak, hogy megmeneküljünk a vadállattól! Bízz bennem! - kiáltottam neki határozottan.
- Mit akarsz ezzel mondani?! - értetlenkedett. - Méltatlan lenne hozzám, ha megfutamodnék egy alig élő állattól!
- Figyelj! Éltem, már át ilyen történetet eleget! Nem bízhatunk abban, hogy talán haldoklik! A szerencsénkre kell hagyatkoznunk most mindenképpen! Kérlek, bízz bennem!!! - hadartam neki ordítva.
- Nem! Én itt kell, hogy maradjak! - kezdi érteni. - Nem halhatunk meg! Inkább felhúzlak! - jelentette ki, mint aki nem adja könnyen meg magát. Nem hisz nekem, hogy tudom mit teszek.
- Jó, megfogom a kezed! Húzz gyorsan fel! - motyogtam neki ravaszul, mintha kizárólag csak atyai mentő kezeire hagyatkoznék.

Megérintette a bőrömet, mire nekem nem volt sok időm rá, bár fájt, hogy ezt csak hazugság árán tudtam megtenni, de lehúztam gyorsan őt is a mélybe... a lebegésbe... az óceánba! A szerencse kísért minket zuhanás közben a nagy szirt elengedése után, hogy csak reménykedni tudtam, hogy nem halunk bele a csapódásba, de a nagy szellem erejének védelmére támaszkodtam na meg a szerencsére, hogy túléljük mi ezt is, hiszen egy csapat vagyunk, mi a jók, fent pedig ott maradt a rossz, a támadó. Rákacsintottam apámra zuhanás közben, mivel elég lassan haladtunk lefelé. Ő meg némi tétovázás után vissza rám. A szél megint segít ebből kimászni, mint már sokadjára tette, hiszen belekapott apám indián palástjába és az én poncsómba és ezért szállított ejtőernyő módjára lassacskán lefelé minket a nagy vízhez. Ott lebegve a szél ölének támaszkodva egyből megértettem Waka nagyapó döntését is meg szinte mindent, ami az életről szólt és addig még nem értettem. Hiszen, ahhoz, hogy megértsek egy olyan embert, akinek a cselekedetét nem éltem át, még addig, míg át nem éltem a tettét, addig bizony magát azt az embert sem fogom megérteni, akit annyira akarok, de soha az életben és ez így működik, mióta világ kering egy egész világ körül. De a napfelkelte fénye immáron ezt a választ is megadta nekem... hála a szellemeknek. Jut eszembe, vajon nem lehetséges, hogy a farkast is ők vezérelték?! Nincs ez se kizárva, így visszagondolva az eseményeket, hisz a természet intelligensebb sokszor, mint mi emberek, de végső soron nem ez a lényeg. Az csupán a lényeg, hogy túléltük és mindössze pár sebből vérzünk, amit a víz már kezd is kimosni, ahogy felszínre érkezünk fokozatosan. Vajmi kevés esélyünk volt a túlélésre, de érdemes volt bízni a szerencsében. Vajha túlélte volna, így túl élte volna a bölcs sámán is, akkor még talán ennyi se történt volna velem, bár akkor viszont édesapámat sem ismertem volna meg. Homály maradt volna kiléte a szemem előtt talán örökre. Így viszont csak örülni tudok az én nagy szellemem közelségének, kegyelmének, jóságának. Ezért hálám kell lerónom az emberi nemzedék és a természet előtt is. Míg a világ körül kalandozok és keringek, ha csak egy virág is hervad én öntözöm egyből rendületlenül, ha hiábavaló is én csak szeretek, ahogy egy gyerek örökre képes lenne rá Isteni tehetséggel, a Nagy Manitou erejével apjának büszkeséget okozva, szívét eltöltve boldogsággal.

Viszont, most ekkor félbeszakad a mesém matróztársaim előtt, míg meséltem be is fejeztük az aznapi tennivalókat, így a ránk ereszkedett alkonyban nézünk most körül - társaim előttem keresztbe tett lábakkal én meg a hajó szélén ülök - mikor abbahagyom, mert a kapitányunk szólni kíván éppen.

- Na, fiúk! Be kell jelentenem, hogy a holnapi napon támadásba kell, hogy kezdjünk! Egy ellenséges csatahajónak az aranyunkra fáj a foga, ezért kötelességünk megvédeni. Továbbá, amit mondani kívánok még, hogy be kell mutatnom egy új társatokat. Ma szállt a fedélzetre egyetlen gyermekem tehát mindenki legyen vele nagyon gáláns.

Mindenki, úgy hitte a kapitánynak fia van, de aztán mellé lép egy csinos lány és felszólal valamennyiünk ellene.

- De kapitány úr! Nőt a fedélzetre? Nem gondolja, hogy ez bizarr ötlet? Elvégre velük csak a gond szokott lenni.. még a végén valami átkot hoz a fejünkre, ha nem vigyázunk... - mondom a kapitánynak
- Nem-nem! Tudom, mit mondtam anno erről, de ez kivételes eset. Ő a lányom és egyébként is ki van képezve expedíciókra. Majd fogjátok is látni rajta, szinte úgy harcol, mint ti, talán még jobban is. - nevetett fel a kapitány.

Ezzel, nem mert vitába szállni a csapat, így nehezen, de próbálta elfogadni a tényt, hogy mától egy nőszemély is a hajón utazik. Amikor végül minden tisztázódott a kapitány oszlatni kezdte a megbeszélést és a csapat java visszatért napi feladataihoz. Csak én maradtam tétován, mint akinek nem tetszik ez az egész. Meg voltam győződve róla, hogy nem következhet be ilyen köztünk.

- Nem kell úgy tenned, mint aki örül. - szólt hozzám váratlanul a kapitány lánya mikor már csak ketten voltunk és hozzátette - Nyugodtan, neheztelj rám, engem sose zavar. A nevem Jegenye. Örültem, hogy találkoztunk, szia! - mondta azzal ellépett, de én utána.
- Várj! - érintem meg a karját - Ne haragudj, ha kissé udvariatlan lett volna az ábrázatom... tudod, nehezen szokom az új arcokat, de ha valakit megszeretek, azt nem is engedem általában.
- Nos, Vad Bölény! Akkor ezzel megismertük egymást talán folytatnod kéne a munkád! Az apám nem szereti, ha valaki húzza az időt...
- Igen... ő azt nagyon nem szereti, tényleg folytatnom kéne akkor...
- ..szia!
- viszont látásra, Jegenye.

Ahogy elmegy nézem egy darabig aztán lassan kezdek magamhoz térni, ahogy Pintel leönt egy dézsa vízzel.

- Kezdesz szerelembe esni te Don Juan! Inkább tényleg a munkádra kéne koncentrálnod.. A főnök zabos lesz, ha megneszeli, hogy a lánya megtetszett Neked. Elvégre csak egy matróz vagy nem más...
- Mi? - lepődök meg abban a pillanatban - Hogy én szerelmes?! Dehogyis! Ennél nagyobb marhaságot nem tudsz kitalálni, Pintel! Elvégre én tényleg csak egy matróz vagyok, ahogy te is nem más és egy matróznak esélye se lenne közel kerülni ehhez az angyali teremtéshez, még ha annyira tetszene is nekem, de nem mondom, hogy tetszik, mert te is tudod, hogy hülyeség.
- Úgy legyen Don Juan, úgy legyen. - aztán reám kacsintott és továbbállt.

Ma a szokásosnál is tovább maradtam fent. Készülni kellett az ütközetre. Holnap nehéz napunk lesz. Hiszen mindig mikor harcolunk pokoli kínokat élünk át. Kellett készíteni a csatára bajonetteket és ez az én feladatom is volt. Csakhogy késésben voltam, mert nem volt a táskámban elég bőr. Szerencsére a hajó kikötött ma és le tudtam szállni a fedélzetről, hogy elejtsek pár vadat. Ám mikor az íjat próbáltam megfeszíteni különös neszre lettem figyelmes. Elém lépett valami. Inkább valaki.

- Csak a testemen keresztül lőheted azt a nyilat ki! - mosolygott Jegenye, mire leengedtem a fegyvert.
- Miért? Bőr az kell a fegyverekhez, nem? - vontam kérdőre.
- De nem innen! Ez szent erdő. Apám tiszteli ezt a szigetet.. meg én is.
- Jó! Akkor mutass egy helyet, ahol vadászhatok! De gyorsan, mert már későre jár...
- Ezen a szigeten nem fogsz vadászni Bölény... Van tartalékom bőrből, majd adok, ha visszaértünk a hajóra.

Elgondolkodtam. Na és mikor szeretnél visszaérni a... hajóra? - kacsintottam rá.

- Minél hamarabb. Nem szeretném, ha egy kannibáltörzs elejtene, mint egy kutyát!

Felnevettem.

- Ha-ha! Erre felé nincs is kannibáltörzs!
- És azt te honnan tudod? Jártál már ezen a szigeten?

Most aztán elbizonytalanított ez a lány, hiszen még egyszer sem jártam ezen a szigeten ennek előtte, de nem akartam, hogy úgy gondolja nem vagyok valami nagy világjáró ezért csupán, így feleltem:

- Jártam én már sok helyen. Talán itt is. Hmm. Ismerősek ezek a bokrok. - nevettem fel.
- Na persze! Induljunk vissza, te világjáró... - azzal rám mosolygott és elindult a Hold fényében vissza és én csak követtem. Mi mást tettem volna? Egy ilyen gyönyörűséget vétek nem követni. Mikor a hajón voltam néztem a csillagokat egy darabig aztán álom jött a szememre, de úgy rémlik valami egészen magával ragadó, hiszen reggel olyan mély álomból jöttem vissza, hogy csak egy vödör víz tudott teljesen felébreszteni végül mikor fejemet átmosta.
- Talpra lusta banda! Hamarosan támadunk ti pedig még alszotok, mint valami Csipkerózsika! - ordította a kapitány.

Aznap napos volt az idő, egyetlen felhőt sem lehetett látni az égen. A kapitány mégis ideges volt, ahogy végignézett a sok semmirekellőn, de boldog is volt valahol belül, hiszen azért mégiscsak ő érte dolgozik mindenki. Az ő kívánságát lesi a csapat napról napra és ezért hálás volt. Nem úgy mint a korábbi fogva tartóm, aki nem becsülte meg a legénység munkáját, bármi gond volt csak korbácsoltatni tudott. A Nap már magasan járt, amikor az első jel érkezett meg arról, hogy a harc elkezdődött. Ellenséges kalózhajót pillantott meg a magasban a távcsövesünk, ahonnan el is indult az első ágyúgolyó.

- Gyorsan! Ágyúkat tele! Mindenki tüzeljen és kardokat is készenlétbe! Át fognak jönni.. - jött a kapitány hangja.

Én pedig olyan ügyesen, ahogy a mesémben is ..elkezdtem harcolni, megtöltöttem a fegyvert, az ágyúkat a többiekkel pedig tüzeltem rájuk. De Úristen! Ahogy közelebb ért a hajó már láttam kik vannak a túloldalon! Ez az a hajó, ahonnan vízbe dobtak. Ott vannak biztos a barátaim is! Most nincs mese... ellenük fogok bizony harcolni. Meghúztam erre az észrevételre a kis flaskát, amit Pintel adott tovább nekem és talán a rumnak hála jobban tudtam harcolni. Nem érdekelt kire lövök. De azért odafigyeltem célzásnál nehogy régi cimboráimat találjam el!

Harcoltunk egy ideje és már épp készült az ellenség átjönni amikor megláttam Jegenyét a küzdőtéren. Valóban, úgy harcolt, amilyennek az apja leírta. Szinte mint egy férfi. Az ellenség közül az egyik embert pont akkor találta el ágyékon íjával, amikor az az áthidaló gerendán készült átjönni a mi fedélzetünkre. Le a kalappal előtte, de ahogy jobban megnézem az áldozatát, hát látom, hogy ezt ismerem. Hm ezt én tényleg ismerem! Ez Guba barátom!

- Guba! - kiáltottam rá a nagy tömegben és egyre közelebb értem hozzá. Ám valaki elállta az utamat hirtelen és ez a valaki pont Jegenye volt!
- Vigyázz katona! Ha az ellenséggel barátkozol áruló leszel és te is meghalsz! - ordította a képembe a harcos amazon...

Mit sem törődtem vele, bár való igaz kicsit megrémültem és hátrahőköltem, de ahogy odébbállt odatudtam menni Gubához.

- Guba, barátom! Hát te itt?
-Szevasz Cimbi! Emlékszel még a dohányra? Szereztem még... - azzal mellényzsebére mutatott.
- Minden rendben lesz, Guba. Csak gyere velem egy védettebb helyre ott túléled. - mondtam neki és megfogtam a karját. Követni kezdett, miután lábra állt. Míg Gubát helyeztem el fedezékbe láttam a szemem sarkából, hogy figyel valaki. Valaki, aki már egyszer figyelmeztetett. "ellenséggel barátkozol áruló leszel" - Visszhangzik a fejemben a mondata. De vajon képes lenne megölni Jegenye?! Nem tagadom, hogy végezne velem. Hiszen nem is ismer. Miért hagyna életben? Csak mert megmentettem egy barátom életét? Sőt, jelen helyzetben az ellenség életét mentettem meg. Ezért a kapitány helyben lőne agyon, de ő mégse, ez a lány mégsem lőtt meg egyszer sem. Csak figyelt távolról, miközben harcolt.

Lassan kezdett elfogyni az ellenség hadereje és a Nap is lemenőben volt. Mikor már az utolsó ellenségekkel kardoztunk Jack kapitány ledöfte kardjával az ellenség nagy szakállú kapitányát. Azt, aki engem is a vízbe dobatott. Az összes szempár a két emberre szegeződött, csupán egy nézett rám. Jegenye. Tekintetemet kereste, majd meg is találta, mert végül szemébe néztem. Értetlenséget láttam benne. Nem értette, még mindig, hogy miért mentettem meg Guba életét, de apjához közelített, mikor az éppen a fejet metszette le a régi kapitányom testéről.

A csata menete eldöntetett. Jegenye szólni kívánt apjához:

- Apám! Egy lázadó megmentett egy ellenséget! Mi legyen vele?
- Micsoda?! És ki lenne az a semmire kellő?
- Vad Bölény.
- Nem is ismerek ilyen tagot. – mondta azzal a legénység felé fordult lányától. – Ti sem ismertek olyant, hogy Vad Bölény?

Mivel a legénység a múlt nap hallotta a történetemet, amit a hajó szélén meséltem ezért csak rám mutatott mindenki. A kapitány közelebb jött hozzám.

Nos, katona! Alapos magyarázatra lesz szükséged, ha életben akarsz maradni a szememben. Különben is. Olyan ismerős vagy. – elgondolkodott, majd hozzátette – Hát persze! Te vagy, akit felvettünk a hajóra és a börtönben kellett volna pihenned csak ez a féleszű mögöttem kiengedett. Azt hitted nem tudom, mi? Szóval miért mentetted meg az ellenséget?

Alaposan meg kellett hunyászkodnom, ha most ezután életben akartam maradni, de nem akartam, hogy megtörjön a kapitány. Engem senki sem törhet meg.

Hát, uram! Én mikor idekerültem azt nem mondtam el, hogy melyik hajóról dobtak ki. Ma, amikor elkezdtünk küzdeni, akkor jöttem rá ez az a hajó és mikor megláttam Guba cimborámat egyszerűen kötelességemnek éreztem, hogy megmentsem és az tényleg csak véletlen volt, hogy a lánya elől védtem meg. Esküszöm, csak ez van a háttérben és láthatta mindenki a többi ellenséget én is lőttem.

A kapitány ez után csak nézett rám. Szólni sem bírt. Vagy csak nem tudta, hogyan szidjon, mint a bokrot. Aztán hozzám lépett, mélyen a szemembe nézett és szinte csak nekem beszélt.

Most az egyszer Neked elnézem ezt a kellemetlenséget. Érthető, hogy a barátodat védted. De Neki – és itt Gubára mutatott – Vízbe kell fúlnia. Különben a legénység nem téged, hanem engem nem fog tisztelni.

Ekkor Guba felkelt és a kapitányhoz indult, de mielőtt bárki megmozdult volna. Szemébe nézett és beszélni kezdett.

Hagyj élni !

Tudni lehetett erről a kapitányról. Jack úrról, hogy könyörtelen ember hírében állt sokszor. De különösen akkor, amikor meg akarja hatni akár csak egy ember is.

Nem érdekel a nyavalyád! – szólt ellenségéhez, majd elfordult tőle – Mélybe vele… Vigyétek már innen a hullámsírba. – aztán hozzátette még suttogva – Fulladj meg, kutya!

A katonák erre a parancsra azonnal megmozdultak és nem telt bele sok idő Guba, már a mélyből kiáltozott. Ekkor léptem a kapitány elé, aki visszavonulni készült kényelmes fedélzeti lakosztályába.

- Most Boldog vagy, remélem. Az ördögé lett sorsa, az meg biztos nem lesz kegyes vele.
- Veled is az volt...
- De csak mert felbukkantatok.. ki tudja erre a szerencsétlenre rátalálnak e. Lehet meg is fullad azonnal. Légy boldog..
- Ugyan már, mit számít egy halandó halál az ördög szemében... neki tömegek kellenek. Attól boldog és nem a haláltól... az élettől. különösen, ha őt bálványozzák, Istenítik... Ünneplik. Ez az élet valódi Istentelen értelme. Hogy az ördögöt szolgáljuk minden átkozott pillanatban, és ha mégis megtalálunk valamiféle kibúvót? Azon át biztos egy Istennel találkozunk, aki nem tehet értünk semmit csak annyit, hogy vár. Vár ránk! Mert az embernek adta a világot, melyet készített az meg elkótyavetyélte egy mihaszna gyümölcsért. Jobban mondva a tudás szimbólumáért. - szünet következett és köpött egyet Jack.
- Na és megérte? - kérdeztem.
- Meg?! Hogy érte volna meg, ha a világban háború dúl azért, amit nem lehet megenni. Az aranyért. Majd ha a szeretetért dúl háború, na, majd akkor fogja megérni az az egy bűnös cselekedet.
- Na, oké, de te honnan tudsz ennyi mindent? Ki vagy te?!
- Hogy én? - gondolkodott el - Csak egy eszköz az Úr szemében, hogy rátalálj az utadra. – kacsintott és én nekem magamban el kellett ismernem, hogy félreismertem az öreg Jack Sparrow kapitányt, még akkor is, ha az ördög tanait követi és olyan hideg közben, akárcsak a hó ezért nem léphet Isten útjára ő soha az életben.

Már vagy három hét is eltelt az esetünk óta és Jegenye nem jött elő a fedélzeti kabinból. Lehet, már le is szállt a hajóról. Aztán lassacskán elfogadtam a tényt, hogy valószínű nem is fogom látni őt se harcon, se a legénység soraiban. Talán egy másik életben. Vagy egy másik hajón. Mert a kapitány megesküdött, hogy szabadon enged a következő kikötéskor, ha én is menni akarok. Végre. Elértem, hogy szabad legyek. Azt hiszem örülnöm, kéne, de valahogy úgy megszerettem Pintelt is. Nem tudom miért változott kapitányunk döntése a szabadságomat illetően, de csak örülni tudtam neki. Ugyanakkor nehéz volt elhagyni azon a bizonyos napon a legénységet. Szinte otthonom lett. Igaz, azt se tudom, ha most elmegyek, hogy mitévő leszek, de abban viszont egész biztos vagyok:

A nagy szellemnek mindig gondja lesz rám, akárhova tévedek vagy akármilyen ládát találok utam során, mint mikor megtaláltam én egyedül a rejtélyek övezte szelencét…


Szerző: Krisztoph Snow



Vadnyugati versek


Lét és vég közepén


Megérettem a pontra
Értem a játék működését kódról kódra
Eljutottam végre odáig
Hogy mancsom végül búcsút int...


Egyszer, ha visszahúz a szívem
Barátként emlékeznek rám remélem
Hiszen igyekeztem jónak megfelelni
Nálam jobban nem tudott viselkedni senki...


Létem és a vég közepette
Őszinte gondolatok szöknek fejembe
Elég volt, már eléggé sok idő volt
Kiégett belőlem, aki folyton rajtam farmolt...


A lélek és a test nem egyezik
Szüksége van a testnek szuszra, míg pihenik
Tudom, hogy lelkem nélkül, majd boldogultok
Engem pedig csak boldoggá avattok...


Noha boldog nem lehetek
Csupán egy test nélkületek
Ugyanakkor a térben is igyekszem
Hogy olyan jó legyen a test, mint a lelkem...


Lényegtelen, oly mindegy hol vagyok
Mindenhol létezem, kivétel, ha meghalok
Ha meghalsz azért ígérj meg egy fontosat
Visszaemlékszel mennyi jót tartogatott a vadnyugat...


Erődben harcoltunk napi szinten
Bulikat hagytunk ki, hogy győzelem lehessen
S bár lehet sok pénzt szórtunk el 1-1 eseményen
De tartja a mondás: Az ember nem élhet csak kenyéren...


Fontos és lényeges a lelki táplálék
Mint, amikor zöldséges táska buffot faltunk fel épp
Virtuális világból építettük fel életünket
Észre se vettük, hogy elődeink másképp is élhettek...


De ez hozza közelebb a sok embert
Felfedeztük egy új módját szórakozási lehetőségeknek
Esélyek végtelen tárháza lett létünk nagy kalandjából
Csak 1 bogár került a gépezetbe, már, hogy a gép leláncol...


Ingerült és feszült lehetsz
Ha szavaim nem nyújtanak elég vigaszt neked
De legalább érezd át, annak súlyát, mit épp beléd vések
Nem lehet jövőd, ha mindezt nem érted!


Végül mindenki leteszi a lantot
Én is egy szép nap éveket kihagyok
Mert csak megérzem, ha pihenni akar a laptop
De vajon lelkemmel én csupán az öröklétre vágyok?

Szerző: Krisztoph Snow



Vadnyugati konyha

Miről is szólna a decemberi konyha rovat, mint az adventi időszakra és a karácsonyra jellemző ételről. Nehéz volt a választás, hiszen nagyon sok olyan buff van a játékban, ami ide illő, igaz, leginkább édességek.

Végül úgy gondoltam, itt az ideje, hogy életemben először elkészítsem a Stollent, ami igazából egy gyümölcskenyér fajta.

Marcipános stollen


Stollen hozzávalók.jpg Stollen hozzávalók2.jpg

Hozzávalók:

  • 10 dkg mazsola
  • 5 dkg mandula
  • 5 dkg kandírozott citromhéj
  • 5 dkg kandírozott narancshéj
  • rum
  • 80 ml tej
  • 4 dkg cukor
  • 2,5 dkg élesztő
  • 25 dkg liszt
  • fél teáskanál só
  • 1 egész tojás
  • 8 dkg vaj (margarin)
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 kávéskanál örölt szerecsendió*
  • 1 kávéskanál őrölt kardamon*
  • 10 dkg marcipán
  • porcukor a beszóráshoz.

* Ezen fűszerek helyett használhatunk mézeskalács fűszerkeveréket is, ha az van otthon!

Elkészítése:

1. A mandulát apró darabokra vágjuk, egy tálban összekeverjük a mazsolával , a citrom és narancshéj darabokkal, leöntjük annyi rummal, amennyi ellepi, és kb. egy napig állni hagyjuk. Néha kevergessük meg.

2. A 4 dkg cukorral elkevert langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet, a sót, a fűszereket keverjük össze egy tálban, adjuk hozzá a tojást, a szobahőmérsékletű vajat , és az élesztős tejet, gyúrjuk össze, majd kb. 10 percen keresztül dagasszuk. Adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett , rumba áztatott gyümölcsöket, és dagasszuk még legalább 5 percig. Konyharuhával letakarva, meleg helyen kelesszük egy órán keresztül. A marcipánmasszából kézzel sodorjunk egy kb. 2 cm vastag, 18 cm hosszú rudat.

3. A megkelt tésztát kissé lisztezett gyúrólapon 20 cm hosszú, kb. másfél centi vastag téglalappá nyújtjuk, közepére fektetjük a marcipánrudat, a két hosszanti oldalát egymásra fektetjük, a két rövid oldalát pedig behajtjuk.

4. Egy 15 x 24 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk, belefektetjük a tésztát, ecset segítségével vízzel lekenjük, és letakarva legalább negyed órát még kelni hagyjuk. Vizes ecsettel újra megkenjük, majd kb. 170 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük.

5. Ha megsült, hagyjuk kissé kihűlni, majd olvasztott vajjal a külsejét lekenjük, és porcukorral beszórjuk.

6. Még finomabb lesz, ha folpackba csomagolva, hideg helyen pár napig állni hagyjuk.

Stollen.jpg

Jó étvágyat!

Szerző: Monó



Nyereményjátékok

Az előző számunkban egy /szerintem/ nagyon érdekes nyereményjátékot találtunk ki. A feladat végtelenül egyszerű volt, meg kellett tippelnetek, hogy a Novemberi szám mennyi idő alatt készült el. Nézzük is meg, melyik rovat mennyi ideig készült:

Rovat

Idő (óra)

Kérdezz&Felelek 5
Jó, ha tudod 2
Konyha rovat 4
Könyvajánló 1
Újság összeállítása 2
Vadnyugati Vers 1

Összesen

15


Egy kis érdekesség a beérkezett tippekkel kapcsolatban:

  • Helyesen tippeltek: 2 játékos.
  • A legkisebb tipp: 10 óra.
  • A legnagyobb tipp: 120 óra.
  • A tippek átlaga: ~32,3 óra.


A nyertes pedig: Bali26

Gratulálunk neked, a nyereményed igényléséhez vedd fel velünk a kapcsolatot a Support rendszeren keresztül. A karakterosztályodnak valamint a nemednek megfelelő avatart a Régi avatar lapon tudsz magadnak választani.


Ebben a számban egy olyan játékkal készültünk a számotokra, amelyben a megfigyelőképességed aranyat ér(het).

Neked mennyire jó a megfigyelőképességed? Az alábbi kép elkészítésekor sajnos figyelmetlenül jártunk el, és néhány helyen eltérés tapasztalható a két kép között. Segíts nekünk megtalálni az összes hibát, hogy minél előbb kijavíthassuk!

Nyereményjáték 2021 december.jpg


A képre kattintva nagyítható változatban jelenik meg a kép.

Beküldési határidő: 2021. december 28. 20:00.

Azon játékosok között, akik megtalálják az összes különbséget a két kép között, 300 aranyrögöt sorsolunk ki.

A beküldéseket a Support rendszeren keresztül várjuk a Versenyek és nyereményjátékok kategóriában.

A részvétellel elfogadod a Versenyszabályokat.

Impresszum

A The West Times havilap havonta jelenik meg.

Szerkesztők és közreműködők

Klar
Mandarinrece
Krisztoph Snow
Mono
Bogyo
Oldfox
Simple
Syntex

Elérhetőség

Kapcsolat: https://support.innogames.com/connect/west/hu
E-mail: info@team.the-west.hu
Archívum: https://wiki.the-west.hu/wiki/The_West_Times

Minden tartalom esetén a beküldési határidő az adott hónap utolsó napján 12:00 óra. » Beküldési részletek Ez alól kivételt képeznek a nyereményjátékok beküldési határideje alkalmanként, Ez esetben külön feltüntetésre kerül a beküldési határidő.

Nyereményjátékok alkalmával szeretnénk közzétenni a nyertesek játékosneveit. A feltételezésünk az, hogy a játékosok egyetértenek azzal, hogy a nyertes nevét megemlítjük. Ez vonatkozik hirdetésekre és minden más beküldésre is. Bárki, aki ezzel nem ért egyet, kifejezetten jelölnie kell a megoldás benyújtásakor.

A Vadnyugati novellában megjelenő tartalom teljesen fiktív jellegű, továbbá az oldalon felelhető filmkritikákban megjelenő filmek korhatárosak lehetnek. Minden tartalom csakis saját felelősségre tekinthető meg. A The West mentesül minden felelősségvállalás alól ilyen esetekben.